A Ricasoli-erőd () egy bástyaerőd a máltai Kalkarában, amelyet a Johannita Lovagrend (a mai máltai lovagrend) épített 1670 és 1698 között. Az erőd az Akasztófa-pont (Gallows' Point) nevű hegyfokon és a Rinella-öböl északi partján helyezkedik el, és a szemközti Szent Elmo-erőddel (Fort Saint Elmo) együtt uralja a Nagy Kikötő bejáratát. Ez Málta legnagyobb erődje, és 1998 óta szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján a „Lovagi erődök Málta kikötőiben” helyszín részeként.
A Ricasoli-erődöt Málta 1798-as francia megszállása és az azt követő máltai felkelés idején is használták, majd a britek kezére került. Ricasoli volt a helyszíne az 1807-es Froberg-lázadásnak, a 19. században pedig katonai kórházként is funkcionált. A második világháború alatt ismét katonai célokat szolgált; ekkor a légibombázások miatt egyes részei megsemmisültek. Az 1960-as évekbeli leszerelését követően az erődöt ipari célokra használták. Napjainkra nagyrészt érintetlen maradt, azonban romos állapotban van, forgatási helyszínként és tartálytisztító létesítményként működik. Az erőd helyreállítási terveit 2019 júniusában hagyták jóvá.
Történelme
Előzmények A Ricasoli-erőd a legkeletibb félszigeten, a Nagy Kikötő keleti oldalán áll. A hegyfok eredeti neve Rinella-pont vagy Punta Sottile (máltaiul: Ponta Irqiqa) volt 1531-ben egy rabszolgalázadás két vezetőjét és tíz másik, kiemelkedő szerepet játszó személyt – akik megpróbálták elfoglalni a Sant Angelo-erődöt és elmenekülni Máltáról – megkínoztak, majd ezen a félszigeten felakasztottak; a terület azóta az Akasztófa-pont (máltaiul: Ponta tal-Forka) nevet viseli. 1565-ben, Málta nagy ostroma idején az oszmánok tüzérségi üteget építettek a félszigeten, hogy onnan lőhessék a Szent Elmo-erődöt.
1602-ben az Akasztófa-ponton egy kis félkör alakú üteget építettek, amelyet San Petronio-ütegnek, később pedig Orsi-ütegnek neveztek el. 1629. január 18-án Alessandro Orsi olasz lovag finanszírozta egy torony megépítését az üteg közelében. Ennek hivatalos neve Torre San Petronio volt, de a helyiek Orsi-toronyként vagy Torri Teftefként ismerték. A San Petronio nevet de Paola nagymester uralkodása alatt választották, míg a dell’Orso név magának az ütegnek a toronyépítésen kívüli felújítása után vált népszerűvé. A történelmi dokumentumokban Torre De Falcha (Az Akasztófa tornya) néven is szerepelt. Külsejét levakolták és sárga okker színűre festették. A tornyot Bartolomeo Ganga tervezte. Ekkortól a félsziget Punta dell'Orso néven vált ismertté.
A tornyot eredetileg azért építették, hogy megakadályozzák a rabszolgák szökését a szigetről. A tornyot és az üteget egy tengervízzel teli árok és egy felvonóhíd védte. Willem Schellinks 1664-es, a Nagy Kikötőt ábrázoló rajzán a torony és az üteg is látható a távolban. Egészen addig álltak, amíg az 1821. február 8-i viharban a hullámok el nem pusztították őket, ma már csak az üteg sziklába vájt árka maradt meg.
1644-ben Giovanni de’ Medici javasolta, hogy hagyják el a Birguban található Szent Angelo erődöt, és építsenek egy újat az Orsi-ponton. Az új erődöt is Szent Angelo erődnek nevezték volna el, és a régi erőd helyőrsége állomásozott volna benne. Elkészítette a javasolt erőd terveit, de azokat soha nem valósították meg.Quintano, Anton. "Fortifications: Fort Ricasoli". Heritage: An Encyclopedia of Maltese Culture and Civilization. 4. Midsea Books Ltd: 1101–1107.
A máltai lovagok erődítménye Candia (Kréta) eleste után, 1669-ben felerősödtek az oszmán támadástól való félelmek. A következő évben Nicolas Cotoner nagymester meghívta Antonio Maurizio Valpergát, a Savoyai-ház katonai mérnökét Málta erődítményeinek fejlesztésére. Valperga egy új erődöt tervezett a hegyfokra, és a renden belüli kisebb kritikák ellenére a döntést végül jóváhagyták. A firenzei lovag, Fra Giovanni Francesco Ricasoli 20 000 scudót adományozott az erőd megépítésére, így azt az ő tiszteletére nevezték el.
Az alapkövet 1670. június 15-én tették le, az építkezés kezdeti szakaszát maga Valperga irányította. Bár még befejezetlen volt, az erőd 1674 júniusában már egy csökkentett létszámú (ún. skeleton) helyőrséget kapott. 1681-ben a flamand mérnök, Carlos de Grunenbergh néhány módosítást javasolt az erőd tervéhez, amelyeket végre is hajtottak. Az erődön belüli laktanyákat, a kápolnát és a többi épületet az 1680-as és 1690-es években építették, végül 1698 májusában hivatalosan is befejezettnek és felfegyverzettnek nyilvánították.
1714-ben Jacop de Puigirand de Tigné, Charles François de Mondion és Philippe de Vendôme francia mérnökök kritizálták az erőd bástyáinak kis méretét, amelyeket hatástalannak ítéltek. De Tigné számos átalakítást javasolt, többek között a meglévő mellvédek és lőrések javítását, valamint egy sáncerődítés (visszavonulási állás, retrenchment) kialakítását az erődön belül. Vendôme egy csatorna építését javasolta, amely elválasztaná az erődöt a szárazföldtől. 1722-ben a de Tigné által javasolt javításokat elvégezték, de a sánc és a csatorna forráshiány miatt soha nem épült meg. A 18. század közepére az erőd már rossz állapotban volt, 1761-ben pedig bizonyos karbantartási munkálatokat is elvégeztek.
1785-ben Ricasolit nyolcvan ágyúval szerelték fel – köztük negyvenegy 24 fontos löveggel –, így Málta leginkább felfegyverzett erődjévé vált. Az 1790-es években Antoine Étienne de Tousard irányításával újjáépítették az erőd falainak (enceinte) bizonyos részeit.
Az erődöt a Corradino Büntetés-végrehajtási Intézet megépítése előtt börtönként is használták.
A francia megszállás A Ricasoli-erődöt az 1798. júniusi francia invázió során, a francia forradalmi háborúk idején is használták. Ekkoriban Bali de Tillet parancsnoksága alatt állt, a helyőrséget pedig a Cacciatori, egy önkéntes chasseur könnyűgyalogos ezred adta. Az erőd három francia támadást is visszavert, mielőtt megadta magát, miután Hompesch nagymester hivatalosan kapitulált Napóleon előtt.
Az ezt követő máltai felkelés és blokád idején az erőd francia kézen maradt. Folyamatosan lőtte a mintegy 700 méterre lévő felkelők San Rocco-ütegét.
Brit uralom alatt Az erőd a brit időszak alatt végig aktív katonai létesítmény maradt. 1807-ben zendülés helyszíne volt, amikor a Froberg-ezred albán katonái fellázadtak, és bezárkóztak a Ricasoli-erődbe. A tárgyalási kísérletek ellenére végül felrobbantották a fő lőporraktárat, amivel jelentős károkat okoztak az erődben. A lázadást a lojális csapatok leverték, és néhány zendülőt a haditörvényszék halálra ítélt. Az erőd megrongálódott részeit megjavították, de nem az eredeti terv szerint építették újjá. 1829-ben egy új raktárat építettek a lázadás során megsemmisült helyére.
Az erődöt a Bighi Kórház megnyitása előtt, az 1820-as évek végén és az 1830-as évek elején ideiglenes tengerészeti kórházként is használták. Az 1837-es kolerajárvány idején a florianai Ospizióban megbetegedett betegeket Ricasoliba szállították. Legtöbbjük néhány napon belül meghalt; a közeli Wied Għammieq temetőben helyezték őket nyugalomra. 1865-ben újabb kolerajárvány tört ki.
1844-ben az erődöt 500 fős személyzettel látták el. 1848-ban Sir John Fox Burgoyne megvizsgálta Málta erődítményeit, és Ricasolit „bevehetetlennek” minősítette. Az 1850-es években nagyobb kaliberű tüzérségi fegyvereket telepítettek az erődbe, majd a következő évtizedekben a lövegeket többször is lecserélték. A tenger felőli erődítményrészeket (enceinte) 1878-ra teljesen felújították, az 1900-as évekre pedig új lövegállásokat, fényszórókat és egy torpedóállomást telepítettek. Az 1930-as években a 2., 3. és 4. számú bástyán betonból készült tűzvezető tornyokat építettek, és további fényszórókat is elhelyeztek.
A Ricasoli-erőd aktívan részt vett Málta védelmében a második világháború alatt; lövegei 1941. július 26-án segítettek visszaverni egy olasz támadást a Nagy Kikötő ellen. 1942 áprilisában a kaput és a kormányzói rezidenciát megsemmisítették a német légibombázások. A háború után az erőd 1947 és 1958 között a HMS Ricasoli nevet viselte, és tengerészeti laktanyaként használták. 1958-ban a kaput újjáépítették, bár a kialakítása némileg eltért az eredetitől. A kormányzói rezidenciát – főként pénzügyi okokból – sosem építették újjá. 1949-ben az erőd közelében lévő világítótorony megrongálódott a rossz időjárás miatt. 1964-ben az Admiralitás az erőd irányítását átadta a független máltai kormánynak.
Ipari hasznosítása Miután az erődöt átadták a máltai kormánynak, eleinte elhagyatottan állt, később azonban a Máltára érkező nyersanyagok konténerraktárává alakították át. 1976-ban a bal ravelin közelében lévő árok egy részét feltöltötték, és a Szent Domonkos-félbástyát áttörték, hogy helyet teremtsenek egy új útnak.
1964-ben az erőd árkából a Malta Drydocks tartálytisztító telepe lett. A Ricasoli Tank Cleaning Facilities néven ismert telep a Nagy Kikötőbe érkező hajók folyékony hulladékát kezeli, és eltávolítja az olajat és más vegyi anyagokat, mielőtt a hulladékot a tengerbe engedné. A létesítményt 2012-ben privatizálták, és jelenleg a Waste Oils Co. Ltd. irányítása alatt áll.
Az erőd körüli terület végül ipari park lett, amelyet az erődről elnevezve Ricasoli Industrial Estate néven ismertek. Az ipari parkot 2007-ben lebontották, hogy helyet adjon a SmartCity Malta számára.
Jelenlegi állapota A Ricasoli-erőd ma is nagyrészt épségben megőrizte formáját, bár romos állapotban van. A szikla, amelyre épült, hajlamos a part menti erózióra, és a 3. és 4. bástya közötti falak egy része már a tengerbe omlott. 2004-ben az Erőforrás- és Infrastruktúra-minisztérium Restaurációs Osztálya eltávolította, helyreállította és újra rögzítette az erőd falainak egy részét, de az erőd teljes helyreállítására nem vállalkoztak.
2015 májusában a Demokratikus Alternatíva és néhány civil szervezet azt javasolta, hogy a tervezett Máltai Amerikai Egyetem campusát osszák fel a Ricasoli-erőd, valamint a közeli Szent Rocco-erőd és a Szent Salvatore-erőd között. Ezt a javaslatot nem valósították meg, mivel a campus a cospicuai 1. dokk és a marsaskalai Żonqor-fok között lesz felosztva.
2018-ra az örökségvédelmi civil szervezetek többször is felszólították a kormányt az erőd helyreállítására. 2019 elején megkezdődtek azok a munkálatok, amelyek célja több filmprodukció helyszínre vonzása volt, és 2019 júniusában jóváhagyták a kiterjedt helyreállítási munkálatokra vonatkozó terveket (amelyeket eredetileg 2013-ban nyújtottak be a Tervezési Hatósághoz). Ezt a lépést a civil szervezetek üdvözölték.
Forgatási helyszín Az erőd nagy részét a Máltai Filmbizottságnak bérbe adták, és számos film és sorozat forgatási helyszínéül szolgált. Az elmúlt években hatalmas díszleteket építettek a falai között a Cutthroat Island (1995), a Gladiátor (2000), a Trója (2004), az Agora (2009), a Demeter utolsó útja (2023) és a Napóleon (2023) című filmekhez. Ezekben a filmekben az erőd rendre Port Royal, Róma, Trója, Alexandria, Várna és Toulon szerepét töltötte be. Az erődöt az Assassin’s Creed (2016) és az Entebbe (2018) forgatásán is használták.
A Julius Caesar (2002) és a Trójai Heléna (2003) című televíziós minisorozatokat is részben a Ricasoli-erődben forgatták. A Julius Caesar forgatásához egy „Római út” névre keresztelt díszletet építettek, amelyet megőriztek és más filmekhez is felhasználtak.
Az HBO George R. R. Martin Trónok harca című regényéből készült nagy sikerű adaptációjának első évadában az erőd különböző részeit használták a fiktív Vörös Erőd ábrázolásához.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Málta erődítései Kategória:Erődök