Tornyai Schossberger Klára (Budapest, 1898. január 8. – Anglia, 1958) magyar bárónő, festőművész.
Életpályája Budapesten született. Első mesterei Bihari Sándor és Szinyei Merse Pál voltak. Később Deák-Ébner Lajosnál és Fényes Adolfnál tanult. 1926–1927-ben a szolnoki művésztelep tagja volt. Stílusára legnagyobb hatással az iskolát meghatározó impresszionista és posztimpresszionista irányzatok voltak. Ezután a párizsi Julien Akadémián folytatta tanulmányait. Majd évekig Berlinben dolgozott, ahol önálló műterme volt. A Szinyei Merse Pál Társaság tagja is volt.
1924. december 23-án kötött házasságot Sir Basil Tangye birminghami mérnökkel Budapesten. December 27-én a Schossberger család turai kastélyában is megtartották a menyegzőt. 1927-ig nem is tért haza, de közben folyamatosan kiállított hazájában. Ezután Angliában éltek. Gyermekük Gitta Clarisse 1928-ban született.
Később nemzetközi kiállításokon is szerepelt, többek között Stockholmban, Osloban, Berlinben és Barcelonában.
Festészetének témáit portrék, csendéletek és tájképek alkotják. A balatoni, párizsi, francia riviérai és dalmáciai tájak gyakran köszönnek vissza képein.
Kiállításai
Válogatott csoportos kiállítások 1911: Műcsarnok 1926: Ernst Múzeum 1927: A szolnoki művésztelep 25 éves jubiláris kiállítása 1930: Ernst Múzeum 1932: Fränkel-szalon
Egyéni kiállítások 1936: Tamás Galéria
Ismert művei Parkban (Pihenés a szabadban) (1928 körül), magángyűjtemény Páris (1930), Magyar Nemzeti Galéria Balatoni strandélet (Sátorbüfé a Balatonparton) (1932), magángyűjtemény Halászcsalád (1935), Magyar Nemzeti Galéria Angol vándorcirkusz (?), Magyar Nemzeti Galéria
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar festők Kategória:1898-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar emigránsok az Egyesült Királyságban Kategória:1958-ban elhunyt személyek