Dolores „LaLa” Brooks amerikai énekesnő, dalszerző. Leginkább a The Crystals lányegyüttes énekeseként, a Crystals „Then He Kissed Me” és „Da Doo Ron Ron” című slágereinek énekeseként ismert.

Pályafutása

Brooks 11 gyermek közül a második legfiatalabb volt, őslakos amerikai anyától és afroamerikai apától származik. Templomi gospelénekesként indult. Hétévesen testvéreivel a „Little Gospel Tearsben” lépett fel, és Brooklynban is énekelt. Egy iskola utáni programban fedezték fel és meghívták a Crystalsból távozó egy tag pótlására. Brooks a terhes Myrna Girard-ot váltotta. 1962-ben „Uptown” című albumon énekelt. Miután elhagyta a Crystals-t, és 1966-ban feleségül ment Idris Muhammad dzsessz- zenészhez. A házasságból két fia és két lánya született. Áttért az iszlámra, és Sakinah Muhammadra változtatta a nevét.

Az évek során segített Idrisnek megírni és felvenni a dalait. 1968-ban szerepelt a Hair-musical eredeti Broadway-produkciójában, ahol előadta az „Aquarius” című dalt. 1971-ben feltűnt a „Two Gentlemen of Verona” című Broadway-előadásban.

Turnézott és lemezeken szerepelt különböző előadókkal. Rövid filmszerepeket vállalt, és dalokat írt különböző filmzenékhez, köztük az 1970-es „Cotton Comes to Harlem” című filmhez. 1971-ben az újra egyesült Crystalsszal turnézott.

1983-ban családjával Angliába költözött, majd Ausztriába. 1997-ig Bécsben éltek. 1999-ben elvált Idristől.

2000 táján visszaköltözött az Egyesült Államokba. A New York állambeli East Village-ben él. Együttesével fellép a világ minden táján.

Diszkográfia

Albumok 1962: Twist Uptown 1963: He's a Rebel

Szólóalbumok 1996: La La Brooks and Friends 2014: All or Nothing

With Idris Muhammad 1971: Peace and Rhythm 1992: My Turn

Jegyzetek

Források https://lalabrooks.com/ https://www.imdb.com/name/nm2804056/bio/ https://wbssmedia.com/artists/detail/1353

Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:New York-iak Kategória:Afroamerikaiak