Prline település Bosznia-Hercegovinában, Lukavac községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 15, közúton 27 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 8, közúton 13 km-re északra, a Majevica és az Ozren-hegységek között, valamint a Spreča-folyó völgyének északi szélén, 180-350 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/doboj_15/tuzla_11/dob_15.html Topografska karta Doboj 425-4-4
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb60Bosnyák29581Horvát00Jugoszláv50Egyéb29Összesen30890
Története Középkor A Prline helynév valószínűleg a délszláv prlina/prliti szavakkal függ össze, amely több nyelvjárásban is kopár, köves vagy cserjés területre utal. A falu területe a középkor elején a Boszniai Bánság északi peremvidékéhez tartozott. A vidéket szláv földműves közösségek lakták, amelyek folyóvölgyekben telepedtek meg. A termékeny talaj és a vízfolyások kedveztek a gabonatermesztésnek és az állattartásnak. A település közelében haladtak azok az utak, amelyek a Boszna folyó völgyét kötötték össze a Száva mentével, valamint Tuzla (a középkori sólepárló központ) felé vezettek.
A 15. század végi oszmán hódítás előtt a hasonló falvak korai demográfiai összetétele a kis, rokonságon alapuló, 50–200 lakosú közösségek regionális mintáit követte, elsősorban szláv parasztok, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, és a Boszniai Királyság decentralizált feudális struktúrája alatt a helyi nemességhez kötődtek.
Prlinében is voltak találhatók stećakok; az általános iskola közvetlen közelében, a Vodica-mező felett, sűrű bozóttal benőtt magaslaton állt egy láda alakú, törött, feliratok és díszítések nélküli stećak. E területről egy stećakot a közelmúltban Lukavac központjába szállítottak át.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1463-ban foglalta el Bosznia területét és ezt a vidéket a Zvorniki szandzsákhoz csatolta. Azon belül a Smolucai náhije része volt. A múltban Šikulje, Prline és Crveno Brdo nem létezett önálló településként, mivel nem szerepelnek a legkorábbi oszmán összeírásokban a Smoluća-nahije települései között. Ez az egész terület valószínűleg a Smoluća nevű régi településhez tartozott, amelyet az oszmán közigazgatás Gornja, Srednja és Donja Smolućára osztott fel. A falu gazdasága a korszakban elsősorban önellátó mezőgazdaságra épült. lakosság a szpáhi birtokrendszerben művelte a földet. A parasztok a termés meghatározott részét adóként fizették be, valamint egyéb pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokkal tartoztak. A 16–17. század során fokozatosan megjelent, és részben helyi áttérések, részben betelepülések következtében növekedett a muszlim lakosság aránya. A 19. század végén már csak muszlimok éltek a településen.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket. A Doboj–Tuzla vasútvonal kiépítése fellendítette a gazdaságot.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Prline is betagozódott ebbe az új délszláv államba. A közeli Lukavac szódagyára és más ipari üzemek egyre több falubelinek biztosítottak kereseti lehetőséget, így sok család részben mezőgazdaságból, részben gyári munkából élt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. A második világháború során Lukavac térségét kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor. 1944 novemberében a jugoszláv partizánok jelentései szerint a Prline–Dobošnica vonal katonai harcálláspontként szolgált. A partizánok innen indítottak akciókat a Lukavac és Miričina közötti közút és keskeny nyomtávú vasút ellen: hidakat robbantottak fel, átereszeket romboltak le és útakadályokat létesítettek, hogy akadályozzák a német utánpótlást.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. Az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta. Kiépült a villamosenergia- és úthálózat, javult az oktatás és az egészségügyi ellátás, sok lakos dolgozott a lukavaci szódagyárban, cementgyárban vagy a tuzlai bányákban, de továbbra is fontos maradt a mezőgazdaság.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A háború kezdetén Prline a Lukavac környéki védelmi övezet része lett, amely a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadserege Második Hadtestének ellenőrzése alatt állt. A térség stratégiai jelentőségű volt Tuzla és Lukavac védelme szempontjából. A közeli Lukavacban 1992-ben megalakult a 117. hegyi dandár, majd 1993-ban a 212. bosnyák dandár. Ezekben a környező falvak – köztük Prline és Šikulje – lakói is szolgáltak. A dandárok a háború végéig a térség fő védelmi erői voltak. A település közvetlenül nem volt olyan nagy csaták helyszíne, mint Ozren vagy Majevica, de a front közelsége miatt rendszeresen érte a környéket tüzérségi veszély, és a lakosság életét a hadiállapot határozta meg.
Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település Bosznia-hercegovinai Föderáció entitás és Tuzla kanton részévé vált.
Gazdaság Prline régen hagyományosan mezőgazdaságon alapuló település volt, lakói önellátó gazdálkodásból éltek, és viszonylagos szegénységben tengődtek. 1878 utána Doboj–Tuzla vasútvonal és Lukavac iparosodása a környező falvak, így Prline fejlődésére is hatással volt, bár a település maga továbbra is mezőgazdasági jellegű maradt. A háborút követően 1950-ben a szomszédos Dobošnicán vasúti kocsijavító műhelyeket létesítettek, amelyek mintegy 300 embernek adtak munkát. Időközben a közeli Lukavac Bosznia egyik fontos ipari központjává vált, ahol szóda-, cement- és kokszgyár működött. A település lakóinak nagy része ingázó munkás lett: nappal a gyárakban vagy a közeli bányákban dolgozott, miközben otthon továbbra is fenntartotta családi gazdaságát.
Infrastruktúra A Spreča-völgy a legrövidebb összeköttetést biztosítja a Bosna és a Drina völgye között, és régóta fontos kereskedelmi és közlekedési útvonalnak számít. A területen 1886 óta halad át a Doboj–Tuzla vasútvonal, amelyen Dobošnicának is van állomása; emellett a településen halad keresztül az M4-es főút is. A 2014-es árvizek megrongálták a Šikulje–Prline helyi közösség egyik fontos hídját. A híd újjáépítése 2020-ban kezdődött meg, mivel a helyi önkormányzat ezt a település egyik legfontosabb infrastrukturális beruházásának tekintette. A térség ivóvízellátásának fejlesztése a Lukavac városát érintő vízellátási program része. A tervek új víznyerő helyek kialakítását és a hálózat korszerűsítését irányozzák elő, mivel a jelenlegi rendszer elöregedett és jelentős vízveszteséggel működik.
Oktatás Prline kis lélekszámú település, ezért önálló iskola jelenleg nincs a faluban. Az oktatás története a közeli Šikulje és Lukavac iskolahálózatához kapcsolódik.
Kultúra Prline kultúrája jól tükrözi az északkelet-boszniai falvak hagyományos életét: egyszerre őrzi az oszmán korszak örökségét, a délszláv népi kultúrát és a modern boszniai identitást.
Jegyzetek
További információk Lukavac város hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései