Gornji Srebrenik település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Srebrenik községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 21, közúton 36 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 5, közúton 7 km-re keletre, a Majevica-hegység lejtőin, 350–660 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_9/tz_9.html Topografska karta Tuzla 426-3-1
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlagos hőmérséklet 27 °C. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet -2 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. Az éves átlaghőmérséklet 11 °C körüli. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 700–800 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, de júniusban valamivel több, januárban valamivel kevesebb csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb7623Bosnyák637649Horvát11Jugoszláv130Egyéb3631Összesen763704
Története Őskor Amint azt a környék számos lelőhelyéről származó régészeti leletek is bizonyítják, a mai Srebrenik területe már az őskorban lakott volt. Különösen figyelemre méltó a Straža falu feletti Grabovik–Zaketuša lelőhelyen található őskori dombvidéki erőd, amelyet Bosznia-Hercegovina nemzeti emlékhelyévé nyilvánítottak. A leletek alapján a település főként a késő bronzkorban (kb. i. e. 1200–1100 után), valamint a vaskorban (kb. i. e. 9–3. század között) volt lakott, de a 2013-as terepbejárás során nagy mennyiségű kerámiát, házfalakból származó égett agyagot, pattintott kőeszközöket és egy gondosan kialakított kovakő kést találtak. Két mikrolitikus kovakő eszköz arra utal, hogy a helyet már a késő neolitikum végén, az i. e. 4. évezred végén is használhatták. A lelőhely azért különösen értékes, mert több korszak emlékeit őrizheti, a késő neolitikumtól a vaskorig.
Középkor A település nyugati szélén található Srebrenik vára, melynek építési ideje nem ismert. Hiányoznak a tervszerű régészeti kutatások eredményei, de még ezek nélkül is bizonyos feltételezések merültek fel a régészeti irodalomban egy ősi erődítmény nyomairól. Az egyik állítás szerint Srebrenik várát egy korábbi időszakban hozták létre, melyre bizonyítékot a hegygerinc védőbevágásának vizsgálatában véltek találni a mai Srebrenik várának közvetlen közelében. A vár első említése 1333-ból származik.A mai Gornji Srebrenik több kisebb faluból tevődik össze, melyek eredetileg a várjobbágyok falvai lehettek. Közülük a legjelentősebbek Brežde, Bukovik, Džafići, és Junuzovići melyek közelebb fekszenek a várhoz, mint maga Srebrenik városa. A vár a déli magyar határt védő Szreberniki bánság székhelye volt, egészen 1512-ig, amikor végleg az oszmánok kezére jutott.
Az oszmán uralom Srebrenik várának 1512 körüli meghódítását követően az egész térség az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került és a terület et a Zvorniki Szandzsákba integrálták. Gorji Srebrenik településeit a mezőgazdaság alakította, a középkor utáni erdőirtás lehetővé tette a termékeny lejtőkön a gazdálkodás bővítését, valamint a vízforrások közelségét az állatállomány és az öntözés számára. A tágabb boszniai hálózatokkal összekötő regionális kereskedelmi és katonai útvonalak mentén történő elhelyezkedés elősegítette a gazdasági kapcsolatokat, bár a terület határvidéki státusza a portyázások miatt időszakos elnéptelenedéshez vezetett, mielőtt az oszmán áttelepítési politikák alatt stabilizálódott volna.
A timar alapú földadományokat, amelyeket a mezőgazdasági termelés és a katonai szolgálat céljából adtak az oszmán kapitányok felügyelték. A lakosság ebben az időszakban elsősorban boszniai muszlimokból, horvátokból és szerbekből állt, akik főként állattenyésztéssel foglalkoztak, bár az oszmán hatóságok időszakos razziáinak és pénzügyi követeléseinek voltak kitéve.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Gradačaci járáshoz tartozó településen 124 háztartást és 646 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 86. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, Srebrenik pedig megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A közeli Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között. A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A Srebrenik környéki terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt maradt. Az olyan falvak, mint Gornji Srebrenik, amelyek a főbb frontvonalaktól távol helyezkedtek el, korlátozott közvetlen harcokkal szembesültek, de a lakosság jelentős része a háború alatt is helyben maradt, bár a térségben menekültek is megjelentek. A faluból számos férfi csatlakozott a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadseregéhez és több családot közvetlenül érintett a háború.
Oktatás A térségben 1929-ben nyílt meg az első négyosztályos általános iskola Donji Srebrenikben, amelynek első tanára Mehmed Ibrahimović-Učo volt, akire a környék lakói máig emlékeznek. Ezt az iskolát követően, a második világháború után, Ćehajében és Gornji Srebrenikben is nyíltak iskolák. A mai iskola azonban, ahogyan ma ismerjük, 1989-ben alakult „Narodni heroj Ivo Lola Ribar Általános Iskola” néven. Ezen a néven működött 1993-ig, amikor is nevét „Srebreniki Második Általános Iskola” Közintézményre változtatta, amelyet a mai napig visel. A Gornji Srebrenik-i iskola ennek a területi iskolájaként működik.
Nevezetességei 250px|bélyegkép|jobbra|Srebrenik várának romjai Srebrenik várának romjai. A vár az egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori boszniai erőd. A vár a Szarajevo–Orašje közötti M–18-as főútról közelíthető meg. Aki először jár Srebrenikben, a városközpontban a Gornji Srebrenik felé mutató táblákat kövesse. A meredek úton körülbelül öt kilométert kell haladni a várrom felé. Egy nagy kereszteződésnél – a falusi temető és egy bolt között – jobbra kell fordulni. Ezután mintegy 200 métert kell megtenni egy rossz állapotú földúton gyalog vagy autóval. A célállomáson a másfél méter vastag külső falak mögött valódi történelmi kincs tárul a látogató elé. A várat először 1333. február 15-én említik írott forrásban. Ekkor kötötték meg a Srebreniki szerződést II. Kotromanić István és a Raguzai Köztársaság képviselői. A szerződés értelmében Ston, Pelješac, Prevlaka és más birtokok kerültek a köztársasághoz. A vár három egymáshoz kapcsolódó részből áll, négy toronnyal és egy kisebb várpalotával rendelkezik. Az alsó várban található a négyszögletes kaputorony, valamint a hozzá tartozó udvar és melléképület. Innen egy lekerekített torony mellett vezet az út a fennsíkra, ahol a várőrség egykori szállása állt. Innen kőlépcsők vezetnek a felső vár, vagyis a srebreniki citadella kapujához. A citadellában egy kisebb palota található, mellette pedig a szikla tetején emelkedik a vár legimpozánsabb része, a nagy Donžon-torony. Az oszmán korszak után Srebrenik háttérbe szorult a történelmi eseményekben, ezért kevés feljegyzés maradt fenn az osztrák–magyar uralom vagy a Jugoszláv Királyság idejéből. A várat csak a második világháború után kezdték rendbehozni. A várat Bosznia-Hercegovina nemzeti műemlékévé nyilvánították.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései