Wolf Sándor (németül: Alexander Wolf; Kismarton, 1871. december 21. – Haifa, 1946. január 2.) magyar zsidó borkereskedő, régiséggyűjtő, műgyűjtő, mecénás és múzeumalapító. Kismartonban, a Magyar Királyság területén született, az Osztrák–Magyar Monarchia idején. Magángyűjteménye és Wolf-múzeuma a Kismartonban 1926-ban intézményesített tartományi múzeumi gyűjtemény egyik alapjává vált, amely később a Burgenlandi Tartományi Múzeum (Landesmuseum Burgenland) részévé lett.
Élete és családi háttere
Wolf Sándor Kismartonban született, a Magyar Királyság területén, Wolf Ignác és Gomperz Minna fiaként. Apja a Leopold Wolf Söhne céget vezette, amely a Habsburg Monarchia egyik jelentős borkereskedő vállalkozásává nőtte ki magát.
A Wolf család Kismarton régi, vagyonos és közéletileg is jelentős zsidó családjai közé tartozott. Egy 1898-as helyi tudósítás Wolf Sándort a „Wolf Lipót fiai” cég tagjaként említette, és a családot a városban „osztatlan nagyrabecsülésnek” örvendő családként írta le.
Kismartonban tanult. Egy későbbi visszaemlékezés szerint a kismartoni polgári iskola első igazgatója, Krammer József tanítványai közé tartozott; a cikk Wolfot a kismartoni iskola ismert egykori növendékei között említette.
A Wolf Lipót fiai borkereskedő cég
A Wolf család borkereskedő vállalkozása, a Wolf Lipót fiai cég a 18. század végére vezette vissza eredetét. A Borászati Lapok 1922-es ismertetése szerint a céget Wolf Joachim alapította Kismartonban 1790 körül, elsősorban a nyugat-magyarországi borok bécsi és nyugati piacokra való közvetítésére.
A cég a 19. században Bécs, Cseh- és Morvaország, Osztrák- és Porosz-Szilézia, Dél-Németország és Orosz-Lengyelország felé is értékesített magyar borokat. A Borászati Lapok szerint a cég mai elnevezése az 1850-es évekből származott, amikor Wolf Lipót két fia, Adolf és Ignác társtulajdonosként belépett az üzletbe. 1901-től Wolf Ernő, id. Wolf Lipót és Wolf Sándor voltak a vállalkozás tulajdonosai.
A vállalat a filoxéra pusztítása után a környékbeli szőlők rekonstrukciójában is szerepet vállalt. A cikk szerint a cég amerikai alanyokra oltott vesszőket telepített, és Ruszton, Kismartonban, Darázsfalván, Újlétán, Debrecenben és Mádon is rendelkezett szőlőkkel.
A Wolf-pincék a korabeli látogatók számára is látványosságnak számítottak. Egy 1912-es soproni beszámoló szerint a Wolf Lipót fiai cég pincéi három utcában, nyolc ház alatt húzódtak Kismartonban, és több mint ezer hordót fogadtak be; a cikk egy 843 hektoliteres nagy hordót is említett.
Régészeti és gyűjtői tevékenysége
Wolf Sándor 1901-től régészeti ásatásokat szervezett Kismartonban és környékén, főként őskori és római kori lelőhelyeken. A korabeli sajtó már a 20. század elején beszámolt ásatásairól. A Magyar Szó 1903-ban arról írt, hogy Wolf Sándor borkereskedő a kismartoni katonai alreáliskola parkjától délre fekvő területen ásatásokat kezdett, és néhány napi munka után egy római fürdő falait tárták fel.
A Sopron vármegyei és soproni régészeti társulat közgyűléséről szóló 1903-as tudósítás szerint Wolf Sándor jelen volt a társulat ülésén, és Bella Lajos jelentése Wolfot azok között említette, akik Kismartonban a régészet lelkes támogatói voltak.
A társulat 1905-ös közgyűléséről szóló tudósítás szerint Wolf Sándor Kismartonban és Szárazvámon ásatásokat végeztetett, és a feltárt sírhelyek fényképeit a társulatnak is megküldte.
Gyűjteménye országos kulturális kontextusban is megjelent. A Vasárnapi Újság 1914-ben a borászati és pincegazdasági eszközök történelmi csoportjában közölt képaláírásban Wolf Sándor kismartoni tulajdonaként jelölt meg egy szentképes hordófeneket.
A Wolf-múzeum
A Wolf-múzeum létrejöttéről Koncsek László 1962-ben azt írta, hogy Wolf Sándor gyűjteményének alapjait 1901-ben rakta le. Fiatalon, családi cége megbízásából Dalmáciába küldték, hogy a tengermelléki bor kezelését tanulmányozza, de Spalatóban inkább az ott folyó ásatások keltették fel érdeklődését. Hazatérése után Kismarton határában több évre bérbe vette a Gölbesäcker nevű dűlőt, amelyet Bella Lajos soproni tanár vezetésével feltáratott. Az ásatásokból egy múzeumot megtöltő anyag került elő, amelyet Wolf először Kismarton városának ajánlott fel. Mivel a város megfelelő elhelyezésről nem tudott gondoskodni, a Hercegség pedig elutasította, Wolf végül saját házának földszintjét alakíttatta át múzeummá.
Wolf Sándor magángyűjteménye már az 1910-es években ismert kismartoni látványosságnak számított. A Múlt és Jövő 1912-es portréja a Wolf-múzeumot és Wolf-könyvtárat már működő intézményként említette, és azt írta, hogy Wolf kutatóknak, művészeknek és íróknak is lehetőséget adott a kismartoni zsidó múlt, a helyi levéltárak és a pusztuló gettó emlékeinek tanulmányozására.
A mai Burgenlandi Tartományi Múzeum ismertetése szerint Wolf magángyűjteménye 1900 körül kezdett kialakulni, egy római érme megtalálása nyomán; a gyűjteményt a korábbi Leinner-házban nyilvánosan is hozzáférhetővé tette. 1926-ban, tiszteletbeli tartományi konzervátori kinevezése után, a korábbi Leinner-házat a Burgenlandi Tartományi Múzeum létrehozása céljára bocsátotta rendelkezésre. A Bécsi Egyetem emlékkönyvi életrajza szerint Wolf 1925-ben lett Burgenland tiszteletbeli tartományi konzervátora, 1926-ban a Burgenlandi Tartományi Múzeum társalapítója volt, 1930/31-ben pedig megkezdte a burgenlandi zsidó központi levéltár létrehozását.
A gyűjtemény alapját Wolf régészeti ásatásai, helytörténeti és művészeti gyűjtése, valamint a kismartoni és nyugat-magyarországi zsidó örökség tárgyi és írott emlékei adták. Korabeli beszámolók őskori és római leleteket, görög és olasz antik tárgyakat, díszedényeket, kelta és római érmeket, középkori műipari tárgyakat, régi könyveket, Haydn-emlékeket, zsidó történeti dokumentumokat és művészeti relikviákat említettek a gyűjtemény részeként.
A múzeum a látogatók számára Kismarton egyik fontos nevezetessége volt. Egy 1911-es soproni kirándulási beszámoló szerint a vendégek Alsókismartonhegyen tekintették meg Wolf Sándor régiségkiállítását, amelynek példás rendjét és a tulajdonos szakértelmét külön kiemelték. Egy 1912-es beszámoló a kismartoni kirándulás egyik fénypontjának nevezte Wolf Sándor „szép s gazdag múzeumát”, amelyet az előzékeny tulajdonos maga mutatott meg, szakszerű magyarázatokkal.
Az 1920-as években Wolf gyűjtőtevékenysége az újonnan létrejött Burgenland történetére és különösen a térség zsidó történetére is kiterjedt. A korábban létrejött Wolf-gyűjtemény és Wolf-múzeum anyaga fontos alapját adta az 1926-ban Kismartonban intézményesített tartományi múzeumi gyűjteménynek, amely később a Burgenlandi Tartományi Múzeum részévé vált.
A Burgenlandi Tartományi Múzeum mai ismertetése szerint 1930 körül a múzeumi állomány mintegy 6000 tárgyból állt, fő súlypontjai pedig a régészet, a művészet és iparművészet, valamint a judaika voltak. Más forrás szerint 1932-re a gyűjtemény a régészeti tárgyakat nem számítva is több mint 5800 darabból állt. A gyűjtemény tovább bővült, többek között a Plankenwarth várában tartott jelentős árverésen vásárolt tárgyakkal.
A múzeum Haydn- és Elssler Fanny-anyaga is jelentős volt. A Pesti Tőzsde 1933-as cikke szerint a Wolf-múzeumban Haydn becses relikviái mellett Elssler Fanny leveleit és más emlékeit is őrizték. Csatkai Endre 1935-ben a Színházi Élet hasábjain azt írta, hogy a bécsi Elssler-kiállítás meglepetése a kismartoni Wolf-múzeum anyaga volt, amelyet Wolf Sándor három évtized alatt gyűjtött össze, és amely gazdagságával a bécsi és külföldi gyűjteményeket is felülmúlta.
Csatkai Endre több ponton is kapcsolódott a Wolf-múzeumhoz. A korabeli sajtó a múzeum vezetőjeként, kalauzaként, illetve kiállítások rendezőjeként említette; 1937-ben például ő rendezte a Wolf-múzeumban megnyílt Éger Akiba-emlékkiállítást.
A kismartoni zsidó örökség megőrzése
Wolf Sándor különösen fontos szerepet játszott a kismartoni zsidónegyed, a helyi hitközségi múlt és a hétközségek tárgyi és írott emlékeinek megőrzésében. A Múlt és Jövő 1912-es portréja szerint múzeumot és könyvtárat alapított és tartott fenn, ásatásokat végeztetett, tudósoknak lehetőséget adott a kismartoni levéltárak tanulmányozására, művészeket ösztönzött a pusztuló gettó emlékeinek megörökítésére, és márványtáblákkal jelölte meg a helyi zsidó történelemhez kötődő épületeket.
A portré szerint Wolf a kismartoni zsidó község okiratait, üzleti könyveit, adókönyveit, céhleveleit, tárgyi emlékeit és családi iratait is gyűjtötte. A cikk külön említette a Wolf-múzeumot, a Wolf-könyvtárat és a vasarchívumot, amelyben a község múltjára vonatkozó dokumentumokat őrizte.
A Múlt és Jövő 1912-es kismartoni összeállításában Wolf maga is közölt tanulmányt A kismartoni gettó művészete címmel. Ebben a kismartoni zsidó épületek, házbelsők, zsinagógai és házi tárgyak művészeti és iparművészeti emlékeit mutatta be, és a magyarországi zsidó műkincsek felkutatásának, ismertetésének és megóvásának szükségességét hangsúlyozta.
A Sopron című lap 1912-ben a Múlt és Jövő kismartoni számát ismertetve azt írta, hogy Wolf Sándor „felfedezte” az írók, művészek és kutatók számára a kismartoni gettó művészetét. A méltatás szerint Wolf kísérőszövegei egyszerűen és tárgyszerűen világítottak rá a kismartoni zsidók évszázados életére és tárgyi kultúrájára.
Az Egyenlőség 1930-ban arról számolt be, hogy a burgenlandi hatóság a kismartoni Zsidóutcát épületeivel és hagyományaival együtt műemléki védelem alá helyezte. A lap Fürst Aladár ismertetését közölte a Zsidóutcáról, amelyet a cikk egészében, hagyományaival együtt védett műemléki együttesként mutatott be.
A Múlt és Jövő 1922-ben Fürst Aladár ismertetését közölte a kismartoni zsidó temető sírköveit feldolgozó munkáról. A cikk Wolf Sándort olyan mecénásként mutatta be, aki a kismartoni zsidó múlt tárgyi és írott emlékeinek feltárásában jelentős szerepet vállalt, és akinek támogatásával a kismartoni zsidó örökség tudományos feldolgozása is megvalósulhatott.
A Múlt és Jövő 1931-ben Wolfot az osztrák kormány által kinevezett állami konzervátorként és archeológiai tanácsosként említette. Ugyanez a tudósítás arról számolt be, hogy Wolf márványtáblával jelöltette meg Rabbi Éger Akiba szülőházát a kismartoni Zsidóutcában, és Éger-szoba berendezését tervezte, amelyben a kismartoni hitközség levéltára, valamint a Hétközségek történeti iratai kaptak volna helyet.
A Wolf-múzeumban később Éger Akiba-emlékkiállítás is nyílt. A Múlt és Jövő 1937-es cikke szerint a kiállítást Csatkai Endre rendezte, és a múzeum a hozzáférhető Éger-ereklyéket, műveket, kéziratokat és családi emlékeket gyűjtötte össze.
A kismartoni zsidó templom műkincseinek megóvásában is szerepet vállalt. A Hétfő 1935-ben arról írt, hogy a templom értékes kincstárát Wolf Sándor ösztönzésére olyan rekeszben helyezték el, amely betörés és tűz ellen is védelmet adott. Amikor híre ment, hogy egy nagy értékű üvegkupa műkereskedelembe került, Wolf — akit a lap a burgenlandi zsidó műemlékek konzervátoraként említett — Csatkai Endrével együtt ellenőrizte a kincstárat, és megállapította, hogy a tárgy továbbra is épségben ott van.
Mecenatúrája és közéleti szerepe
Wolf a kismartoni turisztikai és helyismereti kezdeményezésekben is szerepet vállalt. A Sopron 1903-as tudósítása szerint a Dunántúli Turista-egyesület mintegy harmincfős kiránduló csoportját Szárazvámon Wolf Sándor bornagykereskedő kocsijai várták, majd Kismartonban az ott megalakítandó szekció néhány vezetője fogadta őket.
Wolf más kismartoni történeti emlékek ápolásában is szerepet vállalt. 1931-ben emléktáblával jelölte meg Bizonfy Ferenc egykori kismartoni lakóházát. A Soproni Hírlap beszámolója szerint az emléktábla avatásán Wolf Sándor mondta az emlékbeszédet, Bizonfy életrajzát pedig Csatkai Endre írta meg.
Wolf a kismartoni zsidó közösség oktatási és kulturális intézményeit is támogatta. Egy 1907-es tudósítás szerint a kismartoni zsidó iskola új épületének alapját a Wolf család pénzzel és telekadománnyal teremtette meg.