Szél Jenő, születési és 1904-ig használt nevén Sommer JenőAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 48410/1904 (Resicabánya, 1881. július 14. – 1944. november 15.) felsőkereskedelmi iskolai tanár, szakíró, bankigazgató, Bálint Aranka (1885–1969) író, műfordító férje.

Élete Sommer Zsigmond (–1922) kereskedő és Mailänder Etelka (1859–1944) fiaként született. 1899-ben a Nagybecskereki Magyar Királyi Állami Felső Kereskedelmi Iskolában érettségizett. Ugyanebben az évben a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának rendkívüli hallgatója lett, s mellette a Budapesti Kereskedelmi Akadémiában működő Tanárképző-intézetben is tanult. Tanári oklevelet szerzett.

Tanulmányai végeztével felsőkereskedelmi iskolákban tanított elméleti és gyakorlati gazdasági ismereteket, könyvvitelt és kereskedelmi jogot. Több külföldi tanulmányutat tett a racionalizálás és a modern irodai eszközök megismerése érdekében. Az első világháború idején bevonult mint tartalékos hadnagy a 68. császári és királyi gyalogezredbe. Négy hónapig a déli harctéren szolgált, majd ugyanott tartalékos főhadnagy volt. Szolgálataiért megkapta a Signum Laudist a kardokkal és a Károly-csapatkeresztet.

1918-ban a főváros által létesített Budapesti Kisipari Hitelszövetkezet igazgatójává nevezték ki. 1923. december 14-én a szövetkezet részvénytársasággá alakult, melynek vezérigazgatója lett.

Ötvenkét évesen a Pázmány Péter Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán doktorrá avatták.

1942 májusában nyugalomba vonult, helyére Kuncze Lajost, az igazgatótanács elnökét nevezték ki. A német megszállást követően egykori munkahelyének új vezetősége feljelentette, és a Gestapo Németországba hurcolta. 1952-ben holttá nyilvánították.

Munkássága Pályafutása során úttörő szerepet játszott a magyarországi kistételű kisipari hitelellátás megszervezésében és rendszerezésében. E terület fejlesztése érdekében behatóan tanulmányozta a nyugat-európai (osztrák, német, olasz, holland és angol) pénzintézetek működését. A Budapesti Kisipari Hitelintézet vezérigazgatójaként a gyakorlatban is alkalmazta tapasztalatait, emellett szakértőként közreműködött számos hazai közüzem működésének gazdaságossá tételében és racionalizálásában.

Nemzetközileg is elismert szaktekintély volt: a Nemzetközi Racionalizálási Intézet tagjaként Genfben és Amszterdamban tartott idegen nyelvű előadásokat. Széles körű elméleti és szervezőmunkát végzett a hazai szakmai testületekben. Alapító tanácstagja volt a Magyar Racionalizálási Bizottságnak, alelnökként tevékenykedett a Hites Könyvvizsgálók Egyesületében, valamint a Kamarai Revizorok Egyesületében, és tagja volt a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete (TÉBE) nyugdíjpénztár felügyelőbizottságának is.

Napilapokban és szakfolyóiratokban megjelent tanulmányai mellett számos önálló kötetet és tankönyvet jegyzett. Munkáiban a gyakorlati számvitel modernizálása mellett kora legégetőbb makrogazdasági kérdéseivel is foglalkozott. A Magyar Könyvviteli Folyóirat társszerkesztője és kiadótulajdonosa volt.

Művei Könyvviteltan, 1913 A felértékelés. Bodroghy Józseffel. Budapest, 1925 Kapitalizmus munkanélküliség nélkül. Budapest, 1932 Számviteli, organizációs és racionalizálási problémák megoldása. Budapest, 1934

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar szakírók Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Resicabányaiak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:A Signum Laudis kitüntetettjei Kategória:A Károly-csapatkereszt kitüntetettjei Kategória:Szabadkőművesek Kategória:A holokauszt magyar áldozatai