Modrac település Bosznia-Hercegovinában, Lukavac községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 12, közúton 15 km-re nyugatra, községközpontjától légvonalban és közúton 2 km-re dél-délnyugatra, a Ozren-hegység nyúlványa alatt, a Spreča-folyó völgyében, 190-250 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/ srb_25/doboj_15/dob_15.html Topografska karta Doboj 425-4-4
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb10Bosnyák666604Horvát11Jugoszláv300Egyéb525Összesen703633
Története Középkor A falu a Spreča bal partján, a Jala folyó torkolatával szemben, a Tirinovac-domb északkeleti lejtőjén alakult ki. Fekvése miatt már a középkorban fontos átkelő- és mezőgazdasági település volt. A mai Modrac területe a középkorban a Smoluća župa (középkori közigazgatási egység) területéhez tartozott. A župa a mai Lukavac, Puračić és a Spreča-völgy környékét foglalta magába, és a középkori Boszniai Bánság, majd a Boszniai Királyság egyik északkeleti határvidéki egysége volt. A vidéket szláv földműves közösségek lakták, amelyek folyóvölgyekben telepedtek meg. A termékeny talaj és a vízfolyások kedveztek a gabonatermesztésnek és az állattartásnak.
A 15. század végi oszmán hódítás előtt a hasonló falvak korai demográfiai összetétele a kis, rokonságon alapuló, 50–200 lakosú közösségek regionális mintáit követte, elsősorban szláv parasztok, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, és a Boszniai Királyság decentralizált feudális struktúrája alatt a helyi nemességhez kötődtek.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1463-ban foglalta el Bosznia területét és ezt a vidéket a Zvorniki szandzsákhoz csatolta. A települést először 1519-ben említik írásos forrásokban „Modrica” néven. A név később alakult át Modraccá. Az 1533. évi oszmán defter szerint Modricának 5 háztartása volt 352 akcse jövedelemmel. A falu gazdasága a korszakban elsősorban önellátó mezőgazdaságra épült. lakosság a szpáhi birtokrendszerben művelte a földet. A parasztok a termés meghatározott részét adóként fizették be, valamint egyéb pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokkal tartoztak. A 16–17. század során fokozatosan megjelent, és részben helyi áttérések, részben betelepülések következtében növekedett a muszlim lakosság aránya. Az 1850–1851-ben készült oszmán népszámlálás részletes adatokat őrzött meg Modrac lakóiról, családjairól és foglalkozásairól. A lakosság főként földművelésből, állattartásból, kisebb kézműves mesterségekből élt. A 19. század végén már csak muszlimok éltek a településen.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnjai járáshoz tartozó településnek 21 háztartása és 108 muszlim lakosa lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 82. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Puračić községhez tartozó településen 36 háztartást, 229 muszlim és 4 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 124. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket. A térség iparosodása felgyorsult. A közeli Lukavacban vegyipar és vasúti infrastruktúra épült ki, ami később a közeli szénbányák hasznosításának is kedvezett.
Az Osztrák-Magyar Monarchia számos szokást és életmódbeli elemet honosított meg Bosznia-Hercegovina területén. Magasan fejlett ipari államként kiemelt figyelmet fordított az utak, vasútvonalak, hidak, gyárak és egyéb kiszolgáló létesítmények kiépítésére, hogy hatékonyan hasznosíthassa a régió erőforrásait. Ennek jegyében 1886-ban megépült a Doboj–Tuzla vasút, 1893-ban létrejött a lukavaci szódagyár, később koksz-, cement- és vegyipari üzemek épültek. A vasútvonal 1886. április 28-án tartott, a puračići vasútállomáson zajló átadóünnepségén nagyszámú közönség vett részt. 1893-ban az Osztrák–Magyar Monarchia létrehozta Puračić községet, amely a mai mércével mérve hihetetlenül kiterjedt területet foglalt magában. A községhez tartozott Modrac is.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Modrac is betagozódott ebbe az új délszláv államba. A közeli Lukavac szódagyára és más ipari üzemek egyre több falubelinek biztosítottak kereseti lehetőséget, így sok család részben mezőgazdaságból, részben gyári munkából élt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. A második világháború során Lukavac térségét kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. Az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta. Kiépült a villamosenergia- és úthálózat, javult az oktatás és az egészségügyi ellátás, sok lakos dolgozott a lukavaci szódagyárban, cementgyárban vagy a környékbeli bányákban, de továbbra is fontos maradt a mezőgazdaság. A település történetének legnagyobb fordulópontja 1964-ben következett be, amikor a Spreča folyón gátat építettek, és létrehozták a Modraci-víztározót (Jezero Modrac). A beruházás céljai az árvizek megfékezése, ivóvíz biztosítása Tuzla és Lukavac számára, az ipar (különösen a hőerőmű és vegyipar) vízellátása, öntözési lehetőségek megteremtése volt. A tó ma mintegy 1700 hektár területű, Bosznia-Hercegovina egyik legnagyobb mesterséges tava. A környék kedvelt horgász- és üdülőhely, bár az ipari szennyezés hosszú időn át jelentős környezeti problémát okozott.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A közeli Lukavacban 1992-ben megalakult a 117. hegyi dandár, majd 1993-ban a 212. bosnyák dandár. Ezekben a környező falvak – köztük Modrac – lakói is szolgáltak. A dandárok a háború végéig a térség fő védelmi erői voltak. A település közvetlenül nem volt olyan nagy csaták helyszíne, mint Ozren vagy Majevica, de a front közelsége miatt rendszeresen érte a környéket tüzérségi támadás, és a lakosság életét a hadiállapot határozta meg.
Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település Bosznia-hercegovinai Föderáció entitás és Tuzla kanton részévé vált.
Gazdaság 350px|bélyegkép|jobbra|A Modraci-tó látképe a levegőből Modrac hagyományosan mezőgazdasági falu volt, de gazdaságát jelentősen átalakította az 1964-ben létrehozott Modraci-tó. A Modraci-víztározó létrejötte alapvetően megváltoztatta a falu gazdasági szerepét. A tó biztosítja az ivóvizet Tuzla, Lukavac és Živinice jelentős részének. Vizét használják a Tuzlai Hőerőmű, valamint a környék vegyipari és cementipari üzemei. Az öntözés révén a környező mezőgazdaság is stabilabbá vált. A tó kialakulásával olyan új megélhetési lehetőségek jelentek meg, mint a sport- és részben kereskedelmi halászat, a csónakkölcsönzés, a horgászturizmus, a vendéglátás (éttermek, hétvégi házak, panziók), nyári strandolás és vízi sportok. A Modraci-tó ma a Tuzlai kanton egyik legfontosabb belföldi üdülőterülete.
Mivel Lukavac mindössze néhány kilométerre fekszik, a lakosság jelentős része már a jugoszláv időszakban sem kizárólag mezőgazdaságból élt. Sokan dolgoztak a különböző lukavaci gyárakban, üzemekben, valamint Tuzla ipari üzemeiben
Infrastruktúra Modrac infrastruktúrája a falu méretéhez képest viszonylag fejlett, elsősorban azért, mert a település a Modraci-gát és a Modraci-tó közvetlen közelében fekszik, amely Bosznia-Hercegovina egyik legfontosabb vízgazdálkodási létesítménye. A tó partja szinte teljes hosszában közúton megközelíthető, ami a turizmus és a horgászat szempontjából is fontos. A Modraci-gát 1964 óta biztosítja a víztározó működését. A tározó látja el nyersvízzel Lukavac, Tuzla és Živinice jelentős részét, valamint a környék nagy ipari üzemeit.
Oktatás A faluban kihelyezett (tag-)általános iskola működik. Az iskola épületét és tantermeit az elmúlt években felújították, az udvart és a megközelítő utakat is korszerűsítették.
Kultúra A lakosság többsége bosnyák muszlim. A település központi vallási intézménye a helyi mecset, amely nemcsak az imahely szerepét tölti be, hanem közösségi találkozóhely is.
A Modraci tavon nyáron rendszeresen rendeznek horgászversenyeket, családi piknikeket, szabadtéri kulturális programokat, sport- és ifjúsági rendezvényeket. Ezekre nemcsak Modracból, hanem Lukavacból, Tuzlából és a környező településekről is érkeznek résztvevők.
Jegyzetek
További információk Lukavac város hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései