Par Selo Gornje település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Tuzla községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 5, közúton 7 km-re délre, a Jala-folyó és a Spreča völgye között, 250-320 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_11/tz_11.html Topografska karta Tuzla 426-3-3 Domborzata a Tuzla régióra jellemző síkvidéki dombok és völgyek keverékét foglalja magában, a mezőgazdasági területek a felszín mintegy 30%-át, míg az erdők és fás területek 40%-ot tesznek ki, kisebb területeket foglalnak el a beépített területek, vízfolyások és infrastruktúra. A terület talaja általában termékeny és alkalmas mezőgazdaságra, ami a vegyes vidéki környezetben a helyi művelést támogatja.
A felső Spreča-medence részeként a területre kedvezően hat a Spreča-völgy közelsége; a völgy északnyugat-délkeleti tájolású mélyedése meghatározza a helyi geomorfológiát, valamint befolyásolja a lejtők eloszlását és a vízlefolyási viszonyokat. A Dinári-hegység belső medencerendszerén belüli elhelyezkedés enyhe és meredek lejtőkkel tarkított tájat eredményez, amely hajlamos az olyan természetes folyamatokra, mint például a heves esőzések során fellépő talajinstabilitás.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos legalacsonyabb hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig az átlagos legmagasabb hőmérséklet 28 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 900 mm. A csapadék az év során viszonylag egyenletesen oszlik el. Október végétől március végéig havas időszak jellemző, jelentős hóeséssel, amely a térség éghajlatának természetes velejárója. A csapadék eloszlása kedvez mind az erdőborításnak, mind a mezőgazdasági tevékenységnek.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb42Bosnyák16Horvát597414Jugoszláv1760Egyéb8113Összesen859435
Története A középkor végéig Ez a térség már az őskortól lakott volt, főleg a híres tuzlai sós források miatt. A régészeti leletek alapján Tuzla és környéke Európa egyik legrégebben folyamatosan lakott térségei közé tartozik. A település közelében már az ókorban fontos sókereskedelmi utak vezettek. A falutól 200 méterre északra található a késő bronzkori és késő kelta kultúrához köthető őskori Krešić nevű erődítmény, amely később középkori várként szolgált.Issuu.com Hrvatski dom. Gradovrh, časopis za književno-jezična, društvena i prirodoznanstvena pitanja, Godište X, rujan 2013. Mirsad Bakalović: Pregled arheoloških lokaliteta na području općine Tuzla, str. 22, 30-31 (hozzáférés: 2018. november 6.) A középkorban a vidék a Soli (Sói bánság) nevű boszniai területhez tartozott. A település valószínűleg kisebb mezőgazdasági birtokként működött a térségbeli uradalmak keretében.
A középkori bosnyák állam területén a Raguzai Köztársaságból származó horvátok telepe létezett. A Raguzai Köztársaság monopóliummal rendelkezett a sótermelés felett; ezen a vidéken jött létre a Piccolo nevű telep. A tudományos feltételezések szerint a raguzaiak itt, a telepükön állítottak elő sót, amellyel aztán a közeli és távoli vidékeken kereskedtek. A telep pontos helye nem ismert. A tuzlai régió múltját kutató helyi szakemberek úgy vélik, hogy a telep az Ilinčica lejtőin, a régi katolikus temetőnél alacsonyabban feküdt. Ez a katolikus temető ma is létezik Par Selóban. A feltevés nem alaptalan, mivel ezt tartják a tuzlai plébánia legrégebbi temetőjének.Franjevački samostan Tuzla Povijest samostana i župe (hozzáférés: 2016. movember 22.)
A 15. század végi oszmán hódítás előtt a hasonló falvak korai demográfiai összetétele a kis, rokonságon alapuló, 50–200 lakosú közösségek regionális mintáit követte, elsősorban szláv parasztok, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, és a Boszniai Királyság decentralizált feudális struktúrája alatt a helyi nemességhez kötődtek. Ezek a lakosságok túlnyomórészt keresztények voltak, a stećakok jelenléte pedig az ortodox és a katolikus hatások keverékére utal a királyság vallási sokszínűségében.
Az oszmán uralom Bosznia 1463-as oszmán hódítását követően a település területe a Tuzlai náhije része volt. A Tuzlai náhije földtulajdonlása az oszmán timar rendszert követte, amelyben a szpáhik (lovas katonák) katonai szolgálatért cserébe bevételt kaptak a számukra kijelölt földekből. A mezőgazdasági termelékenység előmozdítása és a helyőrségek fenntartása érdekében ezt a struktúrát alkalmazták a boszniai falvakban. Az 1533-as oszmán adóösszeírások (defterek) részletes adatokat szolgáltatnak e falvak háztartásalapú népességéről is, feltárva a keresztény és muszlim lakosok együttélését, akik mezőgazdasági tevékenységet folytattak, ugyanakkor határvédelmi (derbent) feladatok ellátása révén adókedvezményekben részesültek.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Dolnja Tuzlai járáshoz tartozó Parselo településnek 23 háztartása és 204 római katolikus lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 82. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Pasci községhez tartozó Parselo településen 68 háztartást, 448 római katolikus és 1 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 124. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1920-as évek földreformja pedig a korábbi begluk birtokokat parasztcsaládoknak osztotta újra. A két világháború közötti időszakban a falu gazdasága szorosan kötődött Tuzla sóbányászat fellendüléséhez, ami a helyi munkások szezonális vándorlásához vezetett a Solana Tuzla művekbe, ahol a termelés 1930-ra évi 10 000 tonnánál is több mint 10 000 tonnára bővült, ami kiegészítő jövedelmet biztosított a bérmunka révén, kiegészítve az önellátó gazdálkodást.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. 1943. október 2-án a partizánok felszabadították Tuzlát, amely a térség legnagyobb városa volt, és a náci megszállás alatt álló Európa első felszabadított nagyvárosai közé tartozott. Ez a fordulat a környező falvakra is kedvezően hatott: erősödtek a helyi támogató hálózatok, miközben a közvetlen megszállás nyomása mérséklődött.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban (1945–1992) az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás Par Selo mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta, amelyek a gépesített gabona- és zöldségtermesztésre összpontosítottak, míg az infrastrukturális fejlesztések magukban foglalták a falut Tuzlával összekötő utak kiaszfaltozását az 1960-as évekre, a villamosítást az 1970-es évek elején, és egy általános iskola létrehozását 1947-ben, amely a környező falvak összevont évfolyamait szolgálta ki. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények. A 20. század második felében a település fokozatosan Tuzla vonzáskörzetébe került. A mezőgazdaság továbbra is fontos maradt, de sok lakos ingázott a sóiparba, a szénbányákba, a vegyiparba, illetve más tuzlai üzemekbe.
A szocializmus idején Par Selo település Par Selo Donje-ra és Par Selo Gornje-ra oszlott. A Par Selo Donjét 1981-ben Spreča névre keresztelték. (Hivatalos Közlöny, 28/81).
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. Par Selo Gornje, mint Tuzla község egyik faluja, a Tuzla régióhoz tartozott, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa 824. számú határozata 1993. május 6-án biztonsági övezetnek nyilvánított, hogy megvédje a civileket a folyamatos ellenségeskedéstől. A terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt volt. Maga a település nem esett frontvonalba és nem zajlottak benne nagy ütközetek, de sok helyi lakos vett részt Tuzla védelmében. A környéken időnként tüzérségi támadások és katonai mozgások zajlottak, de a település nem került szerb megszállás alá. A frontvonal inkább a Tuzlától keletre és északkeletre fekvő területeken húzódott. A falu lakói közül sokan szolgáltak az ARBiH és a Horvát Védelmi Tanács (HVO) soraiban. Mivel Tuzla a háború nagy részében a boszniai kormány ellenőrzése alatt maradt, a térség menedéket nyújtott sok kelet-boszniai menekültnek. Különösen 1995 júliusában, a Srebrenicai népirtás túlélői közül tízezrek érkeztek Tuzla környékére.
Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak, és megteremtve a béke és a megosztott közigazgatás kereteit a tuzlai régiót, beleértve Gornji Par Selót is, integrálta a Bosznia-hercegovinai Föderációba. A programok elősegítették a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek visszatérését, segítve a háború előtti többnemzetiségű struktúra helyreállítását Tuzlában, miközben a háborús károkat lakhatási kezdeményezésekkel és gazdasági segítségnyújtással kezelték.
Gazdaság