Podgaj () falu Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Srebrenica községben, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvorniktól légvonalban 30, közúton 45 km-re délre, községközpontjától légvonalban 10, közúton 21 km-re nyugatra, a Zeleni Jadar-folyó völgye felett, szétszórt házcsoportokban, 340-630 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Zvornik 477-3-4 A helyi földrajzi jellemzők közé tartoznak a hullámzó dombok, a mészkő kibúvásokkal tarkított karsztképződmények, valamint a lombhullató és tűlevelű erdők foltjai, amelyek egy olyan vidéki környezetben nőttek, amely történelmileg a környék mezőgazdasági és bányászati tevékenységeihez kötődött. A falu a közeli Zeleni Jadar és Crni Jadar folyók által uralt zónában fekszik, amelyek a Drinába ömlenek, a folyók és mellékvizeik keskeny völgyeket vájtak a túlnyomórészt hegyvidéki domborzat közé.
Éghajlata Podgaj a Kelet-Bosznia-Hercegovina-i Srebrenica község dombos vidékén fekszik. Az éghajlat párás, kontinentális, és jól elkülönülő évszakok jellemzik, hideg, havas telekkel és meleg, párás nyarakkal. Az éves csapadékmennyiség átlagosan 1077 mm, amely viszonylag egyenletesen oszlik el. A téli hőmérséklet gyakran fagypont alá süllyed, a januári átlaghőmérséklet 6°C körüli nappali maximumokat, az éjszakai minimumokat pedig -3°C közelében mérik, míg júliusban az átlagos maximumok akár 29°C-ot is elérhetnek.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb75Bosnyák287141Horvát00Jugoszláv00Egyéb30Összesen297146
Története A Podgaj név a délszláv nyelvi gyökerekből származik, amely a „pod” (alatt) és a „gaj” (liget vagy kis erdős terület) szavak összetételéből alakult ki, tükrözve a falu földrajzi helyzetét. Erdős domb vagy liget alatt. A név meglehetősen gyakori Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában és Horvátországban, ahol a helynevek gyakran leírják a természeti tájakhoz kapcsolódó topográfiai jellemzőket.
A korai település Srebrenica környéke településeinek jellegzetességeihez igazodik, ahol az emberi tevékenység az ezüstbányák római kiaknázására vezethető vissza, amelyet régészeti maradványok, köztük egy negyedik századi bazilika a közeli Skelaniban is igazol. A régió bányászati jelentősége különböző telepeseket és kereskedőket vonzott, elősegítve a vidék fejlődését a késői középkorban, bár Podgaj a nyilvántartásokban csak az oszmán korszakban jelenik meg.
Bosznia 1463-as meghódítását követően az oszmán terjeszkedés adminisztratív változásokat hozott. A 15. század végéről a közeli Srebrenica határterületi erődítményei és bányászati tevékenységei révén már folyamatos emberi jelenlétre utaló bizonyítékok találhatók. A terület, beleértve az olyan településeket is, mint Podgaj, bár név szerint nem említik az oszmán defterek, a Zvorniki szandzsák igazgatása alá esett, és az oszmán timar rendszeren belül vidéki közösségként működött, a mezőgazdaságra és a helyi katonai igények támogatására összpontosítva. A kelet-boszniai határvidéken a falvak kezdetben túlnyomórészt szláv népességűek voltak, de a fokozatos iszlamizáció a boszniai muszlimok és az ortodox szerbek demográfiai keverékéhez vezetett.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a településnek Sućeska község részeként 20 háztartása és 92 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 95. o. 1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 21 háztartást és 98 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 112. o. Az osztrák-magyar uralom alatt a 20. század elején a srebrenicai régió fokozatos infrastruktúra-fejlesztéseken ment át, mint például a falvakat a bányászati helyszínekkel összekötő jobb utak, bár maga Podgaj csak korlátozott közvetlen fejlesztéseket látott, megőrizve a település agrárjellegét.
A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború alatt a térség a tengelyhatalmak megszállása alatt állt és nőtt az etnikumok közötti viszály. A különböző fegyveres csoportok által elkövetett atrocitások közepette aktivizálódott az ellenállási mozgalom. A település tanúja volt a csetnik, az usztasa és a partizán erők közötti összecsapásoknak. Srebrenicát és a környező falvakat a partizán erők 1945. március 11-én szabadították fel, ami a megszállás végét is jelentette.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. A háború kitörésekor Kelet-Bosznia, amely a háború előtt bosnyák többségű terület volt, etnikai tisztogatási műveleteknek és számos atrocitásnak volt kitéve, köztük gyilkosságokkal és nemi erőszakkal. A szerb erők és félkatonai bandák a nem szerb lakosság rovására nagy mértékű kifosztást és kényszerű áttelepítést hajtottak végre. A Srebrenica környékén fekvő területek esetében ezeknek a műveleteknek az volt a célja, hogy Kelet-Boszniában egy olyan összefüggő, szerbek által ellenőrzött területet hozzanak létre, amelynek közös a határa Szerbiával.
1992. május elején a Bosznia-hercegovinai Köztársasági Hadsereg (ARBiH) megszállta a korábban is a bosnyákok által ellenőrzött srebrenicai enklávénak ezt részét. A srebrenica enklávét, melynek Podgaj is része volt, annak a nyugati szélén helyezkedett el, a bosnyák civilek menedékeként hozták létre és a Jugoszláv Néphadsereg kivonását és a bosnyák és a boszniai szerb fegyveres csoportok közötti ellenségeskedést követően a terület 1992 végére a Naser Orić által vezetett bosnyák erők de facto ellenőrzése alá került. Válaszul a bosnyák falvak elleni fokozott boszniai szerb támadásokra, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1993. április 16-án elfogadta a 819-es határozatot, amely Srebrenicát „biztonsági övezetnek” nyilvánította, amelyet az ENSZ békefenntartó csapatai megvédtek bármely fél támadásaitól. Ez a státusz a humanitárius segítségnyújtás és a polgári biztonság megkönnyítését célozta, bár a határozat nem rendelkezett szilárd végrehajtási mechanizmusokkal, az ENSZ Védelmi Erőire (UNPROFOR) támaszkodva.
1995 közepére az enklávé lakossága elsősorban a szomszédos területekről kitelepített bosnyák civilek és menekültek, valamint a boszniai hadsereg 8. hadtestének elemei miatt mintegy 40 ezer főre nőtt. Az ostromlott településeken, köztük Podgajon, szörnyű körülmények voltak, amelyeket krónikus alultápláltság, nem megfelelő menedék és az orvosi ellátáshoz való korlátozott hozzáférés jellemez az időszakos segélykonvojok és a boszniai szerb blokádok miatt. A boszniai szerb erők (VRS) ismételt ágyúzásnak és mesterlövésztűznek vetették alá a területet, megsértve annak biztonsági státuszát. Közben az enklávé bosnyák védői a határokon átnyúló razziákat indítottak a szerb falvak ellen, ami polgári haláleseteket és további feszültségeket okozott. Az UNPROFOR holland zászlóalja (Dutchbat), amely mintegy 600 katonát számlált korlátozott bevetési szabályokkal és nehézfegyverzet nélkül, hatástalannak bizonyult a betörések megelőzésében illetve a védelem következetes biztosításában.
Az enklávé bukása 1995. július 6-án kezdődött, amikor a Ratko Mladić tábornok alatt működő VRS-egységek megkezdték a Krivaja 95 hadműveletet. A VRS erők elfoglalták az ENSZ megfigyelőállomásait és visszaverték a holland ellenintézkedéseket, a NATO szoros légi támogatás iránti kérelmeket pedig az ENSZ parancsnoksága ismételten késleltette vagy megtagadta. Július 11-én a VRS csapatok behatoltak Srebrenica városába, és civil bosnyák tömegeket indítottak a közeli ENSZ-bázis felé Potočariba. A megmaradt bosnyák katonai egységek megpróbálták kitörni a szerb vonalakon keresztül, de súlyos veszteségeket szenvedtek.
Megkezdődött a Potočariba összeterelt a bosnyák férfiak szisztematikus elválasztása a nőktől és a gyermekektől, ami a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék (ICTY) által később népirtásnak ítélt cselekményekben, tömegsírok, szemtanúk beszámolói és lehallgatott kommunikációk törvényszéki bizonyítékai alapján több mint 7 ezer férfi és fiú kivégzéséhez vezetett. Az empirikus veszteségek becslése a DNS alapján történt azonosításokból származik (2015-ig több mint 6900 főt azonosítottak, bár a viták továbbra is fennállnak a harcosok és a civilek megkülönböztetéséről és a kivégzések előtti harcokban bekövetkezett halálesetekről.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a Boszniai Szerb Köztársasághoz került.
A háború utáni újjáépítés A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében ez a terület háború előtti bosnyák többség ellenére a Boszniai Szerb Köztársasághoz került.
A podgaji újjáépítés része volt annak a nemzetközi erőfeszítésnek, hogy lehetővé tegyék a bosnyákok visszatérését a Szerb Köztársaság területekre. Az újjáépítést a srebrenicai enklávében is az UNHCR koordinálta gyors intézkedések révén, amelyek során olyan anyagokat szállítottak, mint a sátrak és az építőanyagok a visszatérő családok számára. Augusztus elejére 200 házat takarítottak el a romoktól Suceskában, és 350 család kérte ingatlana visszaszerzését. A július 11-i potocari megemlékezés után hasonló áttelepítési projekteket indítottak olyan falvakban is, amelyek még Suceskánál is közelebb voltak Srebrenicához. Ezek közé tartozott Podgaj és Bajramovici. Az előrehaladás fokozatos maradt, amelyet a a visszatérésekkel szembeni szerb ellenállás akadályozott. Összességében Podgajban és az önkormányzat területén a folyamatos etnikai feszültségek közepette az újjáépítés korlátozott maradt.
A Podgajban történt exhumálások minimális törvényszéki bizonyítékot szolgáltattak a Srebrenica régió más részein található elsődleges tömegsírhelyekhez képest. Podgajon 2013. november 7-én a boszniai és hercegovinai ügyészség felügyelte az exhumálást, ahol hiányos csontvázmaradványokat találtak, melyek valószínűleg a boszniai háborúban megölt személyektől származtak. A maradványokat továbbították a Tuzla Emlékközpontba feldolgozásra. 2011. november 21-én egy Podogaj-helyszínen külön exhumálás történt, ami azt eredményezte, hogy a DNS alapján ugyancsak azonosítottek egy személyt, mint az 1995-ös srebrenicai eseményekhez kapcsolódó áldozatot.
Jegyzetek
További információk