Publius Servilius Priscus Structus patrícius államférfi a korai Római Köztársaságban. I. e. 495-ben consuli tisztséget viselt, amelynek során szorgalmazta a szegények adósságterheinek enyhítését.

Élete I. e. 495-ben Appius Claudius Sabinus Regillensis mellett consullá választották; ő volt az első a Servilia gensből, aki ilyen rangra jutott.Livy, Ab urbe condita, 2.21-27 Ebben az évben halt meg cumaei száműzetésében Tarquinius Superbus, az utolsó római király. A külső fenyegetettség enyhülése azonban azzal járt, hogy a gazdag patríciusok nyíltabban kezdték kizsákmányolni a szegényeket. Az év során még a volt király által alapított Signia coloniát újjászervezték és új telepeseket küldtek; a tribus Claudiát formálisan beszervezték a római államba (ezzel a tribusok száma huszonegyre nőtt); valamint felszentelték Mercurius új templomát.Livy, ii. 21.Dionysius, vi. 23.

Eközben a volscusok a hernicusokkal szövetkezve háborúra készültek Róma ellen. Segítséget kértek a latin városoktól is, azonban a Regillus-tónál elszenvedett súlyos vereség miatt, azok nem hajlottak az újabb konfliktusra, sőt a volscusok követeit elfogták és átadták a rómaiaknak. A consulok hálából szabadon engedtek hatezer latin hadifoglyot és a szenátus elé került a latinokkal kötendő szövetség tervezete is, amelyet korábban elutasítottak.Livy, ii. 22.Dionysius, vi. 25.

A volscus veszély ellenére azonban belső konfliktus kavarta fel a város életét. Egy veterán jelent meg a Forumon, aki arra panaszkodott, hogy bár centurióként számos sebet szerzett a szabinok elleni háborúban, eközben földjét kifosztották és adósságba keveredett, hogy kifizethesse adóját. A legmélyebb nyomorba jutott, hitelezője adósrabszolgává tette és rendszeresen verte. Mivel rajta kívül sokan jutottak hasonló sorsra, a nép lázongani kezdett és igazságtételt követelt. Ap. Cladius és P. Servilius consulok megpróbálták összehívni a szenátust a kérdés megvitatására, de mivel a szenátorok nagy része elmenekült, erre nem került sor és a lázadók arra a meggyőződésre jutottak, hogy az állam vezetői csak az időt húzzák és a mozgalom kifáradására számítanak. A vehemensebb Claudius azt javasolta, hogy vessék fogságba a szószólókat, míg Servilius inkább a megegyezésre hajlott.Livy, ii. 23.Dionysius, vi. 23, 24, 26, 27.

Eközben híre jött, hogy a volscusok hadsereggel közelednek. A nép nem volt hajlandó fegyvert fogni, kijelentették, hogy harcoljanak csak a patríciusok, akik hasznot húznak a háborúból. A szorult helyzetben a szenátus megbízta a népszerűbb Serviliust, hogy egyezzen meg a plebeiusokkal. A consul elment a népgyűlésre és kihirdetett egy rendeletet, miszerint tilos szabadságában akadályozni azt, aki katonának akar állni és a háború alatt semmilyen vagyonát nem lehet elkobozni; ennek hatására az adósrabszolgák tömegesen jelentkeztek katonának.Livy, ii. 24.Dionysius, vi. 28, 29.

A Servilius vezette római sereg ezután döntő vereséget mért a volscusokra, elfoglalták a táborukat, majd elfoglalták és kifosztották Suessa Pometia városát, ahová a menekülők vették be magukat.Dionysius, vi. 29. A haderő távollétét kihasználva a szabinok betörtek a római területre és dúltak, fosztogattak; a volt dictator, Aulus Postumius Albus Regillensis vezetésével elűzték őket. Ezután az auruncusok követelték, hogy vonuljanak ki a volscusok földjeiről; amikor erre nem került sor, sereget küldtek Róma ellen, de Servilius Aricia mellett legyőzte őket.Livy, ii. 25, 26.Dionysius, vi. 31–33.

Eközben Rómában Appius Claudius a Forumon megkorbácsoltatott és kivégeztetett háromszáz volscus túszt, akiket még a háború kitörése előtt adtak. Mikor Servilius visszatért, diadalmenetet kért győzelmeiért, Claudius azonban ezt vehemensen ellenezte, azzal, hogy consultársa csak szította a belső ellentéteket és a plebeiusokat támogatta az állam ellenében. Különösen azt hánytorgatta fel, hogy Servilius hagyta, hogy katonái megtartsák a Suessa Pometia kifosztásából szerzett zsákmányt ahelyett, hogy leadták volna az állami kincstárba. A szenátus emiatt nem engedélyezte a formális diadalmenetet, de a nép igazságérzetére hivatkozva a consul tarthatott egy győzelmi felvonulást.Dionysius, vi. 30.

A győztes háborúk után az adósrabszolgák hiteleik enyhítését várták; ehelyett Claudius - hogy szembemenjen consultársa szerinte szerencsétlen és a vagyonosoknak ártó rendeletével - kimondottan szigorú ítéleteket hozott elmaradt adósságaik ügyében, sőt újabb adósokat döntött rabszolgasorba. A nép Serviliushoz fordult, aki azonban a patríciusok olyan elutasításával találkozott, hogy kénytelen volt halogatni az ügyet és két tűz közé kerülve mindkét párt meggyűlölte: a patríciusok gyengekezűnek és bajkeverőnek, a plebs kétszínűnek tartotta. Claudius legalább a gazdagok körében megőrizte népszerűségét. Ekkor került sor Mercurius templomának felszentelésére, amelyet mindkét consul szeretett volna elvégezni. A szenátus a népre bízta a döntést, ők azonban Marcus Laetorius centuriót választották, hogy megszégyenítsék a consulokat.Livy, ii. 27.

A következő évben az osztályok közötti harc odáig fajult, hogy a nép egy része kivonult a városból a közeli Mons Sacer hegyére. Servilius azon tíz követ között volt, akit a szenátus kiküldött hozzájuk; a tárgyalások eredményeképpen véget ért a kivonulás és a pleibeiusok jogot szereztek néptribunusok választására.Dionysius, vi. 65–91.

Családja Az ő fia volt Spurius Servilius Priscus aki i. e. 476-ban, unokája pedig Publius Servilius Priscus aki i. e. 463-ban viselt consuli méltóságot.Les gentes romaines, S, Servilia Feltehetően az ő fivére volt Quintus Servilius Priscus Structus, akit i. e. 494-ben Manius Valerius Maximus dictator lovassági főparancsnoknak jelölt.Broughton, vol i, pp.14. Dionysius of Halicarnassus 6.40.1

Jegyzetek

Források Titus Livius: A római nép története Suetonius: Caesarok élete Halikarnosszoszi Dionüsziosz: Romaike Archaiologia. T. Robert S. Broughton: The Magistrates of the Roman Republic, American Philological Association (1952).

Fordítás

Kategória:Consulok az i. e. 5. században Kategória:Ókori tisztviselők Kategória:Az i. e. 6. században született személyek Kategória:Az i. e. 5. században elhunyt személyek