A 2026-os NBA-döntő a National Basketball Association (NBA) 2025–2026-os szezonjának döntője, és egyben a szezon rájátszásának lezárása. A hét meccses párharcot a keleti főcsoport bajnoka, a New York Knicks, és a nyugati főcsoport bajnoka, a San Antonio Spurs játszotta, a Knicks nyert 4–1-re. A sorozat június 3-án kezdődött, és június 13-án ért véget. Az alapszakasz legjobb, 62–20-as mérlege miatt a Spurs rendelkezett hazai pályaelőnnyel a döntőben. A Knicks 1973 óta először lett bajnok, véget vetve 53 évig tartó sorozatának cím nélkül.

A két csapat legutóbb 1999-ben találkozott a döntőben, akkor a Spurs nyert öt mérkőzésen. Az első alkalom, hogy az NBA-kupa két döntőse találkozik a rájátszás utolsó fordulójában. Az NBA-nek sorozatban nyolcadszor lesz olyan bajnoka, aki ebben az időszakban még nem nyert – ez a liga történetének leghosszabb ilyen sorozata –, miután a címvédő Oklahoma City Thunder hét meccs alatt kiesett a rájátszásból a Spurs ellen a nyugati főcsoportdöntőben.

Csapatok

Általános Ez a második alkalom, hogy a New York Knicks és a San Antonio Spurs találkozott a döntőben, 1999 után. Akkor a Spurs a nyolcadik helyezett Knickset öt mérkőzés alatt győzte le, hogy megnyerjék első bajnoki címüket a csapat megalapítása óta. 2025-ben mindkét csapat bejutott az NBA-Kupa-döntőbe, ahol a Knicks nyert 124–113-ra (a Knicks a kupa első győztese, amely ugyanabban az évben a rájátszás utolsó fordulójába is bejutott). Az alapszakaszban mindkét csapat egy-egy mérkőzést nyert meg egymás ellen.

New York Knicks balra|bélyegkép|289x289px|A Knicks a döntő MVP Jalen Bronson vezetésével 1973 óta először lett bajnok Legutóbbi, 1999-es döntőszereplésük óta a Knicks 27 évig borzasztó teljesítményeket mutatott fel, vezetősége sok hibát követett el, és mindössze ötször jutottak a rájátszásba 2001 és 2022 között. 2020-ban a csapat leszerződtette a Creative Artists Agency (CAA) ügynökeit, Leon Rose-t és William Wesleyt, hogy a szakmai igazgatóik legyenek. Első nagy lépésük Tom Thibodeau leigazolása volt, aki az 1999-es döntős csapat másodedzője volt. 2022-ban leszerződtették Jalen Brunsont az irányítói posztra, aki kiemelkedő játékos lett New Yorkban. Brunson vezetésével a Knicks 2023-ban és 2024-ben is eljutott a főcsoport-elődöntőig, majd a főcsoportdöntőig 2025-ben, ahol kikaptak a Indiana Pacerstől. A sikerek ellenére a védekezésre koncentráló Thibodeau-t menesztették a vereség után, helyére Mike Brown érkezett.

Első szezonjukban Brown vezetésével a New York Knicks 53–29-es mutatóval végzett, a legjobb teljesítményük 2012–2013 óta. Az alapszakaszban ezek mellett megnyerték az NBA-Kupát a Spurs ellen 124–113-ra december 16-án. A csapat legjobbjai az All Star és All-NBA-irányító Brunson, az All Star-center Karl-Anthony Towns (második szezonjában a csapattal), az All-Defensive-erőcsatár OG Anunoby, illetve Mikal Bridges és Josh Hart voltak, az utóbbi kettő egyetemen már együtt játszott Brunsonnal. Brown edzősége alatt a Knicks egyre jobban használta cserepadját, ami korábban probléma volt Thibodeau alatt. A padról nagy szerepet játszott a szezonban Mitchell Robinson center (aki 2018 óta a csapat tagja, a leghosszabb aktív időszak a keretben), Deuce McBride és Landry Shamet védők, illetve Jordan Clarkson és Jose Alvarado is.

Ugyan a Knicks a keleti főcsoport harmadik legjobbja volt, a csapat nem állt össze teljesen a rájátszásig. Az első fordulóban hat mérkőzés alatt győzték le az Atlanta Hawks csapatát, 2–1-es hátrányt ledolgozva a következő három találkozón. A főcsoport-elődöntőben és -döntőben a Philadelphia 76ers és a Cleveland Cavaliers voltak az ellenfeleik, mindkét ellenfelüket elsöpörték vereség nélkül. A rájátszás-teljesítményeik következtében a legdominánsabb szezonnak nevezték a Knicksét az NBA történetében, sorozatban 11 mérkőzést nyertek meg 19,4 pontos rekordátlaggal, amely a harmadik leghosszabb sorozat volt a rájátszás történetében. A csapat sikerének egyik fő oka az volt, hogy Townst elkezdték a fő támadóopcióként használni a Hawks ellen, míg korábban Brunson játszotta ezt a szerepet.

Ez a Knicks kilencedik döntőszereplése. Keretükben a játékosok, akik korábban játszottak a döntőben Bridges, Clarkson és Anunoby voltak, akik közül Bridges 2021-ben kikapott a Phoenix Suns színeiben, Clarkson 2018-ban kikapott a Cavaliers játékosaként, míg Anunoby 2019-ben bajnok lett a Toronto Raptorsszal, bár sérülés miatt nem játszott a rájátszásban. Mike Brown 2007-ben edzőként már bejutott a döntőbe, de akkor a Cavaliers élén kikapott a Spurstől. A Spurs és a Golden State Warriors másodedzőjeként több bajnoki címet (2003, 2017, 2018, 2022) is nyert. A Knicks 53 év után először lett bajnok. Az 1999-es csapat tagja volt a Knicks egyik asszisztens edzője és Jalen Brunson apja, Rick Brunson is.

San Antonio Spurs bélyegkép|291x291px|Wembanyama 2021 óta az első olyan első helyen választott játékos lett, aki azzal a csapattal jutott döntőbe, amely kiválasztotta a drafton A 2023-as draft során a San Antonio Spurs megkapta az első választás lehetőségét, és a francia center Victor Wembanyamát választották ki, akit LeBron James óta a legnagyobb kosárlabda-tehetségnek neveztek. A következő két évben a negyedik és a második választást kapták meg, Stephon Castle-t és Dylan Harpert szerződtették le. A 2024–2025-ös szezon elején lemondott a csapat legendás edzője, Gregg Popovich, egészségügyi problémák miatt. Helyét asszisztense, Mitch Johnson vette át. Johnson első teljes szezonjában a Spurs hat év után először jutott be a rájátszásba, 62–20-as mutatóval zárták az évet. Harmadik évében Wembanyama 25 pontot, 11,5 lepattanót és 3,1 blokkot átlagolt, beválasztották az All Star-, az All-NBA-, és az All-Defensive-csapatba, az év védekező játékosa lett (a legfiatalabb győztesként), illetve harmadik lett a Most Valuable Player-szavazáson. Mellette De’Aaron Fox, akit előző szezonban igazoltak, szintén All Star lett. A második helyen választott Dylan Harper az NBA újonc csapatának tagja volt, míg Keldon Johnson lett az év hatodik embere. A Spurs negyven győzelemmel jobban végzett, mint a 2023–2024-es szezonban (22–40).

A második helyezettként főcsoportjukban öt mérkőzés alatt legyőzték a Portland Trail Blazerst az első fordulóban, majd hat mérkőzés alatt a Minnesota Timberwolvest a főcsoport-elődöntőben. A főcsoportdöntőben legyőzték a címvédő és alapszakasz-bajnok Oklahoma City Thundert, a két csapatnak volt a legjobb mutatója az egész alapszakaszban. A Spurs a szoros párharcot hét mérkőzés után nyerte meg. A Spurs minden idők második legfiatalabb (25,06 év) csapata az 1967–1977-es Trail Blazers (25,03) mögött, amely elérte az NBA döntőjét.

Ez a Spurs hetedik döntőszereplése, a korábbi hatból ötöt megnyertek, az egyetlen vereségük 2013-ban volt a Miami Heat ellen (egy évvel később legyőzték a Heatet addigi utolsó szereplésük során). Korábban csak Harrison Barnes, Luke Kornet és Kelly Olynyk játszottak a döntőben: Barnes 2015-ben bajnok lett a Golden State Warriors színeiben, majd kikapott egy évvel később, Kornet 2024-ben bajnok lett a Boston Celtics játékosaként, míg Olynyk 2020-ban döntős volt a Miamival.

Út a döntőig Alapszakasz Keleti főcsoportHely.Csapat1.c – Detroit Pistons6022.732–2.y – Boston Celtics5626.6834.03.x – New York Knicks5329.6467.04.x – Cleveland Cavaliers5230.6348.05.x – Toronto Raptors4636.56114.06.y – Atlanta Hawks4636.56114.07.x – Philadelphia 76ers4537.54915.08.x – Orlando Magic4537.54915.09.pi – Charlotte Hornets4438.53716.010.pi – Miami Heat4339.52417.011.Milwaukee Bucks3250.39028.012.Chicago Bulls3151.37829.013.Brooklyn Nets2062.24440.014.Indiana Pacers1963.23241.015.Washington Wizards1765.20743.0Nyugati főcsoportHely.Csapat1.z – Oklahoma City Thunder6418.780–2.y – San Antonio Spurs6220.7562.03.x – Denver Nuggets5428.65910.04.y – Los Angeles Lakers5329.64611.05.x – Houston Rockets5230.63412.06.x – Minnesota Timberwolves4933.59815.07.x – Phoenix Suns4537.54919.08.x – Portland Trail Blazers4240.51222.09.pi – Los Angeles Clippers4240.51222.010.pi – Golden State Warriors3745.45127.011.New Orleans Pelicans2656.31738.012.Dallas Mavericks2656.31738.013.Memphis Grizzlies2557.30539.014.Sacramento Kings2260.26842.015.Utah Jazz2260.26842.0

Egymás ellen az alapszakaszban

NBA-Kupa-döntő

Rájátszás New York Knicks (Keleti főcsoportgyőztes) San Antonio Spurs (Nyugati főcsoportgyőztes)Legyőzte a hatodik helyezett Atlanta Hawksot, 4–2-reElső fordulóLegyőzte a hetedik helyezett Portland Trail Blazerst, 4–1-reLegyőzte a hetedik helyezett Philadelphia 76erst, 4–0-raFőcsoport-elődöntőLegyőzte a hatodik helyezett Minnesota Timberwolvest, 4–2-reLegyőzte a negyedik helyezett Cleveland Cavalierst, 4–0-raFőcsoportdöntőLegyőzte az alapszakasz-bajnok Oklahoma City Thundert, 4–3-ra

Mérkőzések Első mérkőzés

bélyegkép|322x322px|A Josh Hart által szerzett 15 lepattanó a legtöbb volt az NBA-ben egy 196 cm magas játékostól Elgin Baylor (1970) óta A Knicks nyolc napos szünetet kapott a főcsoportdöntő és a döntő között, amely a leghosszabb volt 2000 óta.

A Knicks 14 pontos hátrányt dolgozott le, 105–95-re nyertek. Az első alkalom volt a Spurs történetében, hogy hátrányba kerültek egy döntősorozatban. A Knicks oldalán Jalen Brunson 30 pontot szerzett, tizenhármat a negyedik negyedben, bár hatékonysága kifejezetten gyenge volt. 31 megpróbált dobása a legtöbb volt egy játékos első döntő mérkőzésén Allen Iverson 2001-es debütálása óta. Karl-Anthony Towns 18 ponttal és 12 lepattanóval, OG Anunoby 17 ponttal (12 a negyedik negyedben), Landry Shamet a padról 13 ponttal, míg Josh Hart hat gólpasszal, négy labdaszerzéssel és 15 lepattanóval zárta a mérkőzést. A San Antonio játékosai közül Victor Wembanyama 12 lepattanót és 26 pontot szerzett, bár nagyon gyenge, 28,5%-os hatékonysággal, Julian Champagnie 16 pontot értékesített, öt hárompontossal (10 próbálkozásból), míg a Spurs többi játékosa mindössze 18,2%-os hatékonyságot mutatott fel a hárompontos vonal mögül. Dylan Harper 16 pontot dobott, a legfiatalabb játékos lett, aki a döntőben legalább 10 pontot tudott szerezni.

A Knicks az első negyedet 14–7-es előnnyel kezdte meg, amit követően Harper 10 pontot szerzett a játékrészben, hogy 27–17-es előnyre tehessen szert a Spurs 1:27-tel a negyed vége előtt. Ekkor Brunsont egy térdsérüléssel az öltözőbe küldte a Knicks. A második negyedben a New York-i csapat három pontra csökkentette a különbséget, Brunson hamar visszatért a pályára. Egy további bokasérülés ellenére Brunson végigjátszotta a mérkőzést, csak akkor ült le a padra, mikor a Knicks 38–37-es előnybe került. Az első félidő végére ennek ellenére a Spurs elég magabiztos, 55–48-as előnyt épített ki.

A Knicks a harmadik negyed első öt percében mindössze két pontot értékesített, a Spurs 14 pontos előnyben volt a negyed felénél. Wembanyama ezt követően ült le a cserepadra, aminek következtében Towns vezetésével a Knicks néhány perc alatt háromra csökkentette hátrányát, a negyed végeredménye 76–76 volt. A negyedik negyedben a két csapat fej fej mellett haladt, amíg Anunoby értékesített két hárompontost, 86–81-es előnyt adva a Knicksnek 8 perc 50 másodperccel a mérkőzés vége előtt. A Spurs ismét kiegyenlített, de Brunson sorozatban nyolc pontot szerzett, kiépítve egy 94–86-os előnyt a Knicks számára. Az ezt követő négy percben a Spurs kilenc pontot dobott a Knicks nullájával szemben, mielőtt a mérkőzést a Knicks egy 11–0-ás különbségű időszakkal tudta zárni, hat pontos előnyre téve szert 37,8 másodperccel a mérkőzés vége előtt.

A Knicks mindössze a harmadik csapat volt az NBA történetében, amely egy rájátszásban sorozatban 12 mérkőzést nyert meg, az 1999-es Spurs és a 2017-es Warriors után (akik 15 mérkőzéssel tartják a rekordot).

Második mérkőzés

balra|bélyegkép|330x330px|Karl-Anthony Towns a döntő első, második és negyedik mérkőzésén is dupla duplát szerzett