A Hegyvidéki Akció vagy Rutén Akció egy Egán Ede által irányított gazdasági és szociális program volt a kárpátaljai hegyvidék (Bereg, Máramaros Ugocsa) területén a ruszin parasztok segítése érdekében. A Hegyvidéki Akció célja volt az uzsora megszüntetése, a mezőgazdaság modernizálása, vetőmagok, szerszámok és állatállományok biztosítása a ruszin kisparaszt lakosság számára.
Háttere A 19. század második felében a zsidók megkezdték bevándorlásuk az Osztrák–Magyar Monarchia területére, először Galíciába, majd Északkelet-Magyarországra is. A ruszinok lakta hegyvidéken pedig a zsidó kereskedők uzsorakamatokkal próbálták meg a tanulatlan, írni-olvasni nem tudó parasztokból kicsikarni a pénzt. A parasztság jelentős tömege ezért az Amerikai Egyesült Államokba, Brazíliába, Argentínába vagy Kanadába emigrált, s ez ébresztette rá a magyar kormányt arra, hogy tenni kell valamit a ruszinokért.
A Hegyvidéki Akció hivatalosan 1897. február 4-én vette kezdetét, amikor Firczák Gyula meghívta Bereg, Ung, Ugocsa és Máramaros megyék országgyűlési képviselőit egy Budapesten tartott értekezletre. Ezután Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1897-ben felkérte Egán Edét egy olyan program készítésére, amely segít a ruszinok helyzetét megváltoztatni és megakadályozza az emigrációs hullámot is. Egán, miután tanulmányozta a helyzetet Északkelet-Magyarországon, benyújtotta javaslatait a minisztériumnak, 1897 végére pedig Darányi hivatalosan is kinevezte őt az akció vezetésének élére.
Az akció kezdete 1898. március 28-án Szolyván megalakult a hegyvidéki miniszteri kirendeltség. Ezen a napon megtartották a bizottság első üléseit is Munkácson, amelyen megállapodtak a Schönborn-uradalomtól bérbe vett földek szétosztásának feltételeiről. 1898-tól 1901-ig (az akció végéig) minden évben körülbelül ötezer-hatezer kisgazdát részesítettek földbérletben. A bérlőkkel megkötött szerződés kötelezte őket a rendszeres trágyázásra, az utak rendben tartására, a cserjék és bokrok ápolására. A ruszinok használatában lévő földterület segítette megélhetésük, és lehetőséget adott egy, a természeti viszonyokhoz jobban alkalmazkodó gazdasági forma kialakítására.
A Hegyvidéki Akció (1898-1901) A hegyvidéki kirendeltség ezek után vetőmagkiosztásba fogott, hiszen a gazdák javarészt abból kerestek, hogy termékeik a piacra vitték. A vetőmagosztást a helyi megbízottak végezték, általában búza-, zab- és tengerimagot kaptak a parasztok. Emellett négyéves részletfizetésre tenyészállatokhoz is jutottak. A tulajdonos a kapott állatot hét évig nem adhatta és nem cserélhette el, az állattól származó borjút pedig kötelessége volt elsősorban a kincstárnak felajánlani. A marhatenyésztés mellett próbálták fejleszteni a lótenyésztést is, lipicai méneket hoztak be Szolyvára.
Az akció nagyon fontos részét képezte a hitelszövetkezetek létrehozása, hogy ezáltal letörjék az uzsorát. 1899-ben hitelszövetkezetet alapítottak, amelyek alacsony kamatra hiteleztek a parasztoknak. Az első ilyen hitelszövetkezetek Bereg vármegye Szolyvai járásában, Szolyván és Alsóvereckén jöttek létre
1901. szeptember 20-án Egán Ungvárról indult Munkácsra, ám máig tisztázatlan körülmények között lövés érte (valószínűleg az uzsorások keze lehetett a dologban) és elhunyt. A hegyvidéki akció is halálra lett ítélve. A miniszteri megbízott halála után Kazy József került a helyére, akinek irányítása alatt az akció tovább bővítette tevékenységét.
Jegyzetek
Kategória:Magyarország gazdasága