Szabolcsi Hedvig, leánykori nevén Margules Hedvig, férjezett nevén Szabolcsi Miklósné (Budapest, 1926. január 21. – Budapest, 2021. december 5. ) magyar művészettörténész, a művészettudomány kandidátusa, az európai és magyarországi bútortörténet kiemelkedő kutatója.

Élete

Származása és tanulmányai Édesapja a Munkácsról származó Margules Sándor (1895–1963) tisztviselő volt. Édesanyja, Weisz Fanni (1896–1977) egy régi, neves és mélyen vallásos máramarosszigeti zsidó családból származott, ám ifjúságát Fiumében töltötte, ahol négy nyelven tanult meg beszélni.

Középiskolai tanulmányait 1938-tól a Pesti Izraelita Hitközség Leánygimnáziumában végezte (a 3. osztálytól), ám a német megszállást (1944. március 19.) követően a rendes iskolai oktatás ellehetetlenült, miután az intézmény Wesselényi utcai épületeit hadi célokra foglalták le. A felszabadulás után sikeresen letette az érettségi vizsgát. Ezt követően Olaszországban (Perugiában és Firenzében) tanult nyelvet, majd hazatérése után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára iratkozott be, ahol elköteleződött a művészettörténet mellett, és megismerkedett későbbi férjével, Szabolcsi Miklóssal. Felsőfokú tanulmányait művészettörténet–olasz szakon, illetve klasszika-archeológia és muzeológia képzéseken végezte. Egyetemi évei alatt, 1949-ben egy teljes évet töltött Rómában tanulmányúton. Bölcsészdiplomáját 1950-ben szerezte meg; Szakdolgozatát a Magyar bútor a XVIII. század második felében címmel nyújtotta be és védte meg sikeresen.Palasik Mária (szerk.): Nők a magyar tudományban. Napvilág Kiadó, Budapest, 2010. 637. o.

Később, 1966–1967-ben – férje, Szabolcsi Miklós párizsi vendégprofesszorsága idején – hosszabb időt töltött a francia fővárosban. Itt lehetősége nyílt bekapcsolódni a Louvre megfelelő osztályának kutatásaiba, miközben anyaggyűjtést végzett leendő főművéhez és akadémiai értekezéséhez.

Ezen párizsi kutatásokra alapozva 1968-ban védte meg disszertációját, amellyel megszerezte a művészettudomány kandidátusa fokozatot. Kutatási eredményei 1972-ben az Akadémiai Kiadónál megjelent, Magyarországi bútorművészet a 18–19. század fordulóján. Európai kapcsolatok és stíluskérdések című monográfiájában öltöttek testet, amely élete főműve és a hazai iparművészet-történetírás alapműve lett.

Múzeumi tevékenysége Szakmai pályafutása már egyetemi tanulmányai alatt, 1949-ben elindult, amikor muzeológusként elhelyezkedett az Iparművészeti Múzeumban. Két évtizeden át végzett itt kiemelkedő gyűjteményi és kiállításszervezői munkát, 1957 és 1969 között a múzeum Bútorosztályának vezetőjeként dolgozott.

Legjelentősebb múzeumi teljesítményeként ő rendezte be a múzeum filiájaként működő Nagytétényi Kastélymúzeum legelső, 1953-ban megnyílt állandó enteriőr-kiállítását. A tárlatot 1964-ben Batári Ferenccel közösen jelentősen korszerűsítette és bővítette. Első tudományos közleményei a múzeum évkönyveiben jelentek meg, miközben szakmai ismereteit az Iparművészeti Főiskola oktatójaként is átadta.

Kutatóintézeti munkássága és tudományszervezői tevékenysége Pályafutásában 1969-ben jelentős fordulat következett be, amikor elhagyta a múzeumi szférát, és az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának (a későbbi Művészettörténeti Intézetnek) tudományos főmunkatársa lett, ahol egészen 1990-es nyugdíjazásáig dolgozott. Az intézetben végzett munkássága során meghatározó szerepet játszott a hazai művészettörténet-tudomány arculatának modernizálásában és a kutatási eredmények társadalmi elterjesztésében. Intézeti felelősként és társszerkesztőként (Zádor Annával közösen) gondozta a Németh Lajos által koncipiált, nagyszabású akadémiai művészettörténeti kézikönyvsorozat felvilágosodás kori kötetét. Ez a munka a hazai művészettörténet-írásban úttörő módon, legelőször tárgyalta önálló korszakként a felvilágosodást. E szellemi orientációhoz kapcsolódva rendszeres előadója volt a mátrafüredi nemzetközi Felvilágosodás Konferenciáknak, és 1978-ban szintén Zádor Annával közösen szerkesztette meg a Művészet és felvilágosodás című tanulmánykötetet.

Kezdeményező és meghatározó szerepet vállalt az intézet máig működő reprezentatív szakfolyóirata, az Ars Hungarica megalapításában, amely közel negyedszázadon keresztül az ő szakmai koncepcióját és vizuális elképzeléseit tükröző arculattal jelent meg. Tudományszervezői munkásságának másik kiemelkedő mérföldköve az 1980-ban, a Magyar Nemzeti Galériában megvalósult Művészet Magyarországon 1780–1830 című nagyszabású, korszakváltó tematikus kiállítás volt, amelyet Galavics Gézával közösen hozott létre. Ez volt az első olyan budapesti tárlat, amelyet komoly, önálló tudományos apparátussal ellátott katalógus kísért.

Intézeti feladatai mellett 1972-től aktívan bekapcsolódott a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat munkájába is, amelynek egészen 1991-ig a művészettörténész alelnökeként tevékenykedett. Ebben a minőségében újraindította a társulat háború előtti lapját, a Henszlmann lapokat, ami öt évfolyamot ért meg. Felismerve, hogy a művészettörténetnek és a műemlékvédelemnek elengedhetetlen szüksége van a széles körű társadalmi és civil támogatottságra, az ilyen jellegű segítő tevékenységek elismerésére ő maga kezdeményezte és alapította meg a szakmailag máig rangos Henszlmann-díjat.

Bár 1990-ben nyugállományba vonult, a szakmai közéletben továbbra is nagy tisztelet övezte. 2006-ban, 80. születésnapja alkalmából kollégái és tisztelői egy önálló ünnepi köszöntő kötettel adóztak munkássága előtt, amely az általa alapított Ars Hungarica teljes évfolyamát kitöltötte. Életének 96. évében, 2021. december 5-én hunyt el.

Családja 1948-ban ment feleségül Szabolcsi Miklós (1921–2000) Állami Díjas irodalomtörténészhez, kritikushoz. Fia, Szabolcsi János (1952) középiskolai tanár és nemzetközi sakkmester.

Főbb művei Önálló monográfiák és szakkönyvek Magyarországi bútorművészet a 18–19. század fordulóján. Európai kapcsolatok és stíluskérdések. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972, 237 p. Bútorművészet a XIX. században. Budapest, 1972 Magyar bútorművészet a XVIII. században. Népművelési Propaganda Iroda (a Nagytétényi Kastélymúzeum kiadványa), Budapest, 1979, 39 p.

Múzeumi és kiállítási szakkatalógusok, tárlatvezetők Európai bútorok a XV–XVIII. századig – Magyar bútorok a XVIII–XIX. században. Vezető és katalógus a Nagytétényi Kastélymúzeum enteriőr kiállításához. (Bev. Dobrovits Aladár), Magyar Nemzeti Múzeum – Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1953, 37 p. Az Iparművészeti Múzeum francia bútorgyűjteménye 1700-tól 1800-ig. Múzeumok Központi Propagandairodája, Budapest, 1959, 23 p. Francia bútorok a XIV. Lajos stílustól az empire-ig. A vezetőt írta és a kiállítást rendezte: Szabolcsi Miklósné. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1963, 43 p. Művészet Magyarországon 1780–1830. Kiállítási katalógus. (Galavics Gézával közösen), Magyar Nemzeti Galéria – MTA Művészettörténeti Kutatócsoport, Budapest, 1980

Főbb szerkesztései és társszerzős kötetei Művészet és felvilágosodás. Tanulmánykötet. (Szerk. Zádor Annával közösen), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 A népművészet felfedezése. Tanulmányok a népművészet és az iparművészet kapcsolatáról. (Társszerző; szerk. Kresz Mária), Budapest, 1973

Díjai, elismerései Pasteiner-érem (1963) Szocialista Kultúráért (1972) Ipolyi Arnold-érem (1987)

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1926-ban született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek