Az Artois-ház a Capeting-ház egyik oldalága volt, amely VIII. Lajos francia királytól származott. Lajos király egyik fia volt Róbert (1216 – 1250), aki részére juttatta Artois grófságát.
1297-ben II. Róbert gróf egyike lett Franciaország pair-jeinek. 1302-ben a lánya, Mahaut (máshol Matild) és az unokaöccse III. Róbert jogvitába keveredtek a grófság öröklésével kapcsolatosan - Róbert apja, Fülöp ugyanis előbb halt meg, mint a nagyapja, így II. Róbert legidősebb gyermekeként Mahaut tartott igényt rá. A francia parlament döntése alapján Róbertet elütötték örökségétől, amelyért ő ezt követően is folyamatosan hadakozott, hiába kínálták fel neki Beaumont-le-Roger grófságát kárpótlásul. Ennek érdekében még okiratokat is hamisított, ezért mind ő, mind leszármazottai elvesztették Artois-t, amely Mahaut rokonságára, a Burgundiai-házra szállt.
Fia, János 1352-ben megkapta Eu grófságát, amelyet 1387-ben legidősebb fia, IV. Róbert örökölt. Ő azonban még csak nem is értesülhetett apja haláláról, sem arról, hogy gróf lett, mert Nápolyban őt és feleségét még abban az évben megmérgezték. Utódja testvére, Fülöp lett, aki elszánt harcosként a kereszténység védelmezőjeként halt meg 1397-ben a nikápolyi csatában. Fia, az akkor még csak 3 éves Károly örökölte a grófságot, 1472-ben azonban túlélő örökös híján vele kihalt az Artois-ház.
A család tagjai
I. Róbert, Artois grófja (1216–1250), felesége Brabanti Matilda Artois-i Blanka (1248–1302), férje I. Henrik navarrai király, majd Crouchback Edmund, a Lancaster-ház alapítója II. Róbert, Artois grófja (1250–1302), felesége Courtenay Amicie (1250–1275) Fülöp (1269–1298), felesége, Bretagne-i Blanka Margit (1285–1311), férje I. Lajos évreux-i gróf III. Róbert, Artois címzetes grófja, Beaumont-le-Roger grófja (1287–1342), felesége Valois Johanna Izabella (1288–1344), apáca Johanna (1289-1347), férje I. Gaston, Foix grófja Mária (1291–1365), férje I. János, Namur márkija Katalin (?-1368), férje II. János, Aumale grófja Mahaut, Artois grófnője (1268–1329), férje IV. Ottó, Burgundia grófja
Mahaut fia, Róbert 1317-ben meghalt, rajta kívül csak két lánya, a Nesle-torony botrányában is érintett Burgundi Johanna és Burgundi Blanka születtek, így a család ezen ága kihalt. III. Róbertnek azonban az alábbi utódai születtek:
János, Eu grófja (1321–1387), felesége Meluni Izabella Johanna (1323–1324) Jakab (1325-1347) Róbert (1326-1347) Károly, Pézenas grófja (1328–1385), egyetlen fia, Lajos, 1362-ben csecsemőkorában elhunyt
Jánosnak az alábbi gyermekei születtek:
Johanna (1353–1368) János (1355–1363) IV. Róbert, Eu grófja (1356–1387) IV. Fülöp, Eu grófja (1358–1397) Károly (1359–1368) Izabella (1361–1379)
Utódai egyedül Fülöpnek születtek, és velük együtt halt ki az Artois-ház:
I. Károly, Eu grófja (1394–1472), feleségei: Saveuse-i Johanna és Meluni Heléna Fülöp (1395–1397) Artois-i Bonne (1396–1425), férjei: II Fülöp nevers-i gróf és III. Fülöp burgundi herceg Katalin (1397–1420), férje Bourbon János, Carency ura
Kategória:Artois-ház