A Rif-háború (spanyolul: Guerra del Rif, arabusul: حرب الريف) egy antikoloniális konfliktus volt 1921 és 1926 között a Marokkó északi részén található, hegyvidéki Rif régió őslakos berber (rifi) törzsei és a spanyol gyarmati erők – valamint 1924-től a francia hadsereg – között.
A felkelést Abd el-Krim vezette, aki sikeres gerillataktikával és a zsákmányolt európai fegyverekkel súlyos csapásokat mért a spanyol csapatokra, majd kikiáltotta a független Rifi Köztársaságot. A háború fordulópontját a francia beavatkozás, valamint a spanyolok által végrehajtott al-huszajmai (alhucemasi) partraszállás jelentette – amely a történelem első olyan kétéltű hadművelete volt, ahol harckocsikat és légi támogatást egyaránt bevetettek. A szövetségesek általi elhúzódó, vegyi fegyverek bevetésével is kísért hadjárat végén Abd el-Krim 1926-ban megadta magát, a terület pedig spanyol ellenőrzés alá került.
Előzmények és a háború háttere Földrajzi és társadalmi viszonyok
A Marokkó északi részén elterülő Rif-hegység elszigetelt, nehezen járható domborzatáról volt ismert. A vidéket berber törzsek lakták, akik évszázadokon át megőrizték autonómiájukat, és a marokkói szultánoknak is csak formálisan hódoltak meg. A külvilággal szemben ellenségesen fellépő törzsek szigorúan védték területeiket.
Spanyolország gyarmati törekvései
Az 1884–1885-ös berlini konferencián Spanyolország igényt formált a marokkói területekre. Miután Spanyolország az 1898-as spanyol–amerikai háborúban elveszítette utolsó nagy gyarmatait (Kuba, Fülöp-szigetek, Puerto Rico), a spanyol politikai és katonai elit – a rendkívül befolyásos „afrikanista” (africanistas) katonai frakció – Észak-Afrikában kívánta helyreállítani az ország nagyhatalmi státuszát.
A nagy-britanniai diplomáciai nyomás hatására (amely egy ütközőzónát akart Gibraltár és a francia észak-afrikai területek közé) az 1912-es fesi szerződés és az azt követő spanyol–francia megállapodás értelmében Marokkó északi, kb. 20 000 km²-es tengerparti sávja spanyol protektorátus lett. A területek pacifikálása azonban rendkívül lassan haladt: 1919-re a spanyol hadsereg a protektorátus alig egyharmadát tartotta ténylegesen az ellenőrzése alatt.
Gazdasági tényezők: a vasércbányászat
A spanyol terjeszkedés egyik fő mozgatórugója a Rif-hegységben található gazdag, jó minőségű magnetit- és vasércvagyon volt. A spanyol korona a bányászati jogokat Horacio Echevarrieta üzletembernek adta át (Minas del Rif). A külszíni fejtésű bányák környezeti pusztítással és a helyi lakosság áttelepítésével jártak, miközben a helyi berber törzsek semmilyen részesedést nem kaptak a haszonból. 1909-ben a rifi harcosok megtámadták a bányákhoz vezető vasútvonal építőit Melilla közelében, ami a fegyveres összecsapások első nagy hullámához vezetett (Tragikus hét Barcelona-i sztrájkjaihoz is hozzájárulva).
A szemben álló felek A rifi erők
A berber harcosok híresek voltak kiváló lőfegyver-kezelési képességükről és terepismeretükről. Abd el-Krim vezetése alatt a törzsi függetlenséget egy centralizált katonai és közigazgatási struktúra váltotta fel.
Reguláris erők: Egy jól kiképzett mag, amely kb. 2000–7000 főt számlált (köztük a francia idegenlégióból dezertált algériaiak). Törzsi milíciák: A törzsi vezetők által kiállított harcosok, akik rotációs rendszerben (legfeljebb 15 napos szolgálattal) harcoltak. A rifi erők létszáma a csúcson elérhette a 80 000 főt, ám Abd el-Krim egy időben legfeljebb 20 000 embert tudott megfelelő lőfegyverrel ellátni.
A spanyol gyarmati hadsereg
A spanyol erők struktúrája és felkészültsége komoly hiányosságokkal küzdött:
Félszigeti sorkatonák (Peninsulares): A Spanyolországból besorozott katonák nagyrészt szegény, írástudatlan fiatalok voltak, akik minimális kiképzést kapztak. A tiszti karban jelen lévő korrupció miatt a katonák ellátása, fegyverzete és egészségügyi helyzete katasztrofális volt. Sok katona az ennivalóért cserébe puskáit és lőszerét adta el a helyi piacokon. Professzionális erők (Az Afrikai Hadsereg): A sorkatonák alkalmatlanságát látva a spanyolok létrehozták a marokkóiakból álló segédcsapatokat (*Regulares*), majd 1920-ban a francia mintára megszervezett Spanyol Légiót (*Tercio de Extranjeros*), amelynek egyik parancsnoka a fiatal Francisco Franco őrnagy volt. A légió és a *Regulares* adták a spanyol haderő ütőképes elitalakulatait.
A háború menete Az annuali katasztrófa (1921)
1921 elején a spanyol keleti szektor parancsnoka, Manuel Fernández Silvestre tábornok vakmerő előrenyomulást indított Melillából a Rif-hegység belseje felé, hogy elérje az Alhucemas-öblöt. Silvestre több mint 144 elszigetelt kis erődítményből (blocao) álló védelmi vonalat hozott létre, de a megfelelő logisztikai háttér kiépítését elmulasztotta.
Abd el-Krim figyelmeztetése ellenére Silvestre csapatai átlépték az Amekran-folyót. 1921. július 22-én a rifi törzsek bekerítették és megsemmisítették az advance posztot Annualnál (Annuali katasztrófa). A pánikba esett spanyol csapatok fejvesztve menekültek Melilla felé. A fejvesztett visszavonulás során több mint 10 000–13 000 spanyol katona és tisztségviselő (köztük maga Silvestre tábornok is) életét vesztette. A rifi harcosok több mint 130 spanyol állást foglaltak el, és óriási mennyiségű fegyvert, lőszert és tüzérségi eszközt zsákmányoltak.
A győzelem után Abd el-Krim megtiltotta harcosainak, hogy megtámadják magát Melilla városát – attól tartva, hogy a városban tartózkodó európai állampolgárok bántódása miatt a nagyhatalmak közbeavatkoznának. Utólag Abd el-Krim ezt nevezte a legnagyobb stratégiai hibájának.
A Rifi Köztársaság és a spanyol belpolitikai válság
1923 szeptemberében Abd el-Krim kikiáltotta a független Rifi Köztársaságot (République du Rif). Az új államban centralizált adminisztrációt, iszlám jogrendet, adórendszert és telekommunikációs hálózatot épített ki.
Spanyolországban az annuali vereség sokkolta a társadalmat. A katonai felelősség kivizsgálására létrehozott Picasso-bizottság jelentése leleplezte a hadsereg élén uralkodó korrupciót és szakszerűtlenséget. A háborúellenes tüntetések és a társadalmi polarizáció hatására Miguel Primo de Rivera tábornok 1923 szeptemberében katonai puccsal átvette a hatalmat Spanyolországban. Primo de Rivera kezdetben a területek kiürítését fontolgatta, és 1924-ben elrendelte a spanyol erők visszavonását a megerősített védelmi vonalra (Primo-vonal), feladva többek között Chefchaouen városát.
Francia beavatkozás (1924–1925)
Abd el-Krim sikerei fenyegetést jelentettek a szomszédos francia protektorátusra is. 1925 áprilisában a rifi erők megtámadták a francia védelmi vonalat az Uarga-völgyi csatában, ahol több mint 40 francia erődítményt foglaltak el, és súlyos veszteségeket okoztak (több mint 1000 francia katona esett el).
A fenyegetés hatására Franciaország és Spanyolország szövetséget kötött. A francia erők főparancsnokává Philippe Pétain marsallt nevezték ki, aki egy 160 000 fős, jól felszerelt expedíciós sereg élén kapcsolódott be a harcokba. A szövetségesek összesen mintegy 250 000 fős haderőt vonultattak fel a kb. 12 000–15 000 főre csökkent rifi mag ellen.
Az al-huszajmai partraszállás és a háború vége (1925–1926)
1925. szeptember 8-án a spanyol és francia erők végrehajtották az al-huszajmai (alhucemasi) partraszállást. A hadművelet során a spanyolok sikeresen tettek partra 13 000 katonát, harckocsikat és nehéztüzérséget, miközben a haditengerészet és a légierő folyamatosan bombázta a rifi állásokat.
A két tűz közé szorult, anyagilag és emberanyagban kimerült rifi ellenállás összeomlott. Abd el-Krim, látva a további harc hiábavalóságát, 1926. május 27-én megadta magát a francia hatóságoknak, akik Réunion szigetére száműzték. Az utolsó kisebb ellenállási fészkeket a spanyol csapatok 1927 júliusára számolták fel.
Kegyetlenségek és vegyi fegyverek bevetése
A háború mindkét oldalról rendkívüli kegyetlenséggel zajlott:
Mészárlások: 1921 augusztusában a Monte Arruit-i erődítmény feladása után a rif harcosok mintegy 2000 -magát megadó- spanyol katonát mészároltak le. Válaszul a Spanyol Légió és a Regulares egységei rendszeresen végeztek ki foglyokat, és faluégetéseket, lefejezéseket hajtottak végre. Vegyi fegyverek bevetése: 1924-től kezdődően a spanyol hadsereg szisztematikusan bevetett vegyi fegyvereket – főként mustárgázt (ypérite), phosgent és klórpikrint – a rifi harcosok, valamint a civil lakosság, piacok, falvak és ivóvízforrások ellen. Ez volt a vegyi fegyverek első tömeges, légi úton történő bevetése az első világháborút követő időszakban. A vegyi támadások máig éreztetik hatásukat: a Rif régióban a daganatos megbetegedések aránya messze felülmúlja a marokkói átlagot.
Örökség és történelmi jelentőség
A Rif-háború mély nyomot hagyott mind Spanyolország, mind Marokkó történetében:
Hatása a spanyol történelemre A háború megrázkódtatásai és a katonai kudarcok felgyorsították a spanyol monarchia bukását és a Második Spanyol Köztársaság 1931-es kikiáltását. A Marokkóban szocializálódott, brutális módszerekhez szokott „afrikanista” tiszti kar (élén Francisco Francóval) alkotta később az 1936-os spanyol polgárháborút kirobbantó nemzeti erők keménymagját.
A dekolonizáció előfutára Történészek a Rif-háborút és a Rifi Köztársaság kísérletét a harmadik világbeli antikoloniális függetlenségi mozgalmak és a modern gerillahadjáratok egyik legkorábbi mintájának tekintik, amely megelőlegezte az 1950-es évek algériai függetlenségi háborúját.
1912: A fesi szerződés és a protektorátus felosztása Franciaország és Spanyolország felosztja Marokkót; Észak-Marokkó spanyol protektorátus lesz.
1921. július 22.: Az annuali katasztrófa Abd el-Krim csapatai megsemmisítik a spanyol sereget Annualnál; több mint 10 000 spanyol katona esik el.
1923. szeptember: A Rifi Köztársaság kikiáltása Abd el-Krim kikiáltja a független berber államot, centralizált közigazgatást vezet be.
1923–1924: Primo de Rivera puccsa és a Primo-vonal Katonai diktatúra alakul Spanyolországban; a spanyol erők visszahúzódnak a megerősített tengerparti vonalra.
1925. április: Uarga-völgyi csata és francia belépés A rifi erők megtámadják a francia állásokat; Franciaország csatlakozik a háborúhoz Pétain marsall vezetésével.
1925. szeptember 8.: Al-huszajmai partraszállás Történelmi jelentőségű kétéltű hadművelet tankok és repülőgépek bevetésével az ellenállás központjában.
1926. május 27.: Abd el-Krim megadása A szövetséges túlerő miatt Abd el-Krim megadja magát a franciáknak, a háború döntő szakasza lezárul.
A háború vége és Abd el-Krim sorsa 1926. május 27-én Abd el-Krim megadta magát a francia csapatoknak. A megadás feltételeként a szövetségesek garantálták a saját és családja biztonságát, a rifi erők pedig szabadon engedték a francia és spanyol foglyokat.
A győztes hatalmak nem végezték ki a rifi vezetőt: a francia hatóságok az Indiai-óceánban fekvő Réunion szigetére száműzték. Abd el-Krim és családja 21 évet töltött a szigeten szigorú felügyelet alatt. 1947-ben engedélyezték számára a franciaországi átszállítást, ám az út során, a Szuezi-csatornánál sikerült elhagynia a hajót, és Egyiptomban kért politikai menedékjogot, ahol haláláig a maghreb függetlenségi mozgalmakat támogatta.
Jegyzetek
Kategória:Marokkó történelme Kategória:Spanyolország háborúi Kategória:Franciaország háborúi