Molly Gordon amerikai színésznő, forgatókönyvíró és rendező.
Karrierjét mellékszerepekkel kezdte olyan filmvígjátékokban, mint A partiállat (2018) és a Jó srácok (2019). Ezt követően független vígjátékokban kapott szerepet: Éretlenségi (2019), Danielle és a süvet (2020) és a Rendben vagyok? (2022).
Visszatérő szerepeket alakított az Állatvilág (2016–2018), a Ramy (2022–2023), és A mackó (2023–) című sorozatokban.
Fiatalkora Los Angelesben született és nőtt fel, zsidó szülők gyermekeként. Bryan Gordon rendező és Jessie Nelson író-rendezőnő lánya.
Már kisgyermekkorától kezdve fellépett a Los Angeles-i színdarabokban. Ben Platt színésszel együtt nőtt fel, akivel négyévesen a Hegedűs a háztetőn, öt évesen pedig a Hogyan legyünk sikeresek az üzleti életben című darabokban játszott együtt. Platt és Beanie Feldstein, egy másik gyerekkori barátja mellett Gordon alapítója volt a Theater Geeks of America nevű csoportnak, amely gyakran lépett fel a helyi idősek otthonában. Rendszeresen nézte a Saturday Night Live című sorozatot, és figyelemmel követte a The Groundlings nevű komédiatársulat előadásait, amely felkeltette érdeklődését a komikusi színészkedés iránt.
17 éves korában középiskolája Sunday in the Park with George című előadásában alakította Dot szerepét. Rövid ideig a New York Egyetemre járt, de két hét után elhagyta az intézményt, mert nem volt elégedett a képzéssel. Ehelyett esti tanfolyamokra iratkozott be, és a Balthazar étteremben dolgozott hoszteszként.
Pályafutása
Első filmszerepe Callie volt a Nevem Sam (2001) című drámában. Nora Ephron Földre szállt boszorkány (2005) című filmjében egy halloweeni édességet gyűjtő gyereket alakított.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2001 Nevem Sam I Am Sam Callie 2005 Földre szállt boszorkány Bewitched édességet gyűjtő kislány 2015 Ithaca Ithaca Mary Arena Káosz karácsonyra Love the Coopers Lauren Hesselberg Lamboni Anna 2018 A partiállat Life of the Party Maddie Miles Csuha Borbála 2019 Éretlenségi Booksmart Annabelle "Tripla A" Sodró Eliza Jó srácok Good Boys Hannah Csuha Borbála 2020 Theater Camp (rövidfilm)forgatókönyvíró és filmproducer Silvia Ray Danielle és a süvet Shiva Baby Maya Berkes Boglárka A törött szívek múzeuma The Broken Hearts Gallery Amanda 2022 Rendben vagyok? Am I OK? Kat There There angol tanárnő 2023 A magadfélék You People Liza Csuha Borbála Drámatáborfilmrendező, forgatókönyvíró és producer Theater Camp Rebecca-Diane 2025 Jaj, szia!forgatókönyvíró Oh, Hi! Iris Csifó Dorina 2026 Birkakrimi The Sheep Detectives Rebecca Hampstead Rudolf Szonja
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések2015 Sin City Saints Megan 1 epizód Narancs az új fekete Orange Is the New Black Stacy 1 epizód 2016–2018 Állatvilág Animal Kingdom Nicky Belmont főszerep (30 epizód) 2018 Mesés elnökünk Our Cartoon President Sarah Huckabee Sanders (hangja) visszatérő szerep (9 epizód) 2019–2022 Ramy Ramy Sarah visszatérő szerep (3 epizód) 2022–2023 Győzelmi sorozat: A Lakersdinasztia felemelkedése Winning Time: The Rise ofthe Lakers Dynasty Linda Zafrani főszerep (17 epizód) 2023–2026 A mackó The Bear Claire Dunlap visszatérő szerep
Színpadi szerepek
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Los Angeles-iek