Egon Bondy, eredeti nevén Zbyněk Fišer, (Prága, 1930. január 20. – Pozsony, 2007. április 9.) cseh filozófus, író, költő, a prágai underground meghatározó alakja.

Pályafutása

Az 1940-es évek végén egy szürrealista csoportban volt aktív. 1957-től 1961-ig a prágai Károly Egyetemen tanult filozófiát és pszichológiát. Az 1960-as évektől kezdve vesz részt a prágai underground tevékenységében, szövegeket ír a The Plastic People of the Universe számára. Nonkonformizmusa miatt konfliktusba került a kommunista Csehszlovákia vezetésével, művei csak szamizdat révén terjedhettek.

Az ötvenes évektől a csehszlovák titkosszolgálat (StB) ügynöke lett, rendszeresen jelentett társairól. Ezt az egészet intellektuális játéknak tekintette. „Érdekes diskurzusokat folytattunk, és idôvel meggyôzôdéses maoistákat sikerült faragnom belôlük.”

Bondy érdeklődési köre Karl Marx tanulmányozása, a kortárs kapitalizmus és a totalitárius szocializmus kritikája. Filozófiai művei ontológiai és etikai problémákat érintenek.

Közeli barátja volt Bohumil Hrabal cseh írónak, aki meg is örökítette őt a Gyöngéd barbár című kisregényében.

Az 1990-es években Prágából Pozsonyba költözött.

Műveinek skálája rendkívül széles: Közel 30 verseskötete jelent meg, a korai 1950-es évek epikus verseitől az 1980-as évek meditatív filozofikus műveiig. Írt továbbá közel 20 novellát, a legtöbb társadalmi és egyéni krízisekkel vagy az egyén és a közösség közötti kapcsolat problémáival foglalkozik. A művek mély, egzisztenciális háttere ellenére friss, élvezetes szövegekről van szó. Ő maga leginkább a filozófiai munkáit tartja fontosnak. Írt egy többszintű filozófiatörténetet is – ezt az alkotását azonban más tekintélyek azzal a kritikával illették, hogy Bondy extrém marxista orientációja által torzítva mutatja be a témát.

Jegyzetek

Magyarul A völgy; ford. G. Kovács László; Korma, Bp., 2003 (Bohemia kiskönyvtár)

Irodalmi ábrázolása

Bohumil Hrabal: A gyöngéd barbár (Něžný barbar) Magyarul in: Gyöngéd barbárok; Európa Könyvkiadó, 1985.

Kategória:Irodalmi művek szereplői Kategória:Cseh költők, írók Kategória:Pozsonyiak Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2007-ben elhunyt személyek Kategória:Nevet változtatott cseh személyek Kategória:Csehszlovák költők, írók Kategória:A Charta ’77 aláírói