Opetci () falu Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Srebrenica községben, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvorniktól légvonalban 31, közúton 47 km-re délre, községközpontjától légvonalban 9, közúton 18 km-re nyugatra, a Bostahovska-folyó völgye felett, szétszórt házcsoportokban, 450-730 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Zvornik 477-3-4 A település a Drina-folyó völgyétől nyugatra eső hegyvidéki területen, a szélesebb értelemben vett kelet-boszniai felföldön helyezkedik el, ahol a terep a folyóvölgyekből a környező hegyekbe, a Drina-folyó medencéjének perifériájára jellemző alacsony hegyekbe megy át. Az Opetci körüli helyi táj hullámzó dombokat és lejtőket tartalmaz, amelyek a közeli települések, például Kamenjača, Meraje és Osoje szétszórt jellegét követik, és amelyek mindegyike 2 kilométeren belül van. Mindez egy robusztus, völgyek által átszelt tájat jelez, amely alkalmas a kisüzemi mezőgazdaságra és az erdőgazdálkodásra. A régió medencéinek és fennsíkjainak nagy részét gyakran sűrű erdők borítják, amelyek Bosznia-Hercegovina földterületének közel 50% -át teszik ki.
Éghajlata Opetcit az Észak-Bosznia-Hercegovinára jellemző mérsékelt kontinentális éghajlatot jellemzi, különböző szezonális változásokkal, beleértve a meleg nyarakat és a hideg, havas teleket. Az átlagos hőmérséklet a januári körülbelül 0°C-tól júliusig 20 ° C-ig terjed, éves átlagban 10-12 ° C körüli hőmérsékletekkel, amelyeket a régió topográfiája és kontinentális légtömege befolyásol. A csapadék évente 750 és 1000 milliméter között mozog, viszonylag egyenletesen, de tavasszal és ősszel csúcspontokkal, támogatva a mezőgazdasági tevékenységeket, miközben hozzájárul az alkalmi árvízkockázatokhoz az alsó völgyekben.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb00Bosnyák185116Horvát00Jugoszláv10Egyéb00Összesen186116
Története Opetci falu legkorábbi előzményeiről csak korlátozott konkrét feljegyzések állnak rendelkezésre, de a környező régióban az emberi tevékenységet az őskori és római kori bányászati tevékenységekre vezetik vissza, amelyek ezüstkészletekre összpontosítottak. Bosznia 1463-as oszmán meghódítását követően a területet a Boszniai szandzsák részeként beépítették a birodalom közigazgatási struktúrájába, megkönnyítve a szervezett települési mintákat az erőforrások kitermelésének és a mezőgazdaságnak a támogatása érdekében.
Bosznia 1463-as meghódítását követően az oszmán terjeszkedés adminisztratív változásokat hozott. A 15. század végéről a közeli Srebrenica határterületi erődítményei és bányászati tevékenységei révén már folyamatos emberi jelenlétre utaló bizonyítékok találhatók. A terület, beleértve az olyan településeket is, mint Opetci, bár név szerint nem említik az oszmán defterek, a Zvorniki szandzsák igazgatása alá esett, és az oszmán timar rendszeren belül vidéki közösségként működött, a mezőgazdaságra és a helyi katonai igények támogatására összpontosítva. A terület csak periférikus szerepet játszott az 1875–1878-as oszmánellenes felkelésben. A helyi lakosok csatlakoztak a szélesebb körű boszniai felkelésekhez, melyek az oszmán agrárpolitika és az adózás ellen indultak.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a településnek Sućeska község részeként 9 háztartása és 68 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 95. o. 1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 11 háztartást és 89 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 110. o. Az osztrák-magyar uralom alatt a 20. század elején a srebrenicai régió fokozatos infrastruktúra-fejlesztéseken ment át, mint például a falvakat a bányászati helyszínekkel összekötő jobb utak, bár maga az Opetci csak korlátozott közvetlen beruházásokat látott, megőrizve a település agrárjellegét.
A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború alatt a térség a tengelyhatalmak megszállása alatt állt és nőtt az etnikumok közötti viszály. A különböző fegyveres csoportok által elkövetett atrocitások közepette aktivizálódott az ellenállási mozgalom. A település tanúja volt a csetnik, az usztasa és a partizán erők közötti összecsapásoknak. Opetciben a csetnik egységek és a megszállt Szerbia Milan Nedić vezette rezsimje alatt álló szerb kollaboránsok több támadást követtek el a bosnyák lakosság ellen, megölve több helyi lakost. Ezek az események a Srebrenica térségében 1941. augusztus közepétől 1942. május elejéig tartó atrocitások részét képezték, 1941 decemberének végén és az ortodox karácsonyon, 1942. január 7-én, a Bosznia-Hercegovinában archivált 1946 tanúvallomások dokumentáltak szerint. Srebrenicát és a környező falvakat a partizán erők 1945. március 11-én szabadították fel, ami a megszállás végét is jelentette.
Mint egy bányászati szomszédos területen fekvő vidéki település, Opetci gazdasága a gazdálkodásra összpontosított, a lakosok pedig hozzájárultak az állami szövetkezetekhez. Az 1945-ös és az 1980-as évek végi időszak viszonylagos stabilitást mutatott, az infrastruktúra fejlesztései, mint például a srebrenicai ólom-cink bányákhoz kapcsolódó utak kiépítése.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. A háború kitörésekor Kelet-Bosznia, amely a háború előtt bosnyák többségű terület volt, etnikai tisztogatási műveleteknek és számos atrocitásnak volt kitéve, köztük gyilkosságokkal és nemi erőszakkal. A szerb erők és félkatonai bandák a nem szerb lakosság rovására nagy mértékű kifosztást és kényszerű áttelepítést hajtottak végre. A Srebrenica környékén fekvő területek esetében ezeknek a műveleteknek az volt a célja, hogy Kelet-Boszniában egy olyan összefüggő, szerbek által ellenőrzött területet hozzanak létre, amelynek közös a határa Szerbiával.
1992. május elején a Bosznia-hercegovinai Köztársasági Hadsereg (ARBiH) megszállta a korábban is a bosnyákok által ellenőrzött srebrenicai enklávénak ezt részét. A srebrenica enklávét, melynek Opetci is része volt, annak a nyugati szélén helyezkedett el, a bosnyák civilek menedékeként hozták létre és a Jugoszláv Néphadsereg kivonását és a bosnyák és a boszniai szerb fegyveres csoportok közötti ellenségeskedést követően a terület 1992 végére a Naser Orić által vezetett bosnyák erők de facto ellenőrzése alá került. Válaszul a bosnyák falvak elleni fokozott boszniai szerb támadásokra, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1993. április 16-án elfogadta a 819-es határozatot, amely Srebrenicát „biztonsági övezetnek” nyilvánította, amelyet az ENSZ békefenntartó csapatai megvédtek bármely fél támadásaitól. Ez a státusz a humanitárius segítségnyújtás és a polgári biztonság megkönnyítését célozta, bár a határozat nem rendelkezett szilárd végrehajtási mechanizmusokkal, az ENSZ Védelmi Erőire (UNPROFOR) támaszkodva.
1995 közepére az enklávé lakossága elsősorban a szomszédos területekről kitelepített bosnyák civilek és menekültek, valamint a boszniai hadsereg 8. hadtestének elemei miatt mintegy 40 ezer főre nőtt. Az ostromlott településeken, köztük Opetciben, szörnyű körülmények voltak, amelyeket krónikus alultápláltság, nem megfelelő menedék és az orvosi ellátáshoz való korlátozott hozzáférés jellemez az időszakos segélykonvojok és a boszniai szerb blokádok miatt. A boszniai szerb erők (VRS) ismételt ágyúzásnak és mesterlövésztűznek vetették alá a területet, megsértve annak biztonsági státuszát. Közben az enklávé bosnyák védői a határokon átnyúló razziákat indítottak a szerb falvak ellen, ami polgári haláleseteket és további feszültségeket okozott. Az UNPROFOR holland zászlóalja (Dutchbat), amely mintegy 600 katonát számlált korlátozott bevetési szabályokkal és nehézfegyverzet nélkül, hatástalannak bizonyult a betörések megelőzésében illetve a védelem következetes biztosításában.
Az enklávé bukása 1995. július 6-án kezdődött, amikor a Ratko Mladić tábornok alatt működő VRS-egységek megkezdték a Krivaja 95 hadműveletet. A VRS erők elfoglalták az ENSZ megfigyelőállomásait és visszaverték a holland ellenintézkedéseket, a NATO szoros légi támogatás iránti kérelmeket pedig az ENSZ parancsnoksága ismételten késleltette vagy megtagadta. Július 11-én a VRS csapatok behatoltak Srebrenica városába, és civil bosnyák tömegeket indítottak a közeli ENSZ-bázis felé Potočariba. A megmaradt bosnyák katonai egységek megpróbálták kitörni a szerb vonalakon keresztül, de súlyos veszteségeket szenvedtek.
Megkezdődött a Potočariba összeterelt a bosnyák férfiak szisztematikus elválasztása a nőktől és a gyermekektől, ami a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék (ICTY) által később népirtásnak ítélt cselekményekben, tömegsírok, szemtanúk beszámolói és lehallgatott kommunikációk törvényszéki bizonyítékai alapján több mint 7 ezer férfi és fiú kivégzéséhez vezetett. Az empirikus veszteségek becslése a DNS alapján történt azonosításokból származik (2015-ig több mint 6900 főt azonosítottak, bár a viták továbbra is fennállnak a harcosok és a civilek megkülönböztetéséről és a kivégzések előtti harcokban bekövetkezett halálesetekről.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a Boszniai Szerb Köztársasághoz került.
A háború utáni újjáépítés A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében ez a terület háború előtti bosnyák többség ellenére a Boszniai Szerb Köztársasághoz került. A bosnyák menekültek fokozatos visszatérését az 1990-es évek végén olyan nemzetközi szervezetek támogatták, mint az UNHCR, amely a megkülönböztetés nélküli biztonságos és önkéntes hazaszállítás biztosítása érdekében a megállapodás 7. melléklete szerinti erőfeszítéseket koordinálta. 2001-re az összesen mintegy 250 muszlim menekültből álló kisebb csoportok elkezdtek visszatérni a Srebrenica területén tönkretett otthonaikba, beleértve az olyan falvakat is, mint Opetci, ami szimbolikus első lépést jelentett a széles körű pusztítás közepette.