A sealioning egy neologizmus, internetes trollkodási és zaklatási módszer, melynek lényege, hogy az illető a célszemélyt folyamatosan bizonyítékok felhozására szólítja fel, sokszor olyanokra is, amelyek a téma szempontjából lényegtelenek vagy már megválaszoltak; mindezt pedig a kulturált vita iránti igénynek álcázva ("én csak kérdéseket teszek fel"), tudatlanságot színlelve. A kifejezés neve egy 2014-es képregényből származik, magyar megnevezése nincs.
Az a személy, aki a sealioning-ot elköveti, tudatlanságot és udvariasságot színlel, miközben válaszokat és/vagy bizonyítékokat követel (amelyeket figyelmen kívül hagy vagy megkerül). Állítása szerint célja a kulturált vita, erre is hivatkozik folyamatosan - ennek az a lényege, hogy kiprovokáljon a megkérdezett félből egy ingerült választ, hogy abban a pillanatban sértetti pozícióba helyezze magát, és a másik felet vádolja azzal, hogy ellehetetleníti az értelmes párbeszédet. Hasonló módszer, amikor elmondása szerint csak kérdéseket tesz fel, ám ezen kérdésekbe hamis vagy félrevezető állításokat fogalmaz bele.
A cél a kiszemelt célpont lefárasztása, addig vitatkozni vele, amíg ők akarják, és amíg az egész vita értelmét nem veszti. A célpont egy idő után már nem hagyhatja abba a meddő vitát, mert akkor ő kerül abba a pozícióba, hogy szűk látókörűnek vagy vitára képtelennek minősítik.
A sealioninghoz hasonlít az úgynevezett géppuska-érvelés (Gish gallop), melynek során az egyik fél hatalmas mennyiségű (legtöbbször hamis vagy félrevezető) érvvel árasztja el a másik felet, és pusztán azok mennyiségével lefárasztja őt. A másik fél nincs is abban a helyzetben, hogy az összes állítást megcáfolja, amire a támadó fél jellemzően úgy reagál, hogy mivel nem tette ezt meg, ezért neki van igazahttps://cyber.harvard.edu/sites/cyber.harvard.edu/files/2017-08_harmfulspeech.pdf.
Az informatikában hasonló logika mentén működik a szolgáltatásmegtagadással járó támadás (DDoS), melynek a célja a szerverek túlterheléssel történő megbénítása.
Lásd még
Argumentum ad nauseam Brandolini törvénye
Forráshivatkozások
Kategória:Neologizmusok Kategória:Internetes szleng