A Moldvai és a Havasalföldi Fejedelemség alapszabályzatai (román nyelven Regulamentul Organic) az Orosz Birodalom által 1831-ben illetve 1832-ben bevezetett alkotmányszerű törvények voltak a Moldvai illetve a Havasalföldi Fejedelemségben. A dokumentumok részben megtartották a fejedelemségek hagyományos közigazgatását, beleértve a fejedelmi tisztséget, és bevezették az orosz védnökséget, amely 1854-ig tartott. Maguk a szabályzatok 1858-ig voltak hatályban. Általános jellegüket tekintve konzervatívok voltak, ugyanakkor számos reformot tartalmaztak, amelyek hozzájárultak a fejedelemségek társadalmának nyugati típusú fejlődéséhez. A szabályzatok bevezetésével megvalósult a dunai fejedelemségek első közös kormányzati rendszere.
Elnevezése A dokumentumok elnevezése franciául Règlement Organique, oroszul Органический регламент. Ugyan az elnevezésnek van többes számú alakja is, amely tükrözi, hogy két dokumentumról van szó, általában az egyes számú alakot használják. A szöveget eredetileg francia nyelven írták, majd elküldték jóváhagyásra a szentpétervári államtanácsnak, utána megvitatták a bukaresti illetve jászvásári bojártanácsban. A románra fordítás csak a francia nyelvű szöveg jóváhagyása után készült. A címe valószínűleg azért nem alkotmány, mert az adott korban ez forradalmi jelentést hordozott, a népszuverenitás gondolatára utalt.
A magyar nyelvű forrásokban többféleképpen nevezik: Regulamentul Organic Szervezeti szabályzat(ok) vagy Szervezeti Szabályzat(ok) Szervezeti statútum(ok) vagy Szervezeti Statútum(ok) Szerves Rendtartás Organikus Szabályok:
Háttere bélyegkép|A Balkán térsége 1812-ben
A két fejedelemségben, amely a középkor óta az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt állt, számos alkalommal került sor orosz beavatkozásra az 1710–11-es pruti hadjárattól kezdődően, amikor az orosz hadsereg behatolt Moldvába, és I. Péter orosz cár feltehetően kapcsolatot teremtett a havasalföldiekkel. Végül az oszmánok szigorúbb ellenőrzés alá vonták a fejedelemségeket a török Porta által kinevezett fanarióta uralkodók idején. Az oszmán uralom számára továbbra is kihívást jelentett Oroszország, amely ortodox keresztény birodalomként Bizánc örökösének tartotta magát, és fontos befolyást gyakorolt a fejedelemségekre. Ugyanakkor a Porta saját fennhatóságénak megőrzése érdekében számos engedményt tett Moldva és Havasalföld fejedelmeinek és bojárjainak.
Az oszmánok és oroszok által 1774-ben aláírt kücsük-kajnardzsi béke lehetőséget adott az Orosz Birodalomnak, hogy fellépjen az Oszmán Birodalom ortodox keresztény alattvalóinak képviseletében; ezt a jogot felhasználták a dunai fejedelemségekben az oszmán beavatkozás ellen használták fel. Így például Oroszország a napóleoni háborúk idején támogatta az oszmán jóváhagyást elvesztő fejedelmeket; ez volt a casus belli az 1806–12-es konfliktusban. Az Orosz Birodalom a 19. században is jelen volt a térségben, ahol az Osztrák Birodalommal versenyzett a befolyásért, és 1812-ben elcsatolta Besszarábiát a Moldvai Fejedelemségtől.
A 18. század utolsó évtizedeiben a térség növekvő stratégiai fontossága magával hozta a helyszínen érdekelt európai hatalmak konzulátusainak megjelenését, legelőbb Oroszország, Ausztria és Franciaország, utóbb az Egyesült Királyság és a Porosz Királyság nyitott ilyen intézményeket. A konzulok kivételes státust és védelmet nyújthattak egyes személyeknek, és megfelelő díjazás ellenében még állampolgárságot is adhattak.
A fanarióta korszak utáni első hazai uralkodók — Ioniță Sandu Sturdza Moldvában és Grigore IV Ghica Havasalföldön — rövid ideig voltak hatalomban, mindkettőjüket az oroszok mozdítottál el a trónról az 1828-29-es orosz–török háború idején.
1826. október 7-én az Oszmán Birodalom – megelőzendő az Orosz Birodalom beavatkozását a görög szabadságharcba – újratárgyalta az oroszokkal a térség helyzetét, és az így létrejövő akkermani egyezmény számos engedményt tett a térség lakosainak. Ez volt az első hivatalos dokumentum, amely bejelentette a fanarióta uralom végét, helyette a tanácsok által hét évre választott fejedelmet írt elő. A fejedelemségeknek biztosították a szabad kereskedelem jogát (korábban Isztambul érvényesíthette előjogait a gabonakereskedelemben). Az egyezmény rendelkezett az új alapszabályzatok felől, amelyeket a két védnökhatalomnak kellett jóváhagyni. Az alapszabályzatok azonban csak a háború után készültek el, annak ellenére, hogy mind Sturdza, mind Ghica bizottságot állított fel ezek kidolgozására.
1828. április 26-án Oroszország hadat üzent az Oszmán Birodalomnak az akkermani egyezmény felmondása miatt. Az orosz csapatok már a háború kezdetén megszállták a fejedelemségeket. A hadjárat áthúzódott a következő évre is, és az ugyanakkor zajló pestis- és kolerajárványokkal súlyos terhet jelentett a helyi gazdaságnak: brit megfigyelők szerint Havasalföld tíz millió piasztert kellett felvegyen európai hitelezőktől, hogy el tudja látni az orosz katonaságot.
bélyegkép|Brăila kikötője az 1840-es években Az 1829. szeptember 14-én aláírt drinápolyi béke megerősítette az akkermani egyezményt, de részben módosította is abban az értelemben, hogy a növekvő orosz befolyást tükrözze. Havasalföld déli határát a Duna medréhez igazították, így a fejedelemség megkapta Brăila, Gyurgyevó és Turnu Măgurele korábban oszmán fennhatóság alatt álló kikötőit. A szabad kereskedelem joga valamint a Fekete-tenger és Duna szabad hajózhatósága lehetővé tette a fejedelemségek gazdasági kapcsolatainak kibontakozását.
Moldva és Havasalföld orosz megszállását meghosszabbították az Oszmán Birodalom által fizetendő kárpótlás teljesítéséig. I. Miklós orosz cár még a békekötés előtt kinevezte Friedrich von der Pahlent (Fjodor Petrovics Palen) a két fejedelemség kormányzójává. Pahlen feladata volt az alapszabályzatokat kidolgozó bizottságok felügyelete is. A bizottságok, amelyeknek titkárai Gheorghe Asachi (Moldva) és Barbu Dimitrie Știrbei (Havasalföld) voltak, még a kolerajárvány idején újrakezdték a munkálatokat, és azt követően is folytatták, hogy Pahlent 1829. februárban Pjotr Zseltuhin váltotta fel.
Elfogadása bélyegkép|Pavel Dmitrijevics Kiszeljov A harmadik és egyben utolsó orosz kormányzó, Pavel Kiszeljov (Kiseleff) 1829. október 19-én lépett hivatalba, és rögtön szembesülnie kellett a járvány utolsó hullámaival és a fenyegető éhínséggel; ezek kivédésére karantént rendelt el, és gabonát importált Odesszából. 1834. április 1-jéig tartó tisztségviselése idején számos hatékony reformot hajtott végre, és az új alapszabályzatok is ekkor léptek hatályba. Elismerést aratott azzal is, hogy 1829-ben összehívta a havasalföldi tanácsot, és biztosította őket, hogy nem fogja eltűrni a visszaéléseket.
1829-ben két bizottság, egy moldvai és egy havasalföldi alakult az alapszabályzatok megszövegezésére. A bizottságoknak négy-négy tagja volt, kettőt a bojártanácsok, kettőt az orosz tisztviselők neveztek ki; az üléseiken az orosz főkonzul elnökölt. A szövegek végső változata 1830. április 11-én (Julián naptár szerint március 30-án) készült el; a két szöveg nagyon hasonló volt, és lényegében csak a kormány költségvetése és a haderő nagysága tekintetében különböztek. Miután Kiszeljov néhány változtatást hajtott végre a szövegeken, a dokumentumokat egy küldöttség vitte el Szentpétervárra. A küldöttség tagjai Alexandru Vilara, Mihail Sturdza, Gheorghe Asachi, valamint két orosz tisztviselő voltak, Daskov államtitkár vezetésével.
Miután Szentpétervéron néhány kisebb változtatást hajtottak végre rajta, a Regulamentul Organic visszakerült a bojári tanácsokhoz, amelyek megvitathatták, de már nem módosíthatták. Havasalföldön 1831. július 13-án (Julián naptár szerint július 1-jén, Moldvában 1832. január 13-án (Julián naptár szerint január 1-jén lépett hatályba. Kiszeljov nem várta meg a végrehajtással a Porta jóváhagyását, ami csak 1834. január 29-én (Julián naptár szerint január 17-én) történt meg.
Tartalma bélyegkép|A havasalföldi országgyűlés 1837-ben A dokumentummal a fejedelemségekben életbe lépett az első olyan kormányzati rendszer, amelyben érvényesült a hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának elve. A végrehajtó hatalom feje a fejedelem, akit egy 150 tagú rendkívüli országgyűlés választott élethossziglan (nem az akkermani egyezményben előírt hét évre). A fejedelmet csak az Orosz Birodalom és az Oszmán Birodalom közösen válthatta le.
A törvényhozó hatalmat a nagybojárok által dominált országgyűlés képviselte, amely Moldvában 35, Havasalföldön 42 tagból állt; ezeket országonként háromezer elektor választotta meg. A fejedelemnek vétójoga volt az országgyűlés által megszavazott törvényeket illetően, és a cár és a Porta jóváhagyásával elnapolhatta az országgyűlést, de nem oszlathatta fel. Az országgyűlés által elfogadott törvényeket az orosz cárnak és az oszmán szultánnak is meg kellett erősítenie. Az országgyűlésnek joga volt panaszt tenni a két védnökhatalomnál a fejedelem ellen.
A moldvaiak és a havasalföldiek azonos állampolgársággal rendelkeztek, és szigorú szabályok vonatkoztak a honosításra. A zsidókat kirekesztették az állampolgári jogokból, és akkor is idegenként kezelték őket, ha az országban születtek. A cigányok jogállása változatlanul a rabszolgaság maradt.
Az alapszabályzatnak megfelelően számos reformot hajtottak végre az államszervezetet, a közigazgatást, adóügyeket, igazságszolgáltatást, oktatást, egészségügyet illetően. Részletesen szabályozták a karanténnal kapcsolatos intézkedéseket, a vészhelyzeti gabonatartalékot, a rendőrséget, a vízgazdálkodást, a gyógyszertárak és a bábák tevékenységét, a börtönöket, az egyházi anyakönyvvezetést. Az adóreform során bevezettek egy családonként számított fejadót, és megszüntették a legtöbb közvetett adót, amely korábban a fejedelem pénztárát gyarapította. Bevezették az országgyűlés által jóváhagyott éves állami költségvetést és a civillistát, és szabályozták a könyvelési módszereket.
Az alapszabályzatok szerint a föld hivatalosan is a bojárok tulajdona lett. Előírták a parasztok által teljesítendő robotot, amely Havasalföldön névlegesen évi 12+1, Moldvában 12+2 nap lett, de emellett rögzítették az elvégzendő munka mennyiségét, így a kötelezettség ténylegesen ennél két-háromszor többet jelentett. A parasztcsaládokat igavonó-állataik száma alapján három kategóriába sorolták, és ennek megfelelően szabták meg a földtulajdonukat. Ezzel a parasztcsaládok az általuk korábban használt területnek nagy részét elvesztették; ha több földhöz akartak jutni, akkor a bojárral kellett külön megállapodniuk. (Kiszeljov próbált enyhíteni ezeken a szabályokon, de a bojárok ellenállásába ütközött.)
A közoktatást illetően az alapszabályzatok – Mária Terézia Ratio Educationisához hasonlóan – azt a felfogást képviselték, hogy ez az állam feladata (korábban az egyházak, városok vagy különböző patrónusok irányították). Az oktatás középpontjává az anyanyelvet, ennek irodalmát és az ország történelmét tették. A bojárok ellenezték a román nyelvű tanítást, mert azt a veszélyt látták benne, hogy utat nyithat a nem nemesi származású értelmiségi réteg kialakulásának.
Alexandru D. Xenopol szerint „az alapszabályzat tagadhatatlanul érezhető haladást jelentett a korábbi kaotikus állapotokhoz képest,” és benne „először jelent meg a román társadalomban a közjó fogalma,” viszont fenntartotta a bojárok és parasztok közötti egyenlőtlenséget.
Nicolae Iorga szerint „Az oligarchia megnyugodott: egy szép modern harmonikus forma eltakarta a régi középkori épületet, amelyet gondosan megóvtak a bontástól. A polgárság[……] nem gyakorolt semmilyen befolyást. A parasztok pedig még a saját községüket sem irányíthatták, és nem szavazhattak az országgyűlésben, amelyet nevetséges módon „nemzeti”nek neveztek.
Hatása és utóélete bélyegkép|Gyurgyevói vásár, Auguste Raffet festménye, 1839