Čekanići falu Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Srebrenik községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 28, közúton 45 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 7, közúton 9 km-re nyugatra, a Majevica-hegység nyugati részén, 280-470 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/doboj_13/dob_13.html Topografska karta Doboj 425-4-2 A táj hullámzó zöld dombokkal és termékeny talajokkal rendelkezik, amelyek támogatják a hagyományos mezőgazdaságot.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi hőmérséklet eléri a 25-27 °C fokot. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet -2 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. Az éves átlaghőmérséklet 11 °C körüli. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 700-800 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb00Bosnyák552474Horvát00Jugoszláv00Egyéb06Összesen552480
Története Őskor A régészeti leletek tanúsága szerint ezen a vidéken már az újkőkorszakban éltek emberek. A Stražba régészeti lelőhelyen, Doborovci, Vranovići és Sladna falvak határán számos felszíni lelet, kerámiatöredékek, háztartási eszközök, kőzetmaradványok és csiszolt kőeszközök találhatók, amelyek egy eddig ismeretlen őskori településre utalnak, amely a jellegzetes leletek alapján a neolitikumra (újkőkorszakra) datálható.
A szomszédos Gornja Orahovica határában két őskori régészeti lelőhely is található. A „Barice” lelőhelyen 1955-ben A. Benac és B. Čović végzett próbaásatásokat, majd 1956-ban B. Čović vezetésével szisztematikus régészeti ásatás indult el. Ennek során a bronzkorból származó települést és az őskőkorszakból származó hamvasztásos temetőt tártak fel. A temető szabálytalan félkör alakú, kis kiterjedésű volt. Mintegy 50 sírból állt, melyből 38-at tártak fel. A sírok többsége melléklet nélküli volt. Néhány sírban kerámiákat és fémtárgyakat találtak, melyek a temetőt a késő bronzkor korai szakaszához kötik. Az alatta elhelyezkedő rétegben őskőkori település nyomaira bukkantak. Orahovica másik őskori lelőhelye a „Bilanovo brdo” nevű dombon található. Itt szántóföld művelés közben atipikus kerámiatöredékek kerültek elő. A kerámiák nagyobb része az őskorból, egy része a római korból származott.
Középkor A késő középkorban az 1380-as években kezdődő oszmán betörések okozta politikai instabilitás közepette, a Boszniai Királyság uralma alatt a Majevica környékén, szétszórt mezőgazdasági települések voltak, amelyek a szántóföldi gazdálkodásra és az erőforrásokkal való gazdálkodásra összpontosítottak. Ezek a közösségek erdőirtással bővítették a szántóföldeket, 1481-re mintegy 50%-kal növelve a művelést, amit a helyi fából, a vasból és az ólomból származó bevételek is támogattak. A Majevica periférikus földrajzi elhelyezkedése miatt azonban szüksége volt az olyan erődítményekre, mint a Srebreniki vár, amelyek stratégiai védelmet biztosítottak a számukra.
Az oszmán uralom Srebrenik 1512 körüli meghódítását követően az egész térség az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került. A környező majevicai falvak kezdeti településmintáit a mezőgazdaság alakította, a középkor utáni erdőirtás lehetővé tette a termékeny lejtőkön a gazdálkodás bővítését, valamint a vízforrások közelségét az állatállomány és az öntözés számára. A Srebreniket a tágabb boszniai hálózatokkal összekötő regionális kereskedelmi és katonai útvonalak mentén történő elhelyezkedés elősegítette a gazdasági kapcsolatokat, bár a terület határvidéki státusza a portyázások miatt időszakos elnéptelenedéshez vezetett, mielőtt az oszmán áttelepítési politikák alatt stabilizálódott volna.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Gračanicai járáshoz tartozó településnek 44 háztartása és 224 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 87. o. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 55 háztartást és 276 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 82. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, Srebrenik pedig megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején Sladna a tengelyhatalmak megszálló erőivel és az usztasa rezsimmel szembeni partizán ellenállás gócpontjává vált. Az 1941 nyarán Majevicára átterjedő felkelést vidéki gerillaakciók, többek között szabotázs és lesből támadások jellemezték, amelyeket elsősorban az usztasa terror ellen lázadó szerb parasztok vezettek. A kommunista befolyás 1941 végére megnőtt, és olyan szervezett egységeket hozott létre, mint az 1. Majevica-dandár, amely hozzájárult a 17. kelet-boszniai hadosztály felállításához. A Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között.
A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák települések lakóira.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt.
Nevezetességei A Gornji Čekaniči-i mecset ma egy modern, funkcionális épület magas beton minarettel. Négyszögletes tetejével még mindig tipikus boszniai mecset, bár 1972-es építése óta számos felújításon és átalakításon esett át. A Čekaniči egykori régi mecset ezzel szemben egy sokkal szerényebb épület volt, fából és vályogból, hagyományos fa minarettel. A hagyomány szerint ez az egyik legrégebbi mecset a tágabb Gračanica régióban. Még mindig keringenek pletykák egy, a mecset minaretje melletti sírról. Állítólag ott van eltemetve a mecset vakifja, és építője, aki a minaretből lezuhanva halt meg, és ott helyezték el el a sírját. Ilyen legendát, egyébként más, hasonló kultuszhelyekkel kapcsolatban is emlegetnek.
A mecset háremében található a Šeh Dedino-türbe egy régi kultuszhely, amely jól ismert Északkelet-Bosznia tágabb területén. A Šeh Dedóról (aki a „jók” „awlija”, istenszeretők, „wali”) egyike volt, szóló szóbeli néphagyomány részletekben gazdag és folklorisztikus szempontból érdekes, bár a bosnyákok szóbeli hagyományának szokásos hagiológiai mintáit követi, mivel az ország számos részéről találunk történeteket ezekről a jókról és awliyákról. Ezért nem tekinthetjük biztosan történelmi alapokon nyugvó dolognak, bár valós történelmi események és folyamatok emlékeinek tükröződéseit is tartalmazza. A Gronji Srebrenikből származó Sinan-Baba sejk türbéjével való analógia, valamint a walival kapcsolatos szóbeli hagyományok és történelmi források összehasonlítása alapján feltételezzük, hogy Šeh Dedo legendája mögött álló személy valószínűleg a 16. század második felében vagy a 17. század első felében élt, és dervisként, vagyis tekke sejkként tevékenykedett a környéken. A türbe és a mecset mellett egy rejtélyes sír is található egy kőszarkofággal, amelyet a népmesék az építőhöz – a mecset vakifjához – kötnek. A türbe a mecset háremében található Gornji Čekanićiben. Rossz állapotú gerendákból épült építmény volt, ezért 5-6 évvel ezelőtt, a mecset építésével egy időben betonelemekből újjáépítették.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései