Dr. Turcsányi István (Debrecen, 1959 –) magyar ortopédus, kézsebész főorvos, PhD. A Nyíregyházi Jósa András Tagkórház Mozgásszervi Sebészeti Osztályának főorvosa. Nevéhez fűződik a tetraplégiás betegek felső végtagi rekonstrukciós sebészetének magyarországi meghonosítása.
Élete Turcsányi István 1959-ben született Debrecenben. Édesanyja ápolónő volt, és a nyári vakációkban – más lehetőség híján – munkahelyére magával vitte a fiát. Egy 2026-os interjújában elmondta, hogy a kórházi környezetben szerzett gyermekkori élmények döntő hatással voltak pályaválasztására.
1983-ban szerzett általános orvosi diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, majd ugyanebben az évben a nyíregyházai Jósa András Kórházban kezdett dolgozni. Az évek során általános sebészeti, traumatológiai, ortopédiai és kézsebészeti szakvizsgát tett, majd PhD-fokozatot szerzett.
Szakmai munkássága 1983 óta folyamatosan a Jósa András Oktatókórházban dolgozik, jelenleg az Ortopédiai Osztály főorvosaként. Emellett konzultáns a budapesti Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Gerinc Osztályán, valamint az F MEDICAL Magánklinika ortopédiai csapatának tagja.
Szakmai hírnevét elsősorban a gerincvelősérülés miatt tetraplégiássá vált betegek kezének működését helyreállító műtétek alapozták meg. A beavatkozások célja, hogy a páciens visszanyerje az önellátás képességét: tudjon önállóan enni, öltözni, tárgyakat megfogni. Úttörő szerepet játszott ennek a speciális rekonstrukciós sebészetnek hazai meghonosításában.
2002 óta végez Magyarországon kéz fogásjavító rekonstrukciós műtéteket. Nemzetközi szinten is elismert oktató: több alkalommal tartott tetraplég műtéttani kurzusokat, Lengyelországban ő végezte az első ilyen műtétet.
Elismerései 2014 – Az Év Orvosa díj sebészeti kategóriában 2025 – Az Európai Kézsebész Társaságok Szövetsége (FESSH) „Kézsebészet óriása” / FESSH Giant címmel ismerte el több évtizedes munkásságát a svájci Bázelben rendezett kongresszuson
Jegyzetek
Források
További információk Dr. Turcsányi István - F MEDICAL
Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar orvosok Kategória:Debreceniek Kategória:Élő személyek