Baja autóbusz-állomás egy közlekedési csomópont Bács-Kiskun vármegyében, Baja városában.
Története balra|bélyegkép|250x250px|Szentháromság téri állomás 1962-ben
A kezdetek Az első bajai autóbusz-állomás a Szentháromság téren (akkori nevén Béke tér) valósult meg. De idővel az állomás szűkössé vált, így felmerült a gondolata egy új pályaudvar építésének.
"A Sugovica, a bajai Duna-ág partja mentén húzódik az egykor forgalmas piacairól híres Béke tér. Ez a tér most Baja közlekedésének „lüktető szíve” lett. Naponta innen indul és ide érkezik a sok tucat autóbusz, amely összeköti a várost a környező községekkel."
Az új állomás építése Baján az eredeti terv szerint 1975. november 30.-án át kellett volna átadni a forgalomnak az új autóbusz-pályaudvart, ez nem történt meg. Az építkezést 1974. áprilisában kezdte meg az ÉPSZER vállalat.
1976. augusztus 19-én délelőtt 11 órakor adták át Baján, a Marx téren épített, 18 kocsiállásos új autóbusz-pályaudvart, amely naponta 630 helyi és 230 távolsági autóbuszjárat fogadására, illetve indítására alkalmas. Ugyancsak ebben az időben került átadásra az újonnan kialakított, Április 4. téri (mai nevén Jelky András tér) helyi autóbuszmegálló is. Az állomás kivitelezését a Bajai Építő- és Építőanyag-ipari Vállalat végezte el.
Az új állomás építésénél előny volt, hogy a vasútállomás sétatávolságra vált az autóbusz-állomástól, így a vasútról könnyebb továbbutazási lehetőséget biztosított.
Átépítés bélyegkép 2010. május 3.-ától a Csermák Mihály téri autóbusz-állomás felújítása miatt a járatok ideiglenesen a Jelky András téri régi helyi autóbusz-állomásról érkeztek és indultak.
2010. november 15.-én átadták a felújított Csermák téri állomást, a járatok újból ide érkeztek, innen indultak. 2011-ben elkezdődött az állomásépület felújítása is.
Forgalma Az állomást helyközi és távolsági járatok érintik. Autóbusz indul innen Kalocsa, Budapest, Kiskőrös, Kecskemét, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Szentes, Mórahalom, Szeged, Hódmezővásárhely, Orosháza, Békéscsaba, Bátaszék, Bonyhád, Szekszárd, Mohács, Pécs, Szigetvár, Kaposvár, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Tamási, Siófok és Veszprém felé.
Állomást érintő járatok
Jegyzetek
Kategória:Bács-Kiskun megye autóbusz-közlekedése Kategória:Baja közlekedése Kategória:Magyarország autóbusz-állomásai