A Confessions II (más néven Confessions on a Dance Floor: Part II) az amerikai énekes és dalszerző Madonna tizenötödik stúdióalbuma, amely 2026. július 3‑án jelent meg a Warner Records gondozásában. A Confessions on a Dance Floor (2005) folytatásaként készült, és családi, szakmai, valamint társadalmi‑politikai kihívások inspirálták. Madonna egy vidám, tánczenei albumot akart készíteni, amely „kikapcsolódást” nyújt a világ bizonytalanságai közepette. Az összes dal anyagát Stuart Price producerrel írta és készítette, aki az eredeti album fő munkatársa volt. Emellett együtt dolgozott Andrew Watt‑tal, Cirkut‑tal, Tainy‑vel, Martin Garrix‑szal és Mirwais‑szal is. Vendégelőadóként szerepel az albumon Sabrina Carpenter, Feid, Stromae és Madonna legidősebb lánya, Lourdes Leon.

Az album főkéntelektronikus tánczenei stílusú, és több alműfajt érint, köztük a house‑t, a dance‑popot, a diszkót és a downtempot.A Confessions on a Dance Floor mintájára folyamatos DJ mix formájában épül fel, és számos mintát, illetve interpolációt tartalmaz. Fő témái a szabadság, az eszképizmus, az önmegvalósítás, a gyász és a spiritualitás, valamint Madonna korai életének és családi kapcsolatai­nak emlékei. Az album részben vizuális albumként jelent meg, amelyet a TORSO által rendezett rövid musical film, a Confessions II – The Film kísért. Három kislemez jelent meg róla: a „Bring Your Love”, a „Love Sensation” és a „Danceteria”. Madonna az albumot promóciós kampányokkal, élő fellépésekkel és Price‑szal közös klubturnéval (Club Confessions) népszerűsítette. A Confessions II megjelenése után széles körű kritikai elismerést kapott; több kritikus Madonna legjobb albumának nevezte a Confessions on a Dance Floor óta. Kiemelték az eklektikus produkciót, Madonna introspektív dalszövegeit és énekhangját. Az album tizenhat országban debütált az első helyen, köztük az Egyesült Államokban, ahol Madonna tizedik listavezető albuma lett a Billboard 200-on, valamint tizenharmadik első helyezése a brit albumlistán. A lemez Ausztráliában, Kanadában és több európai országban is a slágerlisták élére került.

Előzmények és összetétel

2005-ben Madonna kiadta a Confessions on a Dance Floor című stúdióalbumot, amelyet főként Stuart Price londoni lakásában rögzítettek. Ez egy dance-pop album volt erős diszkós hatásokkal, folyamatos, megszakítás nélküli mixként felépítve. A megjelenés előtt Price titokban tesztelte a készülő dalokat: instrumentális változatokat csempészett be DJ-szettjeibe. A promóció során Madonna több kisebb, klubokban tartott fellépést adott. Az albumot a kritika nagyra értékelte, és elnyerte a Legjobb elektronikus/tánczenei album díját a 49. Grammy-díj gálán.

A Confessions on a Dance Floor promóciójának lezárása után Madonna körülbelül 15 évig nem beszélt Price‑szal. 2023-ban felkérte őt a The Celebration Tour című retrospektív koncertsorozata zenei igazgatójának. A turné befejezése után folytatta életrajzi filmjének munkálatait, ám a projektet végül a Universal Pictures költségvetési okok miatt elvetette. Ezt követően a Netflix megkereste őt egy életét feldolgozó televíziós sorozat ötletével, de a fejlesztés elhúzódott, miközben Madonna megfelelő showrunnert próbált találni. Úgy döntött, hogy tánczenei albumot készít, hogy elterelje a figyelmét a két projekt bizonytalan alakulásáról. Mivel úgy érezte, hogy „a világ nagyon sötét helyen van, és az embereknek szükségük van arra, hogy táncoljanak”, felkereste Price‑t, hogy elkészítsék a Confessions on a Dance Floor folytatását. Korábban más producerekkel akart dolgozni, hogy „más élményeket” szerezzen, de a Celebration Tour közös munkája emlékeztette őket arra, „mennyire szeretünk együtt dolgozni, és mennyire összhangban vagyunk nemcsak zeneileg, hanem intellektuálisan és érzelmileg is”.

2024 szeptemberében Madonna az Instagram‑fiókján jelentette be, hogy új zenén dolgozik Price‑szal. 2025 februárjában megerősítette, hogy az új zene a Confessions on a Dance Floor folytatása lesz, és egy 2025-ös megjelenést is beharangozott. 2025 során folyamatosan dokumentálta a stúdiómunkát a közösségi médiában, több fotót is közzétéve Price‑szal a stúdióból. 2025 szeptemberében bejelentette, hogy újra együtt dolgozik több mint 25 évig tartó eredeti kiadójával, a Warner Records‑szel, és az album megjelenése 2026‑ra van betervezve. Ugyanebben a hónapban két dal címét is felfedte az albumról – „Fragile” és „Forgive Yourself” – a On Purpose with Jay Shetty podcast egyik epizódjában. Emellett a folytatásalbum előtt, 2025 novemberében kiadta a Confessions on a Dance Floor huszadik évfordulós kiadását streaming‑szolgáltatóknál és digitális áruházakban.

Felvételek Madonna New Yorkból Londonba költözött, ahol Price stúdiójában, Maida Vale‑ben kezdett vele dolgozni. Miközben a Confessions on a Dance Floor újrakiadását tervezték, úgy gondolták, hogy az új albumnak „legalább olyan jónak vagy még jobbnak kell lennie, mint ez”. A kreatív folyamatot „gyógyszernek a lelkem számára” nevezte, és elmondta, hogy a dalszerzés teljes művészi szabadságot ad, anélkül hogy „bárkitől engedélyt kellene kérnie”. Az albumot bátyja, Christopher Ciccone, és mostohaanyja, Joan Ciccone betegségei inspirálták, akik mindketten 2024‑ben hunytak el. Az album munkálatait családi traumákról szóló dalok írásával kezdte. A „Fragile” című dalt közvetlenül egy Christopherrel folytatott telefonbeszélgetés után írta, az élményt „katartikusnak” és „mintha ördögűzés lett volna” nevezve. Lánya, Lourdes Leon megkereste őt, hogy készítsenek együtt egy dalt, ami első közös zenei együttműködésük lett. Közösen írták a „The Test” című dalt, amelyet Madonna „gyógyító pillanatként” jellemzett kettejük között, és amely „megerősítette azt az elképzelést, hogy most jött el az idő az album elkészítésére”. Sabrina Carpentert egy Instagram‑üzenetben kereste meg, hogy készítsenek közös felvételt az albumra, amely végül a „Bring Your Love” lett. Emellett együttműködött a holland DJ‑vel és producerrel, Martin Garrixszel a „Bizarre” című dalon. A belga zenész, Stromae vendégénekeket szolgáltatott a „My Sins Are My Savior” című dalhoz.

Kompozíció

A Confessions II elsősorban EDM‑, house‑, dance-pop‑, szintipop‑, diszkó‑, és downtempo‑album.

Nick Levine, az NME kritikusa Madonna „leginkább teljes értékű tánczenei lemezének” nevezte.A Rolling Stone kritikusa, Rob Sheffield úgy érezte, hogy az album „a dance music teljes történetéből merít”. Jeff Nelson a People magazintól „auditív odüsszeiának” nevezte, amely a tánczene történetét ünnepli, és annak különböző alműfajait járja be. A Pitchfork kritikusa, Shaad D'Souza szerint Madonna olyan műfajokat is beemel, amelyeket korábban „soha nem érintett”, mint az acid house, a French house és a 2-step garage, és az albumot a „vintage klubzene sokszínű, kevert víziójának” nevezte. Alexis Petridis a The Guardian‑től úgy vélte, hogy a downtempo dalok a Mo' Wax kiadó munkásságára utalnak a „breakbeatek, ködös atmoszférák, pattogó vinyl‑hangzás és visszafogott hangszerelések” miatt. Madonna és Price a Detroit techno-t és a Chicago house-t jelölték meg az album fő inspirációiként. Az album megszakítás nélküli mixként jelent meg, a DJ mix stílusában, visszautalva a Confessions on a Dance Floor‑ra. Price elárulta, hogy a keverés „szembement azzal, amit elvárnak” a zenei streamingek korszakában, ahol „a dalod két és fél perc lehet, aztán meg kell állnia”.

Madonna elmondta, hogy az album számos dala „vallomásos”, de ő „az alapján válogatta össze a lemezt, hogy mennyire késztetett mozgásra”. Szerinte a fő témák a tudatosság és a szabadság, amit így magyarázott: „A táncparkett rituális tér, ahol a testedben és az elmédben is szabad vagy, elengeded a szorongást, és remélhetőleg egy magasabb tudatossági szintre emelkedsz.” Eric Henderson, a Slant Magazine kritikusa úgy értelmezte az albumot, mint azt a helyet, ahol „két leszármazási vonal – a sötét id és a transzcendens mindentudás – végre összeér a táncparketten”. A „reset‑és‑újjászületés” törekvést Madonna 1998‑as albumához, a Ray of Light‑hoz hasonlította, hozzátéve, hogy az énekesnő „valójában megkönnyebbültnek tűnik” a felfedezései miatt. The Irish Times kritikusa, Ed Power az albumot Madonna azon hitének újraértékeléseként írta le, miszerint „a táncparkett egyszerre a gyönyör és az elvágyódás helye, valamint az érzelmi fejlődés és az önmegvalósítás tere”. The Independent kritikusa, Roisin O'Connor a „katarzis, felszabadulás és az ezekkel járó szabadság” motívumait emelte ki az album fő témáiként. Katie Bain a Billboard‑tól úgy értelmezte a lemezt, mint „a klub mint templom és a tánc mint spirituális munka” központi gondolatát, míg Variety kritikusa, Steven J. Horowitz a „táncparkett izgalmának ünnepléseként” írta le, amely „egyszersmind annak misztikumát is magához öleli”. Paolo Ragusa, a Consequence munkatársa szerint az album kísérlet a Confessions on a Dance Floor „önreflexív vibrálásának” újjáélesztésére, középpontjában „a táncparkettel mint a transzcendencia és spirituális ébredés terével”. The Wall Street Journal kritikusa, Mark Richardson úgy vélte, hogy az album „a zenét vallási hivatásként mutatja be, nem pedig szórakoztatásként”. Az album több beszédes betétet tartalmaz. Richardson ezeket „rövid ambient közjátékokként” jellemezte, amelyek során Madonna gyakran „spirituális ráolvasásokat” tesz „a zene gyógyító erejéről”.

Sheffield úgy vélte, hogy az album első három dala „egy 12 perces szvit, amelyben [Madonna] az elektro‑lüktetésre lovagol, miközben azokra a belső szükségletekre gondol, amelyek a táncparkettre hajtják”. Hasonlóan, Power szerint az album úgy nyílik, mint „lényegében egy 20 perces szvit, amelyet a house‑ütemek ismétlődő áradatára építettek”, majd ezt követően „melankolikus világlátásba fordul, amelyet Madonna nosztalgiájának könyörtelen gravitációs ereje tart fogva”. Henderson az első felét közösségi élményként, a másodikat számvetésként írta le, amelyet a „lelkiismereti válság” hajt. D'Souza úgy érezte, hogy az album első kétharmada „a szerelemre és annak gyógyító erejére fókuszál”, míg az utolsó öt dal „a halálra és az örökölt traumára összpontosít”. Horowitz szerint a záró dalokban Madonna „szembenéz az eksztázis utáni visszaeséssel, és megküzd a valóság súlyával”.

Dalok

Az albumon közreműködő előadók: Sabrina Carpenter, Feid, Martin Garrix és Stromae