Mérő László magyar matematikus, publicista, pszichológus, játékfejlesztő, az ELTE Pszichológiai Intézet és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora. Elsősorban ismeretterjesztő könyveiről, előadásairól ismert.
Élete Mérő László 1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. 1974-ben az ELTE matematikus szakán végzett (M.Sc.). Kontúrkeresés zajos digitalizált képekben címen a mesterséges intelligencia témakörében védte meg disszertációját, ezzel 1980 végén megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.
1974-től 1984-ig a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (SZTAKI) tudományos segédmunkatárs, munkatárs, 1980-tól főmunkatárs.Mérő László által megerősített adat: Eleinte képfeldolgozással, alakfelismerő algoritmusokkal foglalkozott, majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult: új elvű heurisztikus keresőalgoritmusokkal, alakfelismerő algoritmusokkal foglalkozott. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.
1980 óta tart kurzusokat magyar és angol nyelven hazai és külföldi egyetemeken.
1984–2004 között az ELTE egyetemi docense. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben. Kurzusai: emberi gondolkodás, gazdaságpszichológia, gondolkodási stratégiák, játékelmélet, logika és intuíció, matematikai statisztika, mesterséges intelligencia, módszertan, pszichológia, pszichometria.
Alapítótárs és 1987–2003-ig ügyvezető igazgató a külföldi megrendelésre játékokat gyártó Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő Rt. elődeinél (Androsoft Rt., Novotrade Rt., Interactive Kft., Intellrobot Kft.). Főbb projektjeik: tizenkét videójáték fejlesztése a Sega of America és egyéb amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok az AT&T, Nokia és Walt Disney Inc. számára, a Rubik's Games című játék CD kifejlesztésének vezetése Rubik Ernővel együttműködve a Hasbro Interactive számára. Az ő „találmánya” többek között az Egyszámjáték néven ismert stratégiai játék.
1998 és 2002 között a Széchenyi professzori ösztöndíj keretében végezhette kutatómunkáját, időközben 2001-ben pszichológiai témájú disszertációval habilitált az ELTE-n.
2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek. Szintén 2003-tól Darwin's Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadó, tevékenységük a memetikai elvű marketingkutatás módszertanának kidolgozása, memetikai marketingkutatás és tanácsadás (Abbott, E.ON, EPA Média, K&H Bank, L’Oréal, Magyar Posta, MOL, MVM, OTP, Samsung, SAP, Shell, T-Mobile, Magyar Telekom, Vodafone, összesen több, mint 50 projekt).
2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára, 2007-től a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár) Pszichológia szakának egyetemi tanára.
2003 és 2019 között kolumnista a Magyar Narancs, majd a HVG folyóiratokban. Több magyar és angol nyelvű könyv társszerzője, lektorált nemzetközi szakfolyóiratokban több mint 30 angol nyelvű publikációja jelent meg.
2018-tól a Tudományos Stand-Up előadója, 2021-től társtulajdonosa.
Családja Felesége 1976-tól Kovácsházy Éva iparművész. Két gyermekük született, fiuk Mérő Csaba (1979–) szoftverfejlesztő, bigdata-szakértő, gomester, lányuk Mérő Vera (1984–) médiadesigner, kommunikációs szakember, publicista, emberi jogi aktivista, a 2014-ben alakult és 2021-ben bejegyzett Nem tehetsz róla, tehetsz ellene (NTRTE) Alapítvány egyik alapítója.
Díjai, kitüntetései 1968 – Bronzérem (10. Nemzetközi Matematikai Diákolimpia, Moszkva) 1974 – Rényi Kató-emlékdíj 1997 – bronzérmes magyar csapat tagja (6th World Puzzle Championship, Horvátország) 1999 – Az 1998. Év Tudományos Könyve Németországban díj (a Mindenki másképp egyforma című könyv német kiadásáért) 2005 – Budapestért díj 2009 – Eötvös József-díj 2009 – I. helyezés (Országos Scrabble-bajnokság) 2013 – Who Is Who Award, Gazdaság kategória 2019 – a zsűri első díja (Nob Yoshigahara Puzzle Design Competition, a Mondrian Blocks játékért, amely a Nyolcrétű út könyvhöz tartozó játék továbbfejlesztése) 2019 – Mom’s Choice Awards Gold Award (a Mondrian Blocks játékért, amely a Nyolcrétű út könyvhöz tartozó játék továbbfejlesztése) 2025 – Hazám-díjÁtadták a Hazám-díjakat
Önálló kötetei 100 o. 145 o. (ELTE TTK jegyzet) 48 o. 274 o. 357 o. 391 o. 414 o. 198 o. 348 o. 305 o. 229 o. 341 o. 221 o. 327 o. 220 o. 231 o. 338 o. 165 o. (Boldizsár Ildikóval, F. Várkonyi Zsuzsával, Muszbek Katalinnal, Szél Dáviddal, Tari Annamáriával)
Idegen nyelven kiadott kötetei Észjárások (1989) Angolul: 252 o.
Olaszul: 387 o. Mindenki másképp egyforma (1996) Németül: 348 o. 348 o. Angolul: 276 o. Franciául: 324 o. Spanyolul: 291 o. Olaszul: Calcoli morali. Teoria dei giochi, logica e fragilità umana Románul: Új észjárások (2001) Németül: 446 o. A pénz evolúciója (2007) Olaszul: 302 o. Németül: 346 o. A csodák logikája (2014) Angolul: 275 o. Oroszul: Arabul:
Jegyzetek
Források Who is Who Magyarországon (Hübner)
További információk A Mindörökké evolúció c. előadás rádiófelvétele Mérő László néhány cikke online
Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar pszichológusok Kategória:Magyar tudományos írók Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:Budapestért díjasok Kategória:Hazám-díjasok