Thesszalonikai Szent Dávid (), 5–6. századi kelet-római remete, akit csodatévőként tartottak számon, és szentként tisztelnek. Emléknapját a keleti ortodox egyház június 26-án ünnepli.

Élete Dávidról a legkorábbi említés Moszkosz Szent János (6–7. század) művében található. A „Limonarion” („Lelki rét”) című művében egy palladioszi thesszalonikéi férfi történetét adja tovább, aki Alexandriában mesélte neki, hogy Dávid és Adolasz Mezopotámiából érkeztek, és Thesszaloniki közelében aszkéta életet éltek, amelyet csodák kísértek. A történelmi forrásokból — köztük az életrajzából, amelyet egy névtelen thesszalonikéi szerző írt 715 és 720 között — arra lehet következtetni, hogy Szent Dávid valószínűleg Mezopotámiában született Kr. u. 450 körül, és Thesszalonikiben halt meg valamikor 535 és 541 között. Nem ismert, miért költözött Dávid és Adolasz Thesszalonikibe, de mind a konstantinápolyi szinaxárion, mind II. Baszileiosz bizánci császár menológiája azt állítja, hogy keletről érkezett.

Thesszalonikiben, fiatalon, 465 és 470 között Dávid szerzetes lett a Szent Theodor és Merkúriosz kolostorban, amely a város egyik kapuja mellett állt. A kolostort Koukouliatónnak (Κουκουλιατῶν) nevezték, mert a szerzetesek csuklyás köpenyt viseltek — ilyen öltözékben ábrázolják Dávidot az ikonokon is. A kolostorban Dávid az imának, böjtnek, virrasztásnak, alázatnak és a szentírás tanulmányozásának szentelte magát. Az apát halála után a szerzetesek őt választották utódjául, de ő visszautasította ezt, és elhatározta, hogy felmászik a templom melletti mandulafára, ahol három évig élt, elviselve az időjárás és a himbálódzó fa minden viszontagságát. Emiatt „dendritnek”, vagyis „fán élő remetének” nevezték. Ez az aszkéta gyakorlat gyakori volt Szíriában és Mezopotámiában, ahonnan Dávid és Adolasz származtak.

A három év elteltével egy angyal arra utasította, hogy vonuljon vissza egy cellába, és csendben éljen tovább, miközben megjövendölte neki, hogy „még egy szeretetcselekedetet” fog véghezvinni. Dávid lejött a fáról, és beköltözött az előkészített cellába Dorotheos thesszalonikéi érsek és sok pap, illetve hívő jelenlétében. Moschus szerint a cella „körülbelül három sztadionnyira volt a városfaltól”, tehát nagyon közel a kolostorhoz. Sokan kezdtek az aszkétához zarándokolni, hogy imáival gyógyulást kérjenek, és történetek terjedtek démonűzésekről és betegségek meggyógyításáról. Dorotheosz érsek halála után utódja, Aristidesz arra kérte Dávidot, hogy utazzon Konstantinápolyba, és kérje I. Iusztinianosz bizánci császárt, hogy ne helyezze át Illyricum fővárosát Justiniana Primába, mert ez csökkentené Thesszaloniki tekintélyét. Maga az érsek nem akarta elhagyni a várost a barbár fenyegetés miatt. Dávid végül elfogadta a kérést, és két tanítványával, Theodorral és Dimitriosszal Konstantinápolyba utazott. A fővárosban — ahol híre már megelőzte — nagy tisztelettel fogadták, különösen Theodóra császárné részéről. Jusztiniánusz a szenátus előtt hallgatta meg. Dávid élő parazsat vett a kezébe, és úgy tömjénezte meg a császárt és a szenátust, hogy közben nem égett meg a keze. Ezután előadta kérését, amelyet Jusztiniánusz teljesített, így Thesszaloniki státusza sértetlen maradt.

Konstantinápolyból való visszatérése során a szent Thesszaloniki egyik külvárosában, Emboloszban halt meg. A kikötőben az érsek és nagy tömeg fogadta, majd testét a Szent Theodor és Merkúriosz kolostorban helyezték el. 685–690 körül a kolostor apátja, Dimitriosz felnyitotta sírját, hogy ereklyéiből vegyen, de a sírkő sok darabra tört szét, amit annak jeleként értelmeztek, hogy az ereklyéket nem szabad megosztani. Az egyik jelenlévő szerzetes, Szergiosz — aki később érsek lett — csak néhány hajszálat vitt el a szent hajából és szakállából. Az ereklyéket 1204-ben a negyedik keresztes hadjárat résztvevői vitték el. 1236-ban Pavia városába kerültek, majd 1967-ben Milanba szállították őket. 1978. szeptember 16-án Panteleimon of Thessaloniki metropolita erőfeszítéseinek köszönhetően Szent Dávid ereklyéit ünnepélyesen visszavitték Thessalonikiba, és a Szent Demetriosz-bazilikában helyezték el. Később átvitték a Szent Theodóra kolostor katholikonjába, a „Szent Dávid Thesszalonikéi” kápolnába.

Jegyzetek

Fordítás

Források Sanidopoulos, John. Saint David The Dendrite of Thessaloniki // Mystagogia. Посетен на 13 май 2016. Loenertz, Raymond-Joseph. Saint David de Thessalonique. Sa vie, son culte, ses reliques, ses images // Revue des études byzantines 11 (11). 1953. с. 205 – 223. Rose, Valentin. Leben des heiligen David von Thessalonike. Berlin, XIV, 1887. с. 22. Πреподобни Давид Солунски - 26 юни // Българска православна църква – Българска патриаршия. Архивиран от оригинала на 10 август 2016. Посетен на 13 май 2016. Όσιος Δαβίδ από τη Θεσσαλονίκη // Ορθόδοξος Συναξαριστής. Посетен на 13 май 2016. Δαυίδ ὁ Δενδρίτης // Ιερά Μητρόπολη Θεσσαλονίκης. Архивиран от оригинала на 8 февруари 2023. Посетен на 8 октомври 2016.

Kapcsolódó szócikkek Bizánci irodalom Ortodox szentek listája

Kategória:Görög ortodox szentek Kategória:Bizánci szentek, boldogok Kategória:A 450-es években született személyek Kategória:A 6. században elhunyt személyek