A Tyrrell 008 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Tyrrell csapat tervezett és versenyeztetett az 1978-as Formula–1 világbajnokság során. Pilótái Didier Pironi és Patrick Depailler voltak.
Áttekintés Az autó az egyedi kialakítású, hatkerekű Tyrrell P34-est váltotta. Eredetileg úgy tervezték, hogy hasonlóan a Brabham BT46B-hez egy ventilátorral szerelik fel annak érdekében, hogy az autó aljára elhelyezett hűtőrácsok minél hatékonyabban működhessenek. A Brabham megoldásával ellentétben ez a kivitel nem volt túl sikeres, az autó állandóan túlmelegedett, ezért felhagytak vele.
Depailler mellett a csapat másik pilótája Pironi lett. Az argentin nagydíjon debütáló autó máris szép eredménnyel nyitott, mert Depailler harmadik lett. Dél-Afrikában, majd Long Beach-en is megismételte a dobogós eredményt, aztán következett Monaco, ahol ötödikként kvalifikált, majd meg is nyerte a versenyt. Ezt követően azonban komoly megbízhatósági problémák jelentkeztek, rendszeresek voltak a kiesések, és már csak háromszor szerzett pontot egész idényben (ezek közt ott volt még egy osztrák második hely is). Pironi eredményei visszafogottabbak voltak, de többször ott volt ő is a pontszerzők között. A csapat konstruktőri negyedikként zárt.
Eredmények (félkövérrel jelölve a pole pozíció, dőlt betűvel a leggyorsabb kör) ÉvCsapatMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1978Elf Team TyrrellFord-Cosworth DFVARGBRARSAUSWMONBELESPSWEFRAGBRGERAUTNEDITAUSACAN384.Didier Pironi1466KI5612KI10KI5KIKIKI107Patrick Depailler3KI231KIKIKIKI4KI2KI11KI5
Jegyzetek
Kategória:1978-as Formula–1-es autók Kategória:Tyrrell Racing