A Ferencváros–Kőbánya-Hizlaló–Kőbánya-Kispest-vasútvonal egy nem villamosított, egyvágányos (régóta használaton kívül álló) vasútvonal Budapest X. kerületében, a Horog utca mentén. A rövid (kb. 2,3 km hosszú),Wikimapia a Ferencváros–Kőbánya-Kispest-vasútvonallal párhuzamosan halad, de a töltés mellett. Az 1990-es évek óta használaton kívül áll, illetve a Száva utcánál a sínek 2012 előtt ki lettek szedve az úttestből,Google utcakép így a vonal két részre van szakítva.https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/kobanya3/index.html
Története A szakasz 1877-ben épült Kőbánya felső–Kőbánya-Hizlaló–Vasgyár utcai Veszteglő-vonalszakasz néven, és csak Kőbánya felső vasútállomás felől volt bekötve a fővonalba. Másik végén, a Száva utca és a Kőér utca közötti területen egy hurokvágánnyal végződött.https://iho.hu/hirek/a-csonkak-csonkaja-121020 Egy szakaszon egy állomás, Kőbánya-Hízlaló található a Horog utca / Bihari utca kereszteződésnél.http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=kobh Ennek a résznek érdekessége volt, hogy 1955-től 13-as, 2001 óta pedig a 3-as villamos vonalát szintben keresztezte az átmenő vágány és a Hízlaló állomás három másik vágánya (négyes kereszteződés), a villamos két vágányú vonala pedig egyre szűkült.
A Körvasutat Kőbánya-Kispest vasútállomással összekötő, a utcaszinti résszel egyébként párhuzamos töltése 1928-ban épült, ekkor került át ide az átmenő forgalom nagy része, és a ceglédi fővonalba a Szállás utcánál becsatlakozó Veszteglő vágányt is ekkor szüntették meg.
A körvasúti és a ceglédi vonalba való becsatlakozás előtt van a MÁVGÉP-telepnek egy iparvágánya,Kőbánya-Kispest állomás Állomási Végrehajtási Utasítás amelyet napjainkban is használnak.Google térkép (A Kőér utcát két helyen keresztezte az iparvágány.)
A leágazást már az 1960-as években el akarták bontani, de a környező üzemek még igényt tartottak iparvágányaikon keresztül történő vasúti szállításra, ezért a vonalon a forgalom az 1990-es évekig fennmaradt. A vonalon utoljára a Horog utcai Vegyianyag-üzemet szolgálták ki. Szocializmus alatti térképek a Kőér utcánál a vasúti fővonal alatt áthaladó, és a Hízlaló tér irányába tartó iparvágányról is tudnak,https://maps.arcanum.com/hu/map/budapest-1950/?layers=243&bbox=2128349.8006366133%2C6019103.084796783%2C2130622.6078995303%2C6019908.06225091 azonban ez már nem érte meg a rendszerváltás idejét.
Bár az ezredfordulót követően, több részletben, a vonalból kiágazó iparvágányok kivétel nélkül elbontásra kerültek, érdekes módon magának a fővágánynak az elbontása nem történt meg.
Napjainkban A vonal napjainkban csak a Józsefvárosi pályaudvar / Kőbánya felső vasútállomás felőli irányból lehetséges Ferencváros "D" elágazásnál,https://data-interop.era.europa.eu/map-explorer mert a Kőbánya-Kispest felőli résznél a Száva utcánál raktárakat építettek a vágányokra,Google térkép a Kőér utcánál pedig mindkét helyen elbontották az úttestből.Google térkép
Kőbánya-Hízlaló állomás valószínűleg a 2010. októberi M61-es különmenet formájában fogadott utoljára vasúti járművet. Azóta sűrű bozót nőtt a megmaradt vágányokon. A Száva utcái kereszteződésben hat iparvágány maradvány emlékeztet Kőbánya Gyárdűlő városrészének a múltban komolyabb mértékű vasúti forgalmára.
Jelentősége A szakasz jelentősége abban áll, hogy aktív használat esetén közvetlen kapcsolatot teremt Keleti pályaudvar és Kőbánya-Kispest között, azaz a Keleti pályaudvar is tudna fogadni vonatokat a felől.
Hátránya, hogy mindezt utcaszintben teszi, 3 utcát (Bihari út, Száva utca, Kőér utca) és egy villamosvonalat (3-as villamos) keresztezve.
Iparvágányok A szakaszhoz számos iparvágány csatlakozott. Némelyek közülük közvetlenül a fővágányból ágaztak ki, mások az összekötő vágányon keresztól, a 13-as / 3-as villamos vonaláról voltak elérhetőek.
A legkorábbi (1890) állapotot ez az ábra mutatja be. Alább a későbbi, 20. század második felére jellemző iparvágányok kerülnek felsorolásra.
A vasútvonalról közvetlenül elérhető iparvágányok
Név Források Megjegyzés Kép 1. a iparvágánya https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/kobanya3/hizlalo.jpgWenczel-Loór, 1996 Elbontották. 2. a fűtőolaj-lefejtő telephelyének iparvágánya Elbontották. 3.a Kőbányai Erőművi vontatóvágány iparvágányaiWenczel, 1987 a teljes vontatóvágány el lett bontva 3.1. a iparvágánya — tulajdonképpen nem volt külön iparvágánya, hanem a vontatóvágány rajta át haladó része tartozott hozzá. 3.2. a fióktelepének iparvágánya — a Fertő utcát keresztező szakasza megvan. 3.3. az iparvágánya — elbontották. 3.4. az iparvágánya — elbontották. 3.5. az iparvágánya — elbontották. 4. a iparvágánya Elbontották. 5. a iparvágánya Elbontották. 6. a (MÁV Betonelemgyár) 4 iparvágánya Elbontották. 7. a iparvágánya 1950-es térkép Az 1987-es vágányhálózati rajzon már nem szerepel. 8. [Fertő utcai telephely] iparvágánya 1950-es térkép Az 1987-es vágányhálózati rajzon már nem szerepel. 9. [Száva utcai telephely] iparvágánya 1950-es térkép Az 1987-es vágányhálózati rajzon már nem szerepel.
A 13-as / 3-as villamos vonalán keresztül elérhető környező iparvágányok Mind a Kőbánya-Hízlalónál korábban lévő vasút-villamos összekötővágányt, mind magukat az iparvágányokat az 1990-es évektől elbontották.
Név Elhelyezkedés Kép A Budapesti Lakásépítő Vállalat iparvágányahttps://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/lakasepito/index.html IX. kerület, Epreserdő utca a Fertő utcai vontatóvágány iparvágányai Mélyfúró Berendezések Gyára iparvágányahttps://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/melyfuro/index.html X. kerület, Fertő utca Kőbányai Vas- és Acélöntöde iparvágányahttps://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/ontode/index.html X. kerület, Fertő utca a BKV Horog utcai teherszállítás telepénekhttps://villamosok.hu/balazs/kcssz/horog/index.html és onnan a Vegyipari Készletező Vállalatnak 3 iparvágányahttps://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/vegytek/index.html X. kerület, Horog utca 100px a Jegenye utcai vontatóvágány iparvágányai a Fémtömegcikk Gyár iparvágányahttps://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/femtomeg/index.html X. kerület, Jegenye utca az Üveg és Porcelánértékesítő Vállalat iparvágányahttps://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/uveg/index.html X. kerület, Jegenye utca az Első Magyar Mechanikai Hordógyár iparvágányahttps://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/hordo/index.html X. kerület, Jegenye utca
Jegyzetek
Források Wenczel György: Budapest vasúti hálózata, 1987. márc. (térkép) Wenczel György: Budapest vasúti hálózata'' (1989. jan.), MÁVTI Kft., Loór Gyula kiegészítéseivel, 1996. jún. (térkép) https://iho.hu/hirek/a-csonkak-csonkaja-121020 http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=kobh https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/kobanya3/index.html https://villamosok.hu/balazs/kcssz/horog/index.html https://vasutallomasok.hu//terk/bp1987.jpg RINF
További irodalom https://magyarnarancs.hu/tranzit/allomasrol_allomasra_xxi_-_nem_volt_malaca_-_kobanya-hizlalo-68124 http://veke.hu/2008/07/a-kobanyai-iparvasut-tortenete/ https://iho.hu/hirek/kie-a-vagany-140907 Kőbánya közúti közlekedésének története, Budapest, X. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága, 1987. K. Juhász Erzsébet: A Cséry-féle szemétszállító iparvasút, a kőbányai gőzmozdonyú iparvasút és a köztemetői gőzmozdonyú vasút In: Vasúthistória Évkönyv 1998., pp. 274–281.
Kapcsolódó szócikkek Magyarországi vasútvonalak listája Budapesti iparvágányok listája
Kategória:Budapest X. kerületének közlekedése