thumb|200px|Az Alcázar Leányudvara, Sevilla 200px|thumb|A Szűz Mária-templom tornya, Calatayud
A mudéjar szó eredetileg a mórokat és azokat az Andalúziában született iszlám hitűeket jelentette, akik a reconquista után is az Ibériai-félszigeten maradtak, de nem keresztelkedtek meg. Ma már egy, a 12. és 16. század között elsősorban Aragóniában és Kasztíliában elterjedt ibériai építészeti és díszítési stílust jelent, amelyet erősen befolyásolt a mór ízlés és szakértelem, azaz bizonyos értelemben a középkori mór stílus leszármazottja.
Története A mudéjar egy arab szó, a mudajjan (مدجن) középkori spanyol változata, jelentése: azok, akik elfogadják az engedelmességet; célzás arra, hogy egyaránt engedelmeskedniük kellett az iszlám előírásainak és a keresztény királyok világi uralmának. Granada 1492. januári eleste után a mudéjarok egy ideig még tartották a státuszukat. A 16. század közepén erőszakkal keresztény hitre térítették őket. Ezeket az áttért muszlimokat moriszkóknak nevezték, azokat pedig, akik megtagadták az áttérést, 1610-ben elüldözték. A keresztény királyságokban élő, muszlim mórok között meglehetősen sok volt mesterember, és építészeiket is gyakran bízták meg egy-egy épületrész elkészítésével. Az ő közvetítésükkel elsősorban az építészeti kompozíciók súlypontjaiban: kupolákon, tornyokon, apszisokon terjedtek el a mór szerkezetek, díszítőelemek. Jellegzetes stílusuk napjainkban is megnyilvánul az építészetben, a zenében, a művészetben, és a régió kézművességében. A mudéjar stílus kifejezést először José Amador de los Ríos, egy andalúz történész és régész használta 1859-ben.
A magas román stílusú, gótikus és reneszánsz épületekben az iszlám művészet elemeit használták egészen a 17. századig, és ezzel feltűnő eredményeket értek el. A különböző technikák és az egymás mellett élő zsidó, muzulmán és keresztény kultúrából eredő építészet fő nyersanyaga a tégla volt. A mudéjar stílus nem teremtett új formákat, szerkezeteket, mint a gótika vagy a román stílus, de a különféle kortárs európai stílusokat muzulmán hatásokkal egészítette ki. A tornyok a mudéjar stílus szembetűnően súlyos elemei. Legtöbbjük négyszögletes, némelyik nyolcszögű; felületüket mázas kerámiával színezett rátétes, szőnyegszerű téglaminta borítja. A domináns mértani jelleg határozottan iszlám eredetű. Ez főleg azoknál az alkotásoknál feltűnő, amelyeken a mesterek olcsó alapanyagokat – csempe, téglafal, fafaragások, gipszfaragványok, fémdíszítmények – használtak, de gondosan kidolgozták munkáikat. A fal és padló sík felületeinek élénkítése érdekében a mudéjar stílus olyan bonyolult csempemintákat fejlesztett ki, amelyek kifinomultságát azóta sem múlták felül. A muzulmánokat már régen nem alkalmazták, amikor hozzájárulásaik közül sok a spanyol építészet szerves részeként élt tovább.
Elfogadott, hogy a mudéjar stílus Sahagúnban született, az építészeti és díszítő motívumok átdolgozásaként (különösen gipsz- és tégladíszekből). Elterjedt a Leóni Királyságnak a többi részében, Toledóban, Ávilában, Segoviában. A fő építőanyagáról téglaromán stílusnak is nevezték. A mudéjar művészet központjai más városokban is megtalálhatóak, mint Toro, Cuéllar, Arévalo és Madrigal de las Altas Torres. De főleg az aragóniai Teruelben fejlődött magas szintre. Ebben a városban a 13., 14. és 15. század folyamán sok mudéjar stílusú tornyot építettek, s ezzel napjainkig hatóan megváltoztatták a város képét.
A mudéjar egy új építészeti jellegzetességet hozott az által, hogy egyesítette a kezdeti gótikus stílust és a késői román stílusra épülő muzulmán hatásokat. Egy különösen jellegzetes példa a mudéjar építészetre a Casa de Pilatos a 16. század elejéről Sevillában. Sevilla sok másik mintát is mutat a mudéjar stílusra. A sevillai Alcázar a legnagyszerűbb példa erre. Az Alcázarban fellelhető a gótika és a reneszánsz stílus mellett a mudéjar is. A palota eredetileg egy mór erőd volt. I. Péter kasztíliai király kibővítette, folytatva az iszlám építészeti stílust. A Szent Katalin-plébániát egy öreg mecset fölé építették a 14. században.
Portugáliában szintén vannak példák a mudéjar művészetre és építészetre, bár kevesebb és sokkal egyszerűbb díszítéssel, mint szomszédos Spanyolországban. Mudéjar téglaépítészet található Braganza közelében a Castro de Avelãs templomának a szentélyében, amely nagyon hasonló a Sahagún templomához Leónban. A gótika és a mudéjar stílus keveredése fejlődött ki Dél-Portugáliában, Alentejo tartományban a 15-16. században, részben átfedve a mánuel stílussal. Az Évorában álló királyi palota ablakai és Basto grófok palotája ennek a stílusnak a jó példái. A mudéjar által ihletett dekoratív műveket találni a templomok és paloták csempemintáiban, hasonlóakat, a mint a 16. századi Sevillából importált csempék, amelyek Sintra királyi palotáját díszítik. Mudéjar fából készült tetők láthatóak Sintra, Caminha, Funchal templomain.
Képtár
Kapcsolódó szócikkek
Aragónia mudéjar stílusú építészete Neomudéjar Mudéjar torony
Források
Mudéjar művészet https://tervlap.hu/cikk-nezet/kulonleges-epiteszeti-stilusok-spanyolorszagban-1-resz
Kategória:Középkori művészet Kategória:Művészeti stílusok Kategória:Spanyolország építészete