Angélique Ionatos (Athén, 1954. június 22. – Les Lilas, 2021. július 7.) görög énekesnő, gitáros, dalszerző. Fő tevékenysége a klasszikus és modern görög szövegek megzenésítése és éneklése volt. 1981-tól vagy korábban a franciaországi görög diaszpóra tagjaként élt, miután 1969-ben, tizenöt évesen hagyta el Görögországot, hogy újra egyesülhessen családjával. Családja 1967. április 21-i puccsot követő politikai üldöztetés miatt emigrált. 1969 és 1981 között szüleivel és bátyjával Liège-ben nőtt fel.
Élete
Angélique Ionatos családja Liège-ben telepedett le. Belgiumban iskoláslányként Ionatos először látta Mikis Theodorakisz egy koncertjét, aki éppen világkörüli turnén volt. Ekkor úgy döntött, zenész lesz. 1973-ban testvérével, Photisszal felvették első, eredeti politikai sanzonokat tartalmazó albumukat, a Résurrection-t, amely elnyerte az Académie Charles Cros Grand Prix du Disque díját.
A duó 1976-ban feloszlott, ő pedig Párizsba költözött, ahol haláláig élt.
1977-től kortárs görög írók, később Frida Kahlo és Pablo Neruda versei alapján komponált dalokat, amelyeket előadott és klasszikus gitáron kísért.
Különösen szoros művészi kapcsolatot ápolt Odiszéasz Elítisz-el. Maria Nefeli Poletti című festői költeménye, amely egyfajta párbeszéd egy, a diktatúra utáni generációt megtestesítő fiatal nő és egy költő között, ihlette Ionatost egy párbeszédes kantáta megírására, melynek francia címe „Marie des Brumes”.
Szapphó ókori gögög költő verseit is megzenésítette modern görög fordításában. 1991-ben felvette Szapphó „De Mytilene” című művét. 1994-ben átdolgozta a „Mia Thalassa” című tizenöt rövid darabból álló ciklusát, amelyet Mikis Theodorakis komponált Dimitra Manda versei alapján.
Ionatos több mint 40 éves pályafutása során 19 albumot adott ki. Számos felvétele koprodukcióban készült a párizsi Théâtre de la Ville-lel vagy a Théâtre de Sartrouville-lel. Görögül és franciául énekelt, klasszikus- és dzsesszenészekkel működött együtt, 2006-tól pedig a görög gitárossal és énekesnővel, Katerina Fotinaki-val.
A hagyományos görög zenére jellemző furcsa ritmusokkal, lendületes és érdesnek hatóak kompozicói. Ionatos azonban nem Mikis Theodorakis stílusában komponált és hangszerelt. Klasszikus zenei, dzsessz, sanzon, orientális és a tangó hagyományos elemei áramlottak munkásságába. Gitárjátéka egyedi volt, kecsességet és határozottságot sugárzott (írta egy francia szakújságíró).
Utolsó albuma, a „Reste la lumière” 2015-ben jelent meg, és tizenkét dalt tartalmazott, amelyek közül kettő Odiszéasz Elítisz versein alapul csellón, nagybőgőn és bandoneonon játszó zenészek kíséretében.
Angélique Ionatos hosszú betegség után, néhány nappal 67. születésnapja után hunyt el. A France Musique a „Görögország száműzetésben élő egyik legnagyobb hangjaként” tisztelte őt.
Válogatott diszkográfia 1973: Résurrectio 1979: I Palami sou 1984: Marie des Brumes 1991: Sappho De Mytilene 1992: O Erotas Ody Kostas Karyotakis, Iakovos Kambanellis, Szapphó − dalszöveg) 1994: Mia Thalassa 2000: D’un Bleu très noir 2003: Alas Pa’ volar Frida Kahlo − dalszöveg) 2007: Eros y muerte Pablo Neruda − dalszöveg) 2009: Comme un jardin la nuit (gitárduett Katerina Fotinaki-val) 2015: Reste la lumière
Díjak 1973: Grand Prix du Disque együtt Photis Ionatossal 1984: Audiovisuel de l'Europe Grand Prix
Jegyzetek
Források https://www.angelique-ionatos.com/ https://www.radiofrance.fr/personnes/angelique-ionatos Hélios, hymne au soleil
Kategória:Görög énekesek Kategória:Dalszerzők Kategória:1954-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek