Lukavac Gornji () település Bosznia-Hercegovinában, Lukavac községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 14, közúton 20 km-re nyugatra, községközpontjától légvonalban 5, közúton 6 km-re északra, a Majevica-hegység lejtőin és a Lukavački-patak völgyében, 220-300 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_11/tz_11.html Topografska karta Tuzla 426-3-3
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb1674Bosnyák09Horvát61Jugoszláv00Egyéb00Összesen18514
Története = Középkor Lukavac település neve a „Luka” vagy „Luke” helynévből származik; ez a kifejezés olyan mélyebben fekvő, áradásoknak kitett területeket jelöl, amelyek a folyó kanyarulataiban helyezkednek el. „Luka” vagy „Luke” nevű földterületek Donji Lukavac és Gornji Lukavac településein is találhatók, az azokon átfolyó patak mentén. Magát a patakot pedig Lukavac, Lukavačka vagy Lukavčić néven emlegetik.
Számos történelmi forrás és kutatás alapján elmondható, hogy Lukavac egy régi, középkori eredetű település. Akkoriban a Smoluća nevű középkori egyházközséghez tartozott – amely a Spreča folyó középső folyásának térségét foglalta magában –, olyan településekkel együtt, mint Puračić, Smoluća, Devetak, Dobošnica, Gnojnica, Kruševica és Miričina. Valójában ekkoriban a Lukavički nevű patak – a Spreča jobb oldali mellékfolyójának – medencéjében két település is létezett: Donji Lukavac és Gornji Lukavac. Lukavac Donji és Lukavac Gornji neve az 1528-as feljegyzésekben bukkan fel.
Az oszmán uralom A 16. század elejéről származó legkorábbi oszmán defterek (adónyilvántartások) a Smoluća „náhije” (közigazgatási körzet) létezését írják le ezen a területen, amely a következő településeket foglalja magában: Gornji Lukavac, Donji Lukavac (Gornja és Dolnja Lukavica), Gnojnica, Polaječina (Kruveše, Dekuše), Dobošnica (Dubreštica), Donja Smoluća, Gornja Smoluća, Srednja Smoluća és Puračić. Bokavići, Poljice és Bistarac települések a Donja Tuzla náhijéhez tartoztak.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnjai járáshoz tartozó Lukavac Hristijanski településnek 38 háztartása, 187 ortodox és 16 muszlim lakosa, Lukavac Turski településnek 165 háztartása és 906 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 82. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz tartozó Lukavac Srpski településen 40 háztartást, 216 ortodox és 17 muszlim, Lukavac Turski településen 256 háztartást, 1531 muszlim és 7 ortodox lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 122. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Lukavac is betagozódott ebbe az új délszláv államba,
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. A második világháború során Lukavacot kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. 1945 augusztusa és 1947 januárja között Lukavac járási székhelyként szolgált. A lukavaci járás 21 helyi népbizottságot foglalt magában. A lukavaci járás megszüntetését követően a térséget a tuzlai járáshoz csatolták.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira.
A szerb többségű település lakói közül sokan a szerb politikai és katonai struktúrákhoz kötődtek, míg mások egyszerű helyi földművesek voltak, akik elsősorban biztonságukat keresték. A háborús propaganda és a kölcsönös bizalmatlanság erősen hatott a közösségre. A szerbek lakta Lukavac Gornjit júniusban muszlim és horvát egységek támadták meg, ezt követően a szerb lakosság Smolućába (Gornja-Smoluća és Donja-Smoluća) menekült, ahol három hónapon át ostrom alatt álltak, egészen 1992. augusztus 29-ig, amikor a Boszniai Szerb Köztársaság Hadserege felszabadította őket.Масовни злочини августа 1992, Масовни злочини муслиманских и хрватских снага над Србима, 1992 — 1995, Драгана Гавриловић, Институт за истраживање српских страдања у XX веку, Београд (18. јуна до 27. августа 1992., стр. 12, 13) szerb nyelven Abban az időben 7500 szerb menekült tartózkodott Smolućában.
Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település Bosznia-hercegovinai Föderáció entitás és Tuzla kanton részévé vált. A háború után az elmenekült szerb lakosságból csak kevesen tértek vissza. 2013-ban a településen a szerbek száma mindössze 4 volt, míg 9 bosnyák érkezett a településere, melynek így az összelakossága 14 volt.
Jegyzetek
További információk Lukavac város hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései