Malešići () település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gračanica községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 38, közúton 49 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 4, közúton 6 km-re északnyugatra, a Trebava-hegység középső részén, a Lukavica-folyó felső folyásánál, 300-520 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Topografska karta Doboj 425-1-4 A település 9 falucskából áll: Golaći, Hamzići, Šake, Rahmići, Guvno, Kovači, Ibrići, Hodžići és Ahmići.
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlaghőmérséklet 20-25 °C fok. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0-5 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 800-1000 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb530Bosnyák28662839Horvát50Jugoszláv241Egyéb1614Összesen29642853
Története Malešići település területe kétségtelenül lakott volt a középkorban. Erre régészeti nyomok, legendák, helynevek és néhány történelmi dokumentum is utal. Miután a boszniai középkori királyság 1463-ban a törökök kezére került, a magyarok a Spreča-folyótól északra megalapították az úgynevezett Szreberniki bánságot, amelynek központja Srebrenik városában volt. Ez ütközőzóna volt az előrenyomuló törökök és a török inváziótól veszélyben lévő Magyar Királyság között. A Szreberniki bánság magában foglalta Srebrenik, Gradačac, Sokol várait, valamint a Gračanicai bányákat és környéküket. A bánságot a magyar király által kinevezett bánok irányították. Ezeket a magyar birtokokat a törökök végül 1520-ban foglalták el. Istvánfi Miklós magyar történész szerint Sokol várának magyar helyőrsége felégette a várat és északnyugatra vonult vissza. Hogy a Kotromanić családnak (akik bánoknak és királyokat adtak Boszniának) birtokaik voltak a Gračanica környékén, számos helynév is megerősíti. Ezek közé tartozik a malešići „Kraljušica” nevű szántóterület. 1548-ban egy vasbányát említenek az akkori Drenovacon, mely részben a mai Malešići területén feküdt. Az 1528-as, 1533-as és 1548-as oszmán defterekből Malešićiben a Malešić, Mihovljača és Milašin vezetéknevek olvashatók ki. A népi hagyomány úgy tartja, hogy a települést egy bizonyos Maleš bánról nevezték el, akik a török idők előtt, a magyar uralom idején élt.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az akkori Malešić Turski településnek 106 háztartása és 547 muszlim lakosa, Malešić Srpski településenek 7 háztartása és 53 lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 87. o. Malešići a 19. század a nagyobb települések közé tartozott. Abban az időben több mint egy tucat nagyobb és kisebb mahala, valamint több mint száz ház állt itt. A településen két mekteb és számos régi temető is volt. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 134 háztartást, 706 muszlim és 39 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 80. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. A községközpont Gračanica ebben az időszakban vált az oszmán városból modernebb helyi központtá.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, a város megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Vrbaska banovina (Orbászi Bánság) része lett, amelynek székhelye Banja Luka volt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. 1943-tól a háború végéig Gračanica környékét többször is elfoglalták a partizánok, majd az usztasák és a német erők kezére került, és a lakosok nagy része a partizánokkal együtt távozott. Végül 1945. április 7-én szabadították fel a partizánok. A háború utáni jugoszláv kormány bevonta Gračanicát a szocialista újjáépítés, az iparosítás és a közszolgáltatások bővítésének folyamatába, amely a boszniai társadalom 1945 utáni általános fejlődésének része volt. Ezt az időszakot az önkormányzati intézmények bővülése, az oktatás és a közösségi infrastruktúra megerősítése, valamint Gračanicának a Tuzlai régió és Északkelet-Bosznia gazdasági folyamataiba való nagyobb mértékű bekapcsolódása jellemezte.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. Az 1992-es háború előestéjén a Spreča-völgyi területet, amelyhez Gračanica is tartozik, egyre növekvő politikai és katonai feszültség jellemezte.
1992 tavaszán Malešići térsége gyorsan a frontvonalba került, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat. A helyi védők kezdetben gyengén felfegyverzett, de jól szervezett csoportokban állították meg az első, kisebb támadásokat. 1992 nyarán több összehangolt támadás érte a falut és környékét, amelyek célja az áttörés és a magaslatok elfoglalása volt. A védők különösen a dombvidéki állásokban vívtak kemény harcokat, mivel ezek kulcsfontosságúak voltak a térség megtartásához. Az ellenséges erők rendszeresen alkalmaztak tüzérségi támadásokat, amelyek súlyos károkat okoztak az infrastruktúrában és a lakóházakban. 1993 során a front stabilizálódott, de folyamatos kisebb összecsapások, rajtaütések és mesterlövész-tevékenység jellemezte a térséget. A malešići harcosok nemcsak helyben védekeztek, hanem más frontszakaszokon is részt vettek műveletekben, például hegyvidéki hadműveletekben. Időnként ellentámadásokat is indítottak, amelyekkel sikerült visszaszorítani az ellenséges erőket és javítani a védelmi vonalakat. 1994–1995-ben a katonai helyzet fokozatosan a védők javára változott, és csökkent az intenzív támadások száma. A háború végéig Malešići megőrizte védelmi pozícióit, bár ezt jelentős emberi veszteségek és folyamatos harci terhelés árán sikerült elérni. A háború során a harcokban 22 falubeli esett el, míg a sebesültek száma száz körül volt.
A boszniai háború alatt Gračanicát és vidékét a Bosznia-hercegovinai Köztársaság Hadserege (ARBiH) által ellenőrzött terület részeként tartották számon. Rasim Delić tábornok szerint a terület északi és északkeleti részén Doboj és a Spreča-völgy irányában Banovići, Lukavac, Gračanicai és Doboj-Istok dandárjai védték a lakosságot. A lakosság egy része helyben maradt, és támogatta a helyi védelmet. A háború későbbi szakaszában menekültek is érkeztek más, elfoglalt területekről, ami részben ellensúlyozta az elvándorlást.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt. Az aknamentesítés központi szerepet kapott a helyreállításban a korábbi frontvonalak mentén. Ez megkönnyítette az újjáépítést és helyreállította a mezőgazdasági hasznosítást olyan növények számára, mint a kukorica, a búza és a gyümölcsösök, fellendítve a helyi megélhetést.
Gazdaság A háború utáni mezőgazdaságában a hagyományos, kisparaszti termelés dominált. Emellett jelentős volt az állattartás is (szarvasmarha, juh, baromfi), ami kiegészítette a növénytermesztést. Összességében a termelés fő célja inkább az önellátás és a helyi szükségletek biztosítása volt, nem pedig a nagyüzemi értékesítés.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései