bélyegkép|248x248px|Francis Grant Benjamin Disraeli portréja. Disraeli pályafutása elején jelentős ezüstvillaregény-író volt. bélyegkép|241x241px|Catherine Gore az ezüstvilla műfajának termékeny és bestseller szerzője volt A divatos regények, más néven ezüstvillaregények, a 19. századi angol irodalom egyik műfaja voltak, amelyek a felsőosztály és az arisztokrácia életét ábrázolták.
Korszak Az ezüstvillaregények uralták az angol irodalmi piacot az 1820-as évek közepétől az 1840-es évek közepéig. Gyakran voltak indiszkrétek, és időnként „kulcsok” is keringtek, amelyek azonosították a főszereplők valódi személyeit. A nemek közötti kapcsolatokra és a házastársi kapcsolatokra helyezett hangsúlyozása előrevetítette a regény későbbi fejlődését.
Műfaj és a műfaj szatírája Theodore Hook a divatos regények egyik legjelentősebb írója volt, Henry Colburn pedig egy vezető kiadó. Colburn különösen azzal népszerűsítette a divatos regényeket, hogy azok belső forrásból nyújtanak betekintést az arisztokrata életbe. Edward Bulwer-Lytton, Benjamin Disraeli és Catherine Gore szintén nagyon népszerű írók voltak ebben a műfajban. Sok művet úgy hirdettek, hogy azokat arisztokraták írták arisztokraták számára.
Ahogy egyre több nő írt ebben a műfajban, úgy lett egyre erkölcsi jellegűbb: „a középosztálybeli erkölcsi normák kerültek előtérbe, és a regények az arisztokrácia hanyatlását mutatták be, bár a műfajra jellemző byroni hősök megmaradtak”. Az ezüstvillaregények legnépszerűbb szerzői nők voltak, köztük Catherine Gore és Lady Charlotte Bury.
William Hazlitt alkotta meg az „ezüstvilla” kifejezést egy 1827-es, „A Dandy School” című cikkében. Úgy jellemezte őket, hogy „nem elég kifinomult hangvételűek”, mivel bár állítólag az arisztokraták életét mesélték el, valójában általában középosztálybeli szerzők írták őket. Thomas Carlyle a Sartor Resartus című művében kritizálta a ruházatuk aprólékos kidolgozását, William Makepeace Thackeray pedig a Hiúság vására és a Pendennis című művekben kigúnyolta őket.
A modern kultúrában Donna Leon negyedik Commissario Guido Brunetti-regényében, a Halál és ítéletben, Paola Brunetti angol professzor az ezüstvillás regényeket úgy írja le, mint „a tizennyolcadik században írt könyveket, amikor a gyarmatokról annyi pénz ömlött Angliába, és a yorkshire-i takácsok kövér feleségeit meg kellett tanítani arra, hogy melyik villát használják”.
Nevezetes regények Matilda, Lord Normanby (1825) Vivian Grey, Benjamin Disraeli (1826) Granby, Thomas Henry Lister (1826) Flirtation, Lady Charlotte Bury (1827) The Disowned, Edward Bulwer-Lytton (1828) Pelham, Edward Bulwer-Lytton (1828) Herbert Lacy, Thomas Henry Lister (1828) De Lisle, Elizabeth Caroline Grey (1828) Yes and No, Lord Normanby (1828) The Exclusives, Lady Charlotte Bury (1830) The Separation, Lady Charlotte Bury (1830) Women as They Are, Catherine Gore (1830) Pin Money, Catherine Gore (1831) The Young Duke, Benjamin Disraeli (1831) The Opera, Catherine Gore (1832) A The Fair of Mayfair, Catherine Gore (1832) Arlington, Thomas Henry Lister (1832) The Contrast, Lord Normanby (1832) Godolphin, Edward Bulwer-Lytton (1833) Love and Pride, Theodore Hook (1833) Gilbert Gurney, Theodore Hook (1835) The Devoted, Lady Charlotte Bury (1836) Mrs. Armytage, Catherine Gore (1836) Henrietta Temple, Benjamin Disraeli (1837) The Cabinet Minister, Catherine Gore (1839) Cecil, Catherine Gore (1841)
Fordítás
További információk
Detlev Janik: Adel und Bürgertum im englischen Roman des 18. Jahrhunderts, Zugl.: Mainz, Univ., Diss., 1986, Friedrich Schubel: Die 'fashionable novels' : ein Kapitel zur englischen Kultur- und Romangeschichte, Upsala : Lundequist., 1952
Matthew Whiting Rosa: The silver-fork school : novels of fashion preceding Vanity fair, Port Washington, N.Y. : Kennikat Pr., 1964; Zugl.: New York, Columbia Univ., Diss. 1936
Kategória:Angol irodalmi művek Kategória:Irodalmi műfajok