1993 szeptemberében és októberében alkotmányos válság zajlott az Oroszországi Föderációban, mely egy konfliktusból eredt az orosz elnök, Borisz Jelcin és a parlament között. Jelcin önpuccsot hajtott végre, majd feloszlatta a parlamentet és elnöki rendeletekkel kormányzott. A krízis akkor ért véget, amikor Jelcin katonai erővel támadta meg a parlamentnek helyet adó Szovjetek Házát (közismert nevén Fehér Ház) és letartóztatta a képviselőket. Az eseményeket Oroszországban októberi puccs (Октябрьский путч, oktyabrszkij putcs) vagy fekete október (Чëрный октябрь, csornij oktyabr) néven ismerik.
A Szovjetunió 1991 decemberében bekövetkezett megszűnését követően az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság független állammá alakult, az Oroszországi Föderációvá. Az 1978-ban elfogadott alkotmány hatályban maradt ugyan, de 1991 áprilisában kiegészítették egy ponttal, mely szerint a parlamenttől független elnök kerül megválasztásra. 1991 júliusában Borisz Jelcint választották meg erre a pozícióra, aki elkezdett egyre nagyobb hatalomra szert tenni, amellyel szembekerült a parlamenttel (mely a Népi Küldöttek Kongresszusából és a Legfelsőbb Tanácsból állt). Miután 1993 áprilisában négy kérdésből álló népszavazást tartottak, amellyel Jelcin a saját pozícióját és a döntéseit erősítette, továbbá előrehozott választáshoz szerzett támogatást, szeptember 21-én ez utóbbira hivatkozva feloszlatta a parlamentet, amelyet sem az alkotmány szerint nem tehetett volna meg, se a népszavazás nem jogosította fel ilyesmire.
Szeptember 23-án a parlament, élén az elnökével, Ruszlan Haszbulatovval, közjogi felelősségre vonást kezdeményezett Jelcinnel szemben, egyben megnevezte az addigi alelnököt, Alekszandr Ruckojt mint új elnököt, továbbá elbarikádozták magukat a Fehér Ház épületében. Tíznapos utcai harc kezdődött a rendőrség, valamint a parlament és Jelcin támogatói között. Október 3-án a tüntetők elbontották a parlament körüli kordont, a vezetőik biztatására pedig elfoglalták a polgármesteri hivatalt, és megpróbálták elfoglalni a tévészékházat. Október 4-én az addig semleges hadsereg Jelcin utasítására harckocsikkal támadt a Fehér Házra, majd a különleges erők lerohanták az épületet és letartóztatták a vezetőket. A résztvevőknek az Állami Duma 1994 februárjában kegyelmet adott.
A krízis tetőpontján fennállt a veszélye a polgárháborúnak is. A tíz napig tartó konfliktus az 1917-es októberi forradalom óta a leghalálosabb volt Moszkvában. 147-en haltak meg és 437 ember sérült meg. Az események következtében Jelcin megerősítette a pozícióját, kibővítette a végrehajtó hatalom jogköreit, majd 1993 decemberében új alkotmányt fogadtatott el.
Eredete 1991. december 26-án felbomlott a Szovjetunió, az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság pedig önálló állammá alakult Orosz Föderáció néven. 1992. január 2-án Jelcin meghirdette gazdasági reformprogramját,https://web.archive.org/web/20070926231213/http://www.heritage.org/Research/RussiaandEurasia/bg879.cfm melynek köszönhetően az árak azonnal kilőttek, az állami költekezést visszafogták, és új adókat vezettek be. A bankok nem adtak kölcsönöket, emiatt egész iparágak kezdtek bedőlni, a munkanélküliség pedig rekordokat döntött. Jelcin programjának csökkent a népszerűsége, és egyre nagyobb lett a szakadék közte és a reform ellenzői között. bélyegkép|Az 1992-ben hatályos orosz alkotmány 1992-ben Jelcin ellenzéke megerősödött, és egyre nagyobb lett az elégedetlenség az alsóbb szinteken valamint a föderáció tagköztársaságainak a vezetői körében is. A parlament elnöke, Alekszandr Rockoj egyenesen gazdasági népirtásnak nevezte Jelcin programját. Miközben az orosz GDP rohamosan csökkent,http://www.ecfor.ru/pdf.php?id=pub/uz01 a Bill Clinton vezette Amerikai Egyesült Államok próbálta segíteni az orosz gazdaságot, befektetésekért cserébehttps://web.archive.org/web/20110721210844/http://www.ecsocman.edu.ru/data/501/178/1217/006.RIMASHEVSKAYA.pdf emellett egyes tagköztársaságok, mint az olajban gazdag Tatárföld és Baskíria egyenesen a teljes függetlenségüket akarták kimondani.
Jelcin a parlament mindkét házával konfliktusba került. A Legfelsőbb Tanács részéről Ruszlan Haszbulatov 1992-ben nyilvánosan kijelentette, hogy ellenzik a reformokat, noha alapvetően támogatták Jelcin céljait. Az elnök amiatt is aggódhatott, hogy még 1991 júliusában kiegészítették a feladatkörét egyes különleges jogkörökkel, amelyek 1992 végén lejártak (a reformok végrehajtása körében túlterjeszkedett az alkotmányos korlátokon). A privatizációs program végrehajtásának érdekében azt követelte a parlamenttől, hogy hosszabbítsák meg ezeket a különleges jogköröket (csakis a parlament volt feljogosítva az alkotmány elfogadására és módosítására), azonban se a Legfelsőbb Tanács, sem a Népi Küldöttek Kongresszusa nem volt hajlandó erre.
Egy másik konfliktusforrás volt, hogy a Népi Küldöttek Kongresszusa folyamatosan megtagadta, hogy ratifikálja a minszki egyezményt (ez mondta ki a Szovjetunió megszűnését és a Független Államok Közösségének létrehozását),https://web.archive.org/web/20191207090112/https://rusplt.ru/society/dodavit-gnoy-poka-ne-poluchaetsya.html és hogy az 1978-as alkotmányból töröljék a Szovjetunió alkotmányára és törvényeire történő hivatkozásokat.
Decemberi ülésén a parlament és Jelcin több témában is egymásnak feszültek, a kenyértörésre pedig 1992. december 9-én került sor, amikor is a parlament nem volt hajlandó elfogadni Jegor Gajdar miniszterelnöki kinevezését (ő volt a piac liberalizációjának egy meglehetősen népszerűtlen végrehajtója), hanem helyette feltételekhez kötötték azt. Módosításokat követeltek a gazdasági programban, és azt, hogy a Központi Bank tovább folytathassa a hazai vállalkozások életben tartását a finanszírozásukkal. Másnap Jelcin egy dühödt hangvételű beszédben megvádolta a kongresszust, hogy akadályozza a reformokat, egyben népszavazást javasolt, hogy döntse el a nép. Válaszul a parlament átvette az irányítást a hadsereg felett. December 12.én Jelcin és Haszbulatov végül megegyeztek több dologban. Így különösen abban, hogy 1993 áprilisában népszavazást tartanak egy majdani új alkotmány alapjairól, és hogy Jelcin különleges jogköreit a népszavazásig fenntartják. A parlament ugyanakkor fenntartotta magának a jogot, hogy döntsön a miniszterelnök személyéről, valamint hogy megvétózza a védelmi, a külügyi, a belügyi és a nemzetbiztonsági miniszteri posztra kinevezendő személyt. Jelcin december 14-én Viktor Csernomirgyint jelölte miniszterelnöknek, akit a parlament el is fogadott.
Jelcin és a Népi Küldöttek 7. Kongresszusának megegyezése eleinte úgy tűnt, hogy visszaüt. 1993 elején komoly vita kerekedett abból, hogy milyen nyelvű legyen a referendum, és hogy hogyan osszák meg a hatalmat. Az összetűzések eredményeként a kongresszus folyamatosan lefaragta Jelcin különleges jogköreit, és a törvényhozás kezdte úgy érezni, hogy le tudják győzni Jelcint. Válaszul Jelcin április 11-re tűzte ki a népszavazást.
A Népi Küldöttek Kongresszusa 1993. március 10-én ült össze újra. Ezen Haszbulatov nekitámadt Jelcinnek, hogy alkotmányellenesen cselekszik, majd nem sokkal később megszavazták az alkotmány kiegészítését, mellyel megfosztották Jelcint hatalma jó részétől, valamint lefújták az áprilisi népszavazást. Jelcin otthagyta az ülést, Vlagyimir Sumejko miniszterelnök-helyettes pedig bejelentette: a népszavazás nem marad el, csak átkerül április 25-ére. Március 16-án Jelcin aláírta Viktor Gerascsenkónak (a Központi Bank elnökének) és még három másik magas rangú tisztviselőnek a kormányba kerülését, ahogy a Kongresszus is megkívánta. A miniszterek továbbra is a parlamentnek voltak alárendelve, amely a tényleges jogalkotás helyett egyre többet foglalkozott azzal, hogy a hatalmi egyensúlyt a maga oldalára billentse. bélyegkép|Borisz Jelcin a támogatóihoz szól (1993. március 28.) Jelcin március 20-án visszavágott, és közvetlenül televízión keresztül szólt az ország népéhez. Ebben elmondta, hogy különleges jogrendet léptetett életbe, melyben rendkívüli végrehajtói hatalmat kapott a népszavazás lebonyolításáig, az új alkotmány elfogadásáig, illetve addig, amíg az elnököt és az alelnököt a nép meg nem erősíti hatalmában. Beszédében a parlamentet is megtámadta azzal, hogy a szovjet korszak visszaállításával vádolta őket. A beszéd után nem sokkal Valerij Zorkin (az orosz alkotmánybíróság elnöke), Jurij Voronyin (a Legfelsőbb Tanács elnökének első helyettese), Alekszandr Ruckoj és Valentyin Sztyepankov (legfőbb ügyész) közös nyilatkozatukban alkotmányellenesnek bélyegezték a lépést. Március 23-án az Alkotmánybíróság is közleményt adott ki ugyanerről, bár nem is volt előttük a konkrét döntés a különleges jogrendről, amelyben egyébként, a beszéddel ellentétben valóban nem voltak ilyen szempontból kifogásolható részek.
Március 26-án a Népi Küldöttek Kongresszusa rendkívüli ülésén kezdeményezett intézkedéseket Jelcin akciói miatt. Felmerült a közjogi felelősségre vonás kezdeményezése is, ám március 28-án az erről szóló szavazáson elbukott a javaslat, ugyanis 72 szavazat híján nem volt meg a szükséges kétharmados szavazati arány. Ruszlan Hasbulatov elmozdítása a Legfelsőbb Tanács éléről ugyancsak elbukott. Ekkor a törvényhozást a kommunisták és a nacionalisták szövetsége, az Egységes Oroszország blokk uralta, amelyben rajtuk kívül az Agrárunió és a Szergej Baburin vezette Orosz Össznépi Unió is benne volt. Jelcin támogatói kisebbségbe kerültek.
Mivel a közjogi felelősségre vonási kísérlet sikertelen maradt, a Népi Küldöttek Kongresszusának új tárgykörökben kellett népszavazást kezdeményeznie. Rákérdeztek arra, hogy a népnek van-e bizalma Jelcin iránt, támogatják-e a reformjait, és hogy támogatják-e az előrehozott választásokat. A parlament előírta, hogy a választásra jogosultak legalább 50 százalékának a szavazatára szüksége van az érvényességhez, és nem csak a ténylegesen leadott szavazatok legalább 50 százalékának - így akarták elkerülni az előrehozott választást. Ezúttal az Alkotmánybíróság lépett közbe, amely kimondta, hogy Jelcinnek elegendő az egyszerű többség is a róla és a programjáról szóló bizalmi kérdésekben. Az április 25-én tartott népszavazáson a választók többsége Jelcint támogatta, és még az előrehozott választást is. Jelcin már a népszavazás előtt közölte, hogy lemond, ha nem szavaznak neki bizalmat, az eredményt pedig megerősítésként vette ahhoz, hogy folytassa programját.http://web1.law.edu.ru/magazine/article.asp?magID=5&magNum=5-6&magYear=1994&articleID=151704 Ettől függetlenül nem volt rá alkotmányos lehetősége, hogy a győzelmet abban a pillanatban tényleges hatalomra váltsa, mert a törvényhozás még mindig felette állt.
Május 1-jén kormányellenes tüntetéseket kezdett a keményvonalas ellenzék, amelyek erőszakba torkollottak. Ezekben részt vett a Legfelsőbb Tanács több tagja is, a zavargások során pedig az OMON egyik rendfenntartója is életét vesztette. Erre válaszul több szentpétervári értelmiségi petíciót nyújtottak át Jelcinnek, melyben követelték, hogy az elnök vessen véget a politikai szlogenek alatt tomboló utcai erőszaknak. Ő eközben pár nappal korábban már bemutatta az új alkotmány tervezetét a minisztereknek és a közigazgatás vezetőinek. Május 12-ére összehívta a Föderációs Tanácsot - ez az 1990 júliusában megalakított szerv az orosz Legfelsőbb Tanács elnökén kívül különféle kormányzati szervek vezetőiből, pártok elnökeiből stb. állt, abból a célból, hogy június elején véglegesítsék az alkotmány szövegét. A Tanács május 21-én is ülésezett.