Waltner Berta magyar fényképész, a 20. század első felének jelentős női állatfényképésze.
Élete Waltner Berta zsidó vallású családból származott, felmenői Kunszentmártonban több mint két évszázadon át éltek. A család anyagi helyzete visszaemlékezések szerint szerény volt. A rokonok között iparosok, kereskedők és értelmiségiek is előfordultak. Édesapja, Waltner Béla 1900-ban elhagyta a családot, és röviddel ezután meghalt; anyagi támogatást nem biztosított. Az édesanya, Singer Hermina – Singer Miksa és Klein Róza leánya – három gyermekét (Bertát, Etelkát és Máriát) egyedül nevelte. A nagyszülői ház elhagyása után 1912-ben Budapestre költözött gyermekeivel, ami a család életében jelentős fordulópontot jelentett. A fővárosi megélhetés ugyan nehézségekkel járt, mégis új lehetőségeket nyitott meg előtte. A család a Belső-Erzsébetvárosban, a Wesselényi utca 69. szám alatti, Szabó Jenő és Miakits Károly által tervezett bérházban lakott, amely a korszak heterogén társadalmi összetételű városrészéhez tartozott. A környéken jelentős zsidó lakosság élt; a német megszállás idején a Wesselényi utca a pesti gettó egyik főútvonala lett. A fennmaradt enteriőrfelvételek alapján a család életmódja a városi középosztályéhoz közelített. A három szobás lakásban dolgozósarkot is kialakítottak; az íróasztal és az írógép Waltner korai adminisztrátori munkájára utal. A nappaliban saját fényképnagyításait helyezte el, elsősorban lovakról és haszonállatokról készült felvételek, jelezve specializációját. A számos neves művésszel is kapcsolatot tartott. Baráti viszonyban álltak Medgyessy Ferenc szobrászművésszel, aki megmintázta húgát, Etelkát, és annak 1926-ban bekövetkezett halála után grafikát is készített róla. A lakás falait festmények díszítették, köztük Boromisza Tibor és Kafka Albert alkotásai. Waltner Berta a ház utcai helyiségei közül egyet fotóműhelyként használt egészen a második világháborúig.
Fotográfusi pályafutását 18 évesen kezdte, kezdetben lóversenyekről készített célfotókat rokonánál, az irodai munka helyett. 1919-ben fényképészeti iparengedélyt szerzett, amely lehetővé tette önálló működését. Az 1910-es évek végén ő volt az egyetlen női fotós, aki lóversenypályán a befutókat rögzítette, és felvételei hamarosan megrendelések sorát hozták, köztük osztrák és német megbízásokat is. 1928-ban szabadalmat nyújtott be „eredményszövegekkel és fontos adatokkal ellátott fényképsorozatokra” a sport- és lóversenyfotózás terén. Ezzel szerzett hírnevet a fotográfusi szakmán belül. Felvételeit újságokban, képeslapokon és gyűjtemények számára készítette, a németországi állásajánlatot pedig visszautasította, hogy itthon maradhasson családja mellett. Munkája a két világháború közötti állami ménesek és magánbirtokok törzsállatállományának szinte teljes dokumentációját lefedi, és nemcsak képi, hanem módszertani szempontból is jelentős: útmutatókat írt az állatfényképezés technikájáról, a fényviszonyok, háttér és állatvezetés optimalizálásáról. Ez a tudásanyag vált a hivatásának egyik legjellegzetesebb és legerősebb szakmai védjegyévé. Fotóin emellett számos történelmi személy és esemény szerepel, például Horthy Miklós, Plósz Béla, Teleki Mihály, Konkoly-Thege Sándor, Wellmann Oszkár, illetve III. Viktor Emánuel olasz király és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter budapesti látogatásai. A fényképek nemcsak művészeti, hanem társadalom- és diplomáciatörténeti jelentőségűek, mivel dokumentálják az eseményeket és a résztvevő személyeket.
Waltner Berta életét mélyen meghatározta az egyéni kiszolgáltatottság és a társadalmi kirekesztés, különösen a Horthy-korszak jogi és társadalmi intézkedéseinek következtében. Származása miatt gátolták abban, hogy állatorvos-tudományi egyetemi tanulmányait teljes mértékben elvégezhesse, neme pedig további hátrányt jelentett szakmájában. Csak dr. Plósz Béla közbenjárásának köszönhetően hallgathatta három féléven keresztül az Állatorvos-tudományi Főiskolán dr. Wellmann Oszkár és dr. Zimmermann Ágoston előadásait. További nehézségeket jelentett számára az Országos Magyar Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye, a Köztelek, amely több felvételét publikálta, de a költségeket és honoráriumot nem fizette ki. Verbális támadások és megfélemlítés is érte származása miatt egy országos tenyészállatvásáron.
Édesanyja 1940-ben meghalt, kisebb húga gyermekként elhunyt, így Berta egyedül maradt. A második világháború alatt, az 1944–1945-ös német megszállás idején elvették tőle a telefonját, rádióit és fényképezőgépeit, ami még inkább kiszolgáltatottá tette. A Földművelésügyi Minisztériumon belüli kapcsolatok – Pettkó-Szandtner Tibor és Battha Pál segítsége – mentették meg az életét, lehetővé téve, hogy lakhelyén maradjon és megőrizze fényképeit, elkerülve a csillagos házat és a pesti gettót. Negatívjait a lakóházának pincéjébe rejtette, hogy megóvja életművét. A zsidótörvények következtében a fővárosi zsidó lakosok helyzete súlyosan ellehetetlenült; a háborús évek személyes és szakmai életére egyaránt meghatározó hatást gyakoroltak.
A háború utáni időszakban a politikai beavatkozások a fővárosi lakásforgalmat is érintették: lakásának kisajátítása, a lakások újraosztása, a kitelepítések következtében életét ismét nehézségek jellemezték. 1948-ban kivándorlási kérelmet nyújtott be, amelyet csak 1955-ben fogadtak el, így 1956 januárjában végleg Ausztráliába távozott. Itt is teljesen idegen környezetbe került, ismerősök és rokonok nélkül. A magyar diaszpórán belül próbált megélni, ami miatt nehezen talált megfelelő munkát, és szakmai kapcsolatai sem tudtak kiépülni. Ausztráliában alig talált kiállítási szereplést, neve például az 1960-as Kuringgai Agricultural Society fotókiállításon szerepelt. Eleinte gyerekek felügyeletét látta el, majd műanyag-feldolgozó üzemben dolgozott. Végül betegségei miatt 1968-ban egy izraelita idősotthonban, Montefioriban telepedett le, ahol élete végéig élt. Megélhetése nehézségekkel járt, mivel nyugdíja nem fedezte teljes mértékben az ellátás költségeit. Ezért kisebb munkákat végzett, például varrt, irodai munkát látott el, miközben szabadidejében olvasott, sétált, filmeket nézett, és élvezte a botanikus kert és a könyvtár csendjét. Emellett folyamatosan tartotta a kapcsolatot magyarországi ismerőseivel, például a Bábolnai Állami Ménesbirtok vezetőivel, akik rendszeresen kérték tőle fényképeit. Életének késői szakaszáról 1981 áprilisában, Illich Lajos sydney-i magyar főkonzul részére írt levele tanúskodik, amelyben magányáról és súlyos anyagi nehézségeiről számolt be.
Még 1968-ban hozzákezdett egy összefoglaló megírásához, amelyben állatfotózási tapasztalatait kívánta dokumentálni, édesanyja emlékének szentelve. A tervezett könyv fejezetei állatfajokra bontva mutatták volna be a fényképezés technikáját, minden részhez magyar költőtől vagy népdalból idézett, miközben a könyv szerkesztésében és képanyagának összeállításában a kiadó képviselői, Farkas Pálné és Sárkány Pál is részt vettek.
1993-ban hunyt el Sydney-ben 99 éves korában, 37 éves ausztráliai tartózkodás után egy, az izraelita hitközség által fenntartott idősek otthonában.
Hagyatékának jelentős része a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár gyűjteményében található. A 16 oldalas, külföldön készült visszaemlékezés, levelezése, több ezer negatívja és nagyítása az intézmény különböző gyűjteményi egységeiben került elhelyezésre. A személyes iratanyag 2000-ben került a múzeumhoz, amikor Fehér György főigazgató átvette azt Dömötör Jánostól, a Tornyai János Múzeum nyugalmazott vezetőjétől.
Források Vörös Éva: Ami a képek mögött van. A 20. század egy fotográfusnő hagyatékán keresztül In: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2022–2025, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2025. Vörös Éva: Az „állatfénykép-specialista” Waltner Berta élete és pályája. In (szerk.) Fisli Éva: Fotográfusnők. Konferenciakötet. Budapest, 2020.
Kapcsolódó szócikkek Magyar fotográfusok listája
Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar fényképészek Kategória:1894-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek