II. Pakhomiosz (), 1584 és 1585 között Konstantinápoly ökumenikus pátriárkája volt. Egyes történészek trónbitorlónak tekintik.
Élete A 16. századi görög források erősen elfogult módon ábrázolják II. Pakhómioszt. Az úgynevezett Pszeudo-Dorotheosz „erkölcstelennek” nevezi, míg Leóntiosz Eusztrakiosz szerint „mérhetetlen szenvedést okozott a keresztényeknek”. Pakhómiosz Leszbosz szigetén született. Magasan képzett tudós volt, filozófiát és matematikát tanított, valamint nevelőként szolgált III. Murád oszmán szultán udvarában. 1580 körül a konstantinápolyi patriarchális templom rektorává nevezték ki. 1583 vagy 1584 táján gazdag kereskedő fivére támogatásával megvásárolta a Kaiszareia metropolitai székét. Mivel azonban a metropoliták kinevezésének megerősítése a pátriárka jogkörébe tartozott, II. Jeremiás konstantinápolyi pátriárka megtagadta kinevezésének jóváhagyását és püspökké szentelését. II. Pakhómiosz egy olyan görög főpapokból álló csoport élére állt, amely II. Jeremiás eltávolítására törekedett. A pátriárkát azzal vádolták, hogy görög felkelést támogatott az Oszmán Birodalom ellen, muszlimot keresztelt meg, valamint kapcsolatot tartott fenn a pápasággal. II. Jeremiást letartóztatták és bántalmazták, majd három per indult ellene. Az első vádpont hamisnak bizonyult, a másik kettő azonban elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy 1584. február 22-én letegyék hivatalából.
A leváltást követően III. Murád személyes döntésével II. Pakhómioszt nevezte ki Konstantinápoly ökumenikus pátriárkájává. Kinevezését nemcsak a szultánnal ápolt jó kapcsolata segítette elő, hanem az az ígérete is, hogy az egyház által fizetett éves adót jelentősen megemeli. II. Pakhómiosz pátriárkasága alatt Konstantinápolyban zsinatot tartottak IV. Szóphroniosz jeruzsálemi pátriárka részvételével. A zsinat elítélte a Gergely-naptár bevezetéset, és száműzetésben hagyta II. Jeremiást, akit azzal vádolt, hogy nem lépett fel kellő határozottsággal az új naptár ellen. Nem sokkal később ugyanazok a püspökök, akik korábban támogatták II. Pakhómioszt, maguk is megpróbálták eltávolítani. Negyvenezer aranyforintot ajánlottak fel III. Murádnak, hogy váltsa le a pátriárkát. A szultán azonban II. Pakhómiosz híveitől is ugyanekkora összeget kapott, ezért hivatalában hagyta. II. Pakhómiosz továbbra is népszerűtlen maradt a hívek körében. Amikor esedékessé vált a szultánnak megígért magasabb éves adó befizetése, azt az ortodox lakosságtól próbálta beszedni, de azok megtagadták a támogatást. Pénzszerzés céljából egyházi birtokokat is értékesített, ennek ellenére sem tudta előteremteni a vállalt összeget. Emellett nem sikerült elhallgattatnia II. Jeremiás diakónusának, Niképhorosznak bírálatait sem, aki megválasztását törvénytelennek tekintette.
Végül egy püspöki gyűlés 1585. február 26-án vagy 27-én letette hivatalából. A szultán ezúttal nem ellenezte a zsinati döntést. Utóda II. Theoleptosz konstantinápolyi pátriárka lett, aki az előző évben még II. Pakhómiosz szövetségeseként vett részt II. Jeremiás megbuktatásában. Egy évvel később II. Pakhómioszt felmentették az ellene emelt vádak alól, és adománygyűjtő útra küldték Egyiptomba és Ciprusra. Utazása során azonban erkölcstelen magatartással is megvádolták. Visszatért Konstantinápolyba, ahol továbbra is egyházi ügyekkel foglalkozott, és újabb konfliktusokat okozott. Végül Havasalföldre száműzték, ahol meghalt.
Fordítás
Források Kiminas, Demetrius (2009). The Ecumenical Patriarchate. Wildside Press. pp. 38, 46. . Gudziak, Borys A. (2001). Crisis and reform - the Kyivan Metropolitanate, the Patriarchate of Constantinople and the genesis of the Union of Brest. Cambridge, Massachusetts: Ukrainian Research Institute, Harvard University. pp. 30–31. . "Παχώμιος Β´" (in Greek). Ecumenical Patriarchate. Retrieved 11 September 2011. Moustakas Konstantinos. "Pachomius II of Constantinople". Encyclopaedia of the Hellenic World, Asia Minor. Retrieved 11 September 2011.
Kapcsolódó szócikkek Konstantinápolyi pátriárkák listája
Kategória:Ortodox kereszténység Kategória:Konstantinápolyi ortodox egyház Kategória:Konstantinápolyi pátriárkák