Vörös Khmer mozgalom (khmerül: ខ្មែរក្រហម, Khmer Kraham; franciául: Khmers rouges) a ragadványneve azoknak a kambodzsai kommunistáknak, akik Pol Pot vezetésével az 1970-es évek legvéresebb diktatúráját, a Demokratikus Kambodzsát megteremtették. Uralmuk alatt nagyjából hárommillió embert öltek meg. A Norodom Szihanuk által kitalált kifejezésben a vörös a baloldaliságra, a khmer Kambodzsa domináns etnikai csoportjára utal.
Kialakulása A kambodzsai kommunisták 1960 szeptember végén tartották meg első pártkongresszusukat üres vasúti kocsikban Phnompenben. Ekkor már öt éve folyt a párt szervezése. A kommunista értelmiségiek elsősorban tanárként, közíróként próbálták meg – modernizálást, demokratizálást hirdető – eszméikkel elérni a fiatalokat: magán- és állami iskolákban tanítottak, újságokat adtak ki.Elizabeth Becker: When the war was over
A párt főtitkára 1963-ban Pol Pot lett. Nemsokára parasztfelkeléseket kezdett szervezni Szihanuk herceg rendszere ellen, 1968-tól pedig a Kambodzsai Forradalmi Hadsereg polgárháborúban küzdött a kormány csapatai ellen. Észak-Vietnám kommunistái természetesen támogatták Pol Potot, így a Forradalmi Hadsereg bekapcsolódott a vietnámi háborúba is. Az amerikai csapatok őket is támadták, holott hivatalosan velük nem is álltak háborúban.
1970-ben egy amerikai támogatású puccs során Szihanuk herceget eltávolították az állam éléről; Szihanuk ekkor nemzeti egységkormányt szervezett a Khmer részvételével és együtt folytatták a harcot. Azonban a kommunisták az egységkormányban átvették a hatalmat és 1975-ben, Saigon elestével, eldőlt Kambodzsa sorsa is: nemsokára a vörös khmerek hatalomra jutottak, és az országot átnevezték Demokratikus Kambodzsára. 1976-ban Szihanuk herceg lemondott az államfői tisztségről, nemsokára pedig beiktatták Pol Potot, mint az új kormány miniszterelnökét.
A vörös khmerek ideológiája nagyon nehezen határozható meg, de a maoizmushoz áll legközelebb, annak egy leszármazott ideológiája, ugyanakkor a nagyvilág számára azt hirdették magukról, hogy teljesen saját ideológiai rendszert követnek. Ezt személyesen Ieng Sary nyilatkozta a Der Spiegel című német lapnak 1977-ben. Négyéves uralmuk alatt két fő céljuk volt: egyrészt, hogy a khmer etnikum vélt felsőbbrendűségét intézményesítsék az országban; másrészt, hogy alávessék Kambodzsát és Kambodzsa népeit korlátlan uralmuknak. E célok megvalósítása során kétmillió nem khmer etnikumú kambodzsait mészároltak le, miközben a gazdaság, melyet teljesen az állam alá rendeltek, összeomlott. Összesen legalább egymillió, valószínűleg inkább 2,5-3 millió ember haláláért felelős a vörös khmerek uralma. (A becslések eltérőek: a korabeli külföldi megfigyelők egymillió áldozatról beszéltek, a vietnámiak hárommillióról, a Yale Egyetem 1996-os kutatása kétmillióra teszi a halottak számát.) Az áldozatok többsége a járványok és az éhezés miatt vesztette életét, de több százezerre teszik a kivégzettek számát is. Céljuk önellátó kommunista agrártársadalom kialakítása volt, ebből a megfontolásból a városi lakosság és a buddhista szerzetesek nagy részét rizstermelő munkatáborokba telepítették vagy kivégezték, az infrastruktúrát és az ipart gyakorlatilag felszámolták. Hatalomra jutásukig szorosan együttműködtek a vietnámi kommunistákkal, ám utána a szovjetbarát vietnámi irányvonallal szemben Kína felé orientálódtak. Emögött elsősorban nem ideológiai megfontolások álltak, hanem a vietnámi befolyás megakadályozása volt a céljuk.
Rendszeresek voltak az életmódgyűlések, amelyeken kötelező volt a részvétel. Ezeket általában a párt egy régebbi harcosa vezette. A résztvevőknek be kellett számolniuk gyengeségeikről.BBC:
A megszálló vietnámi csapatok 1979-ben uralmukat megdöntötték, és új kommunista rendszert vezettek be. Pol Pot vidékre, a Thaifölddel határos Pailin környékére menekült, ahonnan folytatta gerillaháborúját az ezután következő kambodzsai kormányok ellen. A vietnámiak kivonulásáig Kína és közvetve Thaiföld is támogatta. A vörös khmerek azonban egyre inkább elszigetelődtek, ahogy a kambodzsai kormányok hatalma megszilárdult. Számuk egészen elenyészővé vált, amikor sok csapattest élt az 1995-ben felajánlott amnesztiával. Pol Pot 1998-as halálát követően 1999-ben az utolsó vörös khmerek is megadták magukat. Napjainkban zajlanak a vörös khmer vezetők elleni perek. Öt vezetőt vádoltak meg, közülük az első, Kaing Guek Eav 2009 februárjában állt bíróság elé. A kommunisták széles körű felelősségre vonása azonban ott is elmaradt.
Jegyzetek
Források Jan Palmowski: Oxford Dictionary of Contemporary World History. Oxford University Press, 2004 Bíróság előtt a hóhérok
További információk Nemzetközi bíróság előtt a tömeggyilkos Kaing Guek Eav (Index.hu, 2007. november 20.)
Kapcsolódó szócikkek Demokratikus Kambodzsa Pol Pot Vietnámi háború Kambodzsai Nemzeti Egység Királyi Kormánya
Kategória:Ázsia a hidegháborúban Kategória:Kambodzsa történelme Kategória:Kommunista pártok Kategória:Nacionalizmus Kategória:Rasszizmus