A világ első irodalma a mezopotámiai irodalom mellett az ókori Egyiptom irodalma volt. Az egyiptomi írás első egybefüggő szövegei az i. e. 27. századra tehetőek. Ekkor két különböző írás alakult ki: a hieroglif írás és a hieratikus írás. Az írásjegyeket kőbe vésték vagy papiruszból készült hosszú tekercsekre írták. Az i. e. 8. századtól ezeket fokozatosan felváltotta a görög hatásra keletkezett démotikus írás. Az írástudás a társadalomban rendkívül nagy megbecsülés övezte. Az egyiptomiak iskolái évezredeken keresztül az intézményesített oktatás egyedüli példái voltak.

A szépirodalmi és tudományos művekről másolatokat készítettek. A papirusztekercsből álló könyveket templomi és királyi könyvtárakban őrizték, de nagy számban léteztek magánkönyvtárak is. A hellenisztikus kor leghíresebb könyvtára – nemcsak egyiptomi, hanem világviszonylatban is – az alexandriai nagy könyvtár volt, amely az ókori Európa tudományos fejlődésére is nagy hatással volt.

Lásd még: Írásbeliség az ókori Egyiptomban

Az ókori egyiptomi irodalom története Óbirodalom

Az ókori Egyiptomban az írásbeliség kezdetei az i. e. 3. évezred tájára tehetőek. Az Óbirodalomra (kiváltképp a IV. dinasztiára, a gízai piramisok építésének korára) centralizált, despotikus államrendszer volt jellemző, amely az emberi létezés legfőbb céljának az istenként tisztelt fáraó szolgálatát tartotta, s az egyéniséget teljesen háttérbe szorította. Ez az ideológia a kor irodalmi termékeiben is jól érzékelhető, kiváltképp a Ptahhotep intelmei című műben. A szigorú társadalmi hierarchia mindenki helyét pontosan megszabta. A kor, amely sok százezer embert mozgósított egy-egy piramis felépítéséhez, a lét igazi beteljesülését a másvilági életben látta. A Dzsedefhor intelmei című irat is a sírépítés fontosságára figyelmezteti az olvasót.

Az első piramis építőjének, Imhotepnek a munkái elvesztek, a később keletkezett Kagemni intelmeiből is csupán kis rész ismeretes. A fáraók túlvilági sorsáról a Piramisszövegek gyakran sokkal részletesebben tájékoztatják az olvasót, mint evilági tetteikről. A piramisszövegek egyes részei ősi, elveszett népköltések maradványait is megőrizték, különösen a kígyók és más veszélyes állatok elleni ráolvasások mutatnak erősen ősi jelleget. Szintén a korabeli költészethez lehet sorolni az előkelők masztabáinak falain fennmaradt munkadalokat és egyéb verseket (például Hordszékvivők dala, Pásztordal). A sírok falait a mindennapi életből vett képek díszítik, amelyek körül gyakran megörökítették párbeszédeiket, dalaikat is. Az Óbirodalom himnuszirodalma is gazdag volt, a Piramisszövegekben található részletek mellett ide sorolhatók a fennmaradt, általában a fáraóhoz intézett himnuszok is. Egy vallásfilozófiai iratnak, az i. e. 8. században keletkezett memphiszi teológiának egyes részletei is az Óbirodalomra nyúlnak vissza.

Az első átmeneti kor

Az Óbirodalom összeomlása, az ország több részre szakadása, az anarchia mély benyomást gyakorolt a kortársakra, s olyan kérdéseket vetett fel, amelyekkel az Óbirodalom irodalma nem foglalkozott, például hogy mi az oka a sok szenvedésnek, van-e túlvilág, mi az élet értelme, stb. Ekkor olyan irodalmi művek jöttek létre, amelyek filozófiai mélyégét a későbbi idők egyiptomi alkotásai is csak ritkán érték el. Egy koporsószövegben a Mindenség Ura válaszol ünnepélyesen e kérdésekre, és a tengernyi bajért a felelősséget az emberiségre hárítja. Az Életunt beszélgetése lelkével című költeményben egy öngyilkosságra készülő ember beszélget saját lelkével, s az tulajdonképpen semmi vígasztalót nem tud neki mondani. E kor munkáiban az egyiptomi írókra általában jellemző hűvös mértéktartás, az érzelemnyilvánítások szinte teljes mellőzése egyáltalán nem tapasztalható. Később, Heti munkájában, a Merikaréhoz intézett intelmekben olvasható nagy himnusz a Napistent már az emberek jóságos védelmezőjének mondja, a mű politikai mondanivalója pedig a rend helyreállítását helyezi a középpontba, és fellép a túlkapások, a viszálykodás ellen.

Középbirodalom

A Noferti intelmei című munka ugyan Egyiptom szörnyű állapotának ecsetelése után ujjongva üdvözli a „szabadító királyt", I. Amenemhatot, Amenemhat intelmei azonban újra a kiábrándult keserűségről szól. A többi intelemtől némiképp elüt a Mesterségek szatírája, amely az írnoki munka eszményi mivoltát hangsúlyozza a többi munkával szemben. Szintén a középbirodalomból származik az egyiptomi iskolák leggyakrabban és leghosszabb ideig használt tankönyve, a Kemit, amely színes gyűjteménye az írnok által használandó szavaknak és kifejezéseknek. Haheperrészeneb intelmeinek csupán kis töredéke maradt fenn, e töredék az Ipuwer intelmeivel és az Életunt beszélgetése lelkével című költeményekkel mutat rokonságot.

A novellairodalom is a Középbirodalom idején indult virágzásnak. Szinuhe történetének nyilván van bizonyos történeti magja, és azt bizonyítja, hogy Egyiptom és Elő-Ázsia egyes államai között szoros politikai-társadalmi kapcsolat állt fenn. A történet stílusa helyenként költői magasságokba emelkedik, más helyeken viszont igen tömör. A mű erősen eltér a másik, nagyjából egykorú elbeszéléstől, az A hajótörött történetétől. Ez utóbbi munkában a távoli országok iránti nosztalgia erősebben jut kifejezésre, mint Szinuhe történetében, valamint a népi költészet hatása is erősebben érzékelhető rajta. A Westcar-papirusz meséinek keletkezési ideje nem határozható meg bizonyosan, az is elképzelhető, hogy a hükszosz időket megelőző XII. dinasztiáig nyúlnak vissza. Stílusuk messze esik a klasszikus középbirodalmi nyelvtől. Ismeretlen szerzőjük számára az Óbirodalom már csupán egy távoli, mesés korszak, amelyben nagy varázslók éltek, és a királyok egyenesen a Napistentől származtak.

A középbirodalmi költészet termékei közül kiemelkednek a III. Szenuszert fáraó tiszteletére írott himnuszok. A vallási misztériumjáték érdekes emléke az úgynevezett Dramatikus Ramesszeumpapirusz I. Szenuszert korából.

A második átmeneti kor A hükszoszok elleni harcot megkezdő Kamósze thébai uralkodót dicsőítő feliratok már novellaszerű elemeket is tartalmaznak, és világosan mutatják a köznapi beszélt nyelv hatását.

Újbirodalom

Az újbirodalom korában, egészen az Amarna-reform idejéig az irodalomban a klasszikusnak tekintett ó- és középbirodalmi nyelv volt az uralkodó. Később, a XIX. és XX. dinasztia novellairodalma már az Újbirodalom korában beszélt köznyelvet alkalmazta. Az Újbirodalom kora Egyiptom történetében előbb a hódítás, a hatalom, később a hanyatlás kora volt. Ebben a korban Egyiptom széles körű diplomáciai kapcsolatokat létesített a környező országokkal, amelyek hatása az irodalomban is érezhető volt. A győztes fáraókat ünneplő történeti jellegűszövegekben akadnak olyan részletek is, amelyek igen magas költői színvonalon állnak, például az egyik karnaki feliraton Amon isten szárnyaló himnuszban magasztalja „fiát”, III. Thotmeszt. Később a II. Ramszeszt dicsőítő feliratokban is vannak kiemelkedő művészi értékű alkotások.

E kor volt az egyiptomi himnuszirodalom virágkora. A királyhimnuszok mellett vannak olyanok is, amelyek II. Ramszesz fővárosát, Per-Ramszeszt magasztalják, némelyik Thébát dicséri, de találtak olyan himuszokat is, amelyeket a thébai harci kocsikhoz írtak. Természetesen a legterjedelmesebbek és legszebbek az istenek dicséretére íródott himnuszok voltak, Ehnaton Naphimnusza a világirodalom egyik kiemelkedő alkotása. A Leideni Amon-himnusz elsősorban költői képeivel éri el művészi hatását, közel áll hozzá a Ptah istent dicsőítő Berlini Ptah-himnusz. A hinuszok egy csoportja minden bizonnyal a népi vallás köréből származik, ilyeneket írtak például Amon isten dicsőítésére, aki e költeményekben mint a szegények védelmezője jelenik meg. Szintén számos himnusz maradt fenn a Halottak könyvében is. A hősi eposz csaknem teljesen ismeretlen az ókori egyiptomi irodalomban, az egyetlen alkotás – a jóval későbbi Petubasztisz-regény mellett – a Kádesi csata című költemény. Az újbirodalom alatt a szerelmi költészet is virágzott. A költemények nyelvezete egyszerű, közvetlen, hangvételük rendkívül változatos. Első olvasatra a költemények szoros rokonságot mutatnak a népköltészettel, de a versek túlnyomó többségében inkább tudatos népieskedésről lehet szó.

Késői és görög-római kor

Az i. e. 1. évezredben Egyiptom többször is idegen uralom alá került, ami az irodalom területén is éreztette hatását. Az irodalmi formák megmerevedtek, a művek témája egyre inkább a dicsőséges múlt lett. Az irodalmi szövegek egy része hieroglifákkal, a másik, nagyobb része démotikus írással maradt ránk. Az előbbiek közül a Bentres-sztélé Honszu isten dicsőségét zengi, az úgynevezett Metternich-sztélé elsősorban varázsszöveg, terjedelmes novellisztikus részekkel. A görög-római templomok feliratai közt sok ősi motívumokat is felhasználó himnuszt találtak. Az edfui Hórusz-mítoszt nyilván dramatizált formában is előadták. A démotikus írással készült művek elsősorban a korabeli tömegigényekhez alkalmazkodtak, két irányzat található meg köztük: néhány munka (Peteésze, Petubasztisz-regény, stb.) a való életből merítette témáját, míg más munkákban a vallásos-misztikus elemek jutnak főszerephez. A Napszem-mítosz elbeszélésein már erősen érzékelhető a görög állatmesék hatása, a Szetna-regény az emberfeletti tudás megszerzéséért folytatott küzdelmet állítja középpontjába. A Szetna és Sziuszire története cselekménye varázslók küzdelmei és egy alvilágjárás köré csoportosul. Az intelmek műfaját az Anhsesonqui és az Insinger-papirusz képviseli. A régi egyiptomi kultúrának a kereszténység győzelme vetett véget, a következő szakaz, a kopt irodalom már teljesen más képet sugároz.

Az ókori egyiptomi irodalom típusai és műnemei Értekező irodalom Vallási bölcseleti szövegek 250px|bélyegkép|A Halottak könyve részlete A ránk maradt írásos emlékek tanúsága szerint az egyiptomi irodalom témáját és műfaját tekintve is rendkívül sokszínű volt; az egyiptomi vallási felfogás értelmében azonban természetesnek tűnik, hogy irodalmuk jelentős részét a halállal, a túlvilággal kapcsolatos szövegek teszik ki. A Halottak könyve (kevésbé ismert nevén a Fénybe távozottak könyve) többek közt azt ismerteti részletesen, melyik alvilági démont hogyan kell megszólítani ahhoz, hogy átengedje az embert a Kettős Igazság termébe, ahol az istenek eldöntik, méltó-e az örök életre. Az istenek előtt fel kellett sorolnia, milyen bűnöket nem követett el; a gyónásformulát szintén tartalmazza a könyv, melyet gyakran temettek az elhunytak mellé a sírba. A Halottak Könyve – mely nem egységes munka, hanem több szövegből összeállított, rengetegszer módosított kompozíció – a legrégebbi egyiptomi írott munka; első, korai változata i. e. 4500 körül tűnt fel, és a későkorban még mindig népszerű volt; részleteit gyakran másolták sírok falára és szarkofágokra. Legszebb példánya az i. e. 1400 körül elhunyt magas rangú írnok, Ani számára készült. A kiterítve több, mint huszonhárom méter hosszú papiruszt színes képek díszítik.

Hódolat neked, Ozirisz, örökkévalóság ura, istenek királya,

kit rengeteg néven ismernek, kinek megnyilvánulásai szentek,

ki rejtett alakban jelensz meg a templomokban szent lelkeddel.

(Ozirisz-himnusz a Halottak Könyvéből)