Petrovice falu Bosznia-Hercegovinában, Kalesija községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 13, közúton 15 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 7, közúton 8 km-re északnyugatra, a Majevica-hegység lejőin, 250-400 méterrel a tengerszint felett fekszik.
Éghajlata Kalesija és környéke mérsékelt kontinentális éghajlattal rendelkezik; az év során nem jellemzők jelentős hőmérséklet-ingadozások. A nyár meleg, de nem mediterrán jellegű: július–augusztusban a nappali maximum általában 28–30 °C körül alakul. A tél viszont valóban kontinentális: januárban a nappali maximum nagyjából 4–7 °C, éjszaka pedig rendszeresen fagypont alá süllyedhet. A csapadék egész évben jelentős, nincs igazi száraz évszak. Az éves mennyiség különböző adatforrások szerint nagyjából 900–1000 mm körül van. A legcsapadékosabb időszak általában május–július, míg augusztus–szeptember rendszerint szárazabb.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb10Bosnyák20352407Horvát11Jugoszláv340Egyéb1152Összesen20822460
Története Őskor és ókor A Kalesija környéki emberi települések legkorábbi megbízható nyomai az eneolitikumba (rézkorba) nyúlnak vissza. A Kalesija környéki erődített települések kutatása során olyan régészeti leletek kerültek elő, amelyek megerősítik, hogy a régió már az ősidők óta lakott volt. Kalesija környékének legjelentősebb őskori települései közé tartozik a Jajići melletti erődített település, a Kusonje melletti Kosovača, valamint a Mešanovići (Gornje Petrovice) területén található erődítmény; összesen hét ilyen lelőhely ismert a térségben. A mešanovići őskori lelőhely itt kiemelt fontosságú, mert Petrovice területén található. Itt, a Mešanovići nevű falurészben, a falutól északkeletre egy „Gradina” nevű magaslatot tartanak számon. A magaslat három oldalról meredek oldalú, az egyetlen megközelítése az északi oldalról lehetséges. A régészeti kutatások szerint itt egy kb. 40 × 30 méteres ovális plató található, amely erődített település maradványait őrzi. A déli irányba néző sziklában egy megközelítőleg kör alakú, kb. 2 méter mély kis üreg található. Ennek oldalában megmunkált kövek között tégladarabokat találtak, ami arra utal, hogy ebben a helyen a legfelső réteg késő ókori. A magaslat felszínén védőfalak építésére utaló nyomok figyelhetők meg. Az egész területet őskori kerámiatöredékek borítják. Valószínűleg a késő bronzkorból és a vaskorból származnak. A nyugati és keleti oldalon kőből épített, mészhabarccsal összekötött falak maradványai láthatók, alattuk pedig egy római út, továbbá egy vas nyílhegy és római rézpénzek maradványai kerültek elő.
A lelőhely azt mutatja, hogy a Petrovice környéki magasabb fekvésű területek már jóval a középkor előtt is lakottak és stratégiailag használtak lehettek. A Kalesija területén végzett régészeti felmérések során egyébként őskori kerámiát, római kori leleteket és késő antik erődítés nyomait is találták a környéken. Az i. e. 2. évezred vége felé illír törzsek vándoroltak a mai Bosznia-Hercegovina területére. Jelenlétüket számos régészeti lelet, különféle tárgyak és eszközök, valamint a tágabb értelemben vett Kalesija térségének hegyi erődített településein fellelt szobrok igazolják. Az e vidéken élő törzsek állattenyésztéssel foglalkoztak, és a feltételezések szerint a hegyi erődített települések egyben a törzsfők székhelyei is voltak.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött az i. sz. 6. és 9. év között.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A római korban a Kalesija térségében található városi jellegű települések a korábbi őskori időszakból kiindulva tovább léteztek, amiről olyan régészeti leletek tanúskodnak, mint például római kerámiatöredékek, edények és római rézérmék.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina – beleértve Kalesija vidékének – etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Adem Handžić szerint a 16. században a mai Kalesija területén létezett a Spreča náhije; ebből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. A település közelében több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
Petrovice létezését csak 1851-től lehet kimutatni, ekkor szerpel ugyanis először az oszmán defterben. A régió 16. századi oszmán jelenléte biztos, de Petrovice településének 16–18. századi léte és neve egyelőre nincs bizonyítva. Azonban Petrovice környéke az oszmán korban nem valamiféle elszigetelt periféria volt. A Tuzla–Zvornik közötti közlekedési rendszerben helyezkedett el. A környéken több, oszmán kori mecset is ismert, köztük olyanok, amelyeknél 17–18. századi sírkövek maradtak fenn.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnji járáshoz és Lipovice községhez tartozó településnek 52 háztartása és 287 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 83. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Gornje Petrovice községhez tartozó településen 71 háztartást, 380 muszlim, 5 ortodox keresztény és 1 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 126. o. A felgyorsult gazdasági fejlődés – különösen az ipar és a közlekedési infrastruktúra kiépítése terén – ellenére Kalesija térsége ipari létesítmények nélküli mezőgazdasági régió maradt. A 20. század elején az egyetlen jelentős közúti kapcsolatot a Tuzlát és Zvornikot Požarnicán és Kalesiján keresztül összekötő makadámút jelentette, amely így összekapcsolta Kalesija térségét ezekkel az ipari központokkal. A meglévő úthálózat mellett számos fogadó, üzlet és kézművesműhely is működött a területen. A Tuzla–Zvornik vasútvonal építése még az első világháború előtt megkezdődött, ám a harcok kitörése miatt félbeszakadt.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Az agrárreform a bosnyákok egyoldalú kisemmizéséhez vezetett, és sajátos nemzetpolitikai célokat szolgált. A reform a kalesijai térséget is érintette; hatását leginkább a helyi földbirtokosok (agák és bégek) érezték meg. Ebben az időszakban a Jugoszláv Királyság semmit sem nyújtott a kalesijai régió bosnyák lakosságának, csupán elvett tőlük. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. 1918-tól 1929. október 3-ig Kalesija térsége közigazgatásilag a Vlasenicai, Zvorniki és Tuzlai körzetekhez tartozott, amelyek a Tuzlai régió részét képezték.
A második világháború A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A térségben a muszlim légionárius alakulatok, szerb felkelők/partizánok és az NDH fegyveres szervei egyaránt jelen voltak. 1943-ban a Zeleni kadar (Zöld Kádár) fegyveres muszlim önvédelmi szervezetnek Petrovice is egyik helyi bázisa volt. Ezek az alakulatok eredetileg a muszlim falvaknak a csetnik és partizán támadásokkal szembeni védelmét szolgálták. 1943 novemberében Tuzla német visszafoglalása után azonban egyes egységei együttműködtek a német hadsereggel, és források szerint előfordult, hogy német ösztönzésre csetnikekkel együtt harcoltak a partizánok ellen. 1944 júliusában a 13. Waffen-SS Handschar hadosztály egyik hadművelete során a német erők a Gornje Petrovice irányába is előrenyomultak. A hadművelet célja a partizánok visszaszorítása volt a Tuzla–Živinice térségében. A hadosztály 28. ezrede július 19-én Gornje Petrovice irányába nyomult, hogy a partizánok 12. hadtestét Živinice térségében megtámadja. Draža Mihailović četnik főparancsnoksága 1944 decemberében nagy támadást indított Tuzla ellen. A Lipovice–Svračiće–Petrovice–Jeginov Lug vonal ellen december 24-én este indították a támadást, amelyet Tuzla elleni támadásuk kiindulóállásának szántak, majd december 26-án innen indították meg a döntő támadást Tuzla ellen. Kikači–Petrovice–Tojšići térségében a 17. majevička és 18. hrvatska partizándandár harcolt a četnik főerők ellen. Petrovice gyakorlatilag a Tuzla elleni csetnik támadás frontvonalában feküdt.
A háború éveiben a térségben a közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A szocialista jugoszláv időszak A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. A háború után a lakosság többsége földművelésből és állattartásból élt, miközben lassan megindult a közlekedés, az oktatás és a mezőgazdaság gépesítése.