Gornja Tuzla település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Tuzla községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 7, közúton 10 km-re keletre, a Majevica-hegység lejtőin és a Jala-folyó két partján, 300-530 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_12/tz_12.html Topografska karta Tuzla 426-3-4 A mezőgazdasági területek a felszín mintegy 60%-át, míg az erdők és fás területek 25%-ot tesznek ki, kisebb területeket foglalnak el a beépített területek, vízfolyások és infrastruktúra.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb171Bosnyák29702872Horvát8532Jugoszláv990Egyéb66112Összesen32373017
Története A középkor végéig Ez a térség már az őskortól lakott volt, főleg a híres tuzlai sós források miatt. A régészeti leletek alapján Tuzla és környéke Európa egyik legrégebben folyamatosan lakott térségei közé tartozik. Gornja Tuzla területén több őskori régészeti lelőhely is található. A Drakčanska Meraja lelőhely egy, a vinča-tordosi kultúrához tartozó újkőkori település maradványait rejti. A Jala jobb partján található a Gornja Tuzla I. lelőhely. Az itt feltárt őskori település az újkőkortól a kőrézkoron át a bronzkorig lakott volt. A tervszerű régészeti feltárás 1955 és 1958 között B. Čović vezetésével folyt. A kultúrréteg 5,50 méteres mélységig tartott és hat rétegből állt. A legősibb 6. réteg a starčevói kultúrkörhöz tartozott. A 2. – 5. rétegeket a vinča-tordosi kultúrához, míg az 1. réteget a lasinjai és a bádeni kultúrához sorolták be. a leletek döntő részét a kerámiák képezték. A Gornja Tuzla II. lelőhelyen egy építkezés során csontvázas sírt találtak, mely bronz ékszereket tartalmazott. Korát a késő bronzkorra, vagy a korai vaskorra tették.
A tuzlai cölöpházak és a sókitermeléshez használt eszközök régészeti leletei arra utalnak, hogy a tágabb értelemben vett Tuzla környékén már több mint 7000 éve folyamatos volt az emberi jelenlét. A közeli, tuzlai régészeti ásatások egy jelentős, i. e. 5000–3500 között létezett cölöplakásos települést tártak fel, amelyet többek között csiszolt kőeszközök, kerámiaedények, valamint háziasított növények és állatok maradványai jellemeznek, ami egy mezőgazdasággal, vadászattal és a helyi forrásokból származó korai sókitermeléssel foglalkozó közösségre utal. Ez a lelőhely, amely Európa egyik legrégebbi lelőhelye, a tágabb vinča és starčevo kultúrákhoz kapcsolódik, Gornja Tuzla hasonló leletei pedig megerősítik a természeti erőforrásokhoz, például a sósvízforrásokhoz kapcsolódó regionális folytonosságot.
A házak a fáktól elhódított dombokon, lejtőkön és völgyoldalakon épültek, és meglehetősen távol állnak egymástól. Nyilvánvaló, hogy a mai lakosok ősei erdőirtással teremtettek helyet a letelepedéshez, vagyis a falvak tisztásokon jöttek létre. A 15. század végi oszmán hódítás előtt a hasonló falvak korai demográfiai összetétele a kis, rokonságon alapuló, 50–200 lakosú közösségek regionális mintáit követte, elsősorban szláv parasztok, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, és a Boszniai Királyság decentralizált feudális struktúrája alatt a helyi nemességhez kötődtek. A középkorban Tuzla térsége a bosnyák állam ritkán lakott vidéki tájának részét képezte, amelyet helyi urak vagy zsupánok igazgattak. A középkori településszerkezet decentralizált maradt: a mezőgazdasági és állattartó tevékenységet folytató falusi települések a bosnyák nemesség fennhatósága alatt álltak egészen az 1463-as oszmán hódításig. Gornja Tuzla ekkor még kisebb település volt, míg a későbbi Donja Tuzla (a mai Tuzla városa) fokozatosan nagyobb szerephez jutott.
Az oszmán uralom Bosznia 1463-as oszmán hódítását követően a település területe a Zvorniki szandzsákhoz tartozó Tuzlai náhije része volt. Az oszmán hódítás után Gornja Tuzla gyors fejlődésnek indult. Az első biztos oszmán összeírások az 1470-es évek végéről említik. 1573-ban itt hozták létre a tuzlai kádiluk székhelyét. A 16. század második felében Gornja Tuzla Északkelet-Bosznia egyik legjelentősebb kulturális és közigazgatási központjává vált. Ekkor épült fel a ma is álló Hadži Iskender-mecset, amely a település egyik legrégebbi műemléke. A 17. század közepén azonban a közigazgatási központot áthelyezték Donja Tuzlába, amely ettől kezdve gyorsabban fejlődött.
A 16. század első felében, miután a törökök elfoglalták Zvornikot, a ferencesek egy időre Gornja Tuzlába költöztek. A helyi Szent Mária-kolostorban őrizték a híres Zvorniki Szűzanya-képet, majd 1541 körül Gradovrhra települtek át. Ez mutatja, hogy Gornja Tuzla ekkor jelentős keresztény központ is volt.
A Tuzlai náhije földtulajdonlása az oszmán timar rendszert követte, amelyben a szpáhik (lovas katonák) katonai szolgálatért cserébe bevételt kaptak a számukra kijelölt földekből. A mezőgazdasági termelékenység előmozdítása és a helyőrségek fenntartása érdekében ezt a struktúrát alkalmazták a boszniai falvakban. A szervezett sótermelés Tuzlában 1476-ban kezdődött a szultáni sóművekkel (has), amelyek munkásokat vonzottak és fellendítették a helyi gazdaságot, míg a vidéki területek a gabonatermesztésre, az állattenyésztésre és a főzőedények faellátására összpontosítottak – ezek a szerepek valószínűleg meghatározták a periférikus települések korai oszmán kori gazdaságát.
A 16. századi oszmán adóösszeírások (defterek) részletes adatokat szolgáltatnak e falvak háztartásalapú népességéről is, feltárva a keresztény és muszlim lakosok együttélését, akik mezőgazdasági tevékenységet folytattak, ugyanakkor határvédelmi (derbent) feladatok ellátása révén adókedvezményekben részesültek. A Zvorniki szandzsák 1533. évi deftere szerint a mai Gornja Tuzlának megfelelő Varoš településen 44 muszlim ház és 10 keresztény ház állt, összes jövedelme 3442 akcse volt. A legújabb történetírói szakirodalom szerint a Donja Tuzla-i és a Gornja Tuzla-i oszmán náhijék (járások) a középkori sói plébániájából alakultak ki. A Donja (alsó) Tuzlára vonatkozó „Memleha-i-zir”, illetve a Gornja (felső) Tuzlára vonatkozó „Memleha-i-bala” elnevezés a 16. századtól állandósult.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Dolnja Tuzlai járáshoz és Gornja Tuzla községhez tartozó településnek 329 háztartása, 1371 muszlim, 6 ortodox keresztény és 1 izraelita lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 84. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Gornja Tuzla községhez tartozó településen 334 házat és 1598 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 122. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. A nagyüzemi sóbányászat végül Donja Tuzla fejlődését segítette elő, így Gornja Tuzla fokozatosan háttérbe szorult.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Gornja Tuzla is betagozódott ebbe az új délszláv államba, ahol elsősorban a helyi mezőgazdasági közösségeket kiszolgáló mezőgazdasági településként funkcionált. Az 1920-as évek földreformja pedig a korábbi begluk birtokokat parasztcsaládoknak osztotta újra. A két világháború közötti időszakban a település gazdasága szorosan kötődött Tuzla sóbányászat fellendüléséhez, ami a helyi munkások szezonális vándorlásához vezetett a Solana Tuzla művekbe, ahol a termelés tovább bővült, ami kiegészítő jövedelmet biztosított a bérmunka révén, kiegészítve az önellátó gazdálkodást.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. 1943. október 2-án a partizánok felszabadították Tuzlát, amely a térség legnagyobb városa volt, és a náci megszállás alatt álló Európa első felszabadított nagyvárosai közé tartozott. Ez a fordulat a környező falvakra is kedvezően hatott: erősödtek a helyi támogató hálózatok, miközben a közvetlen megszállás nyomása mérséklődött.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban (1945–1992) az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta, amelyek a gépesített gabona- és zöldségtermesztésre összpontosítottak, míg az infrastrukturális fejlesztések magukban foglalták a falut Tuzlával összekötő utak aszfaltozását az 1960-as évekre, valamint a villamosítást az 1970-es évek elején. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények. A 20. század második felében a település fokozatosan Tuzla vonzáskörzetébe került. A mezőgazdaság továbbra is fontos maradt, de sok lakos ingázott a sóiparba, a szénbányákba, a vegyiparba, illetve más tuzlai üzemekbe.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.