Hunek Emil (Versec, 1886. november 7. – Budapest, 1966. augusztus 26.Halálesete bejegyezve a Bp. XI. kerületi állami halotti akv. 723/1966. folyószám alatt.) vegyészmérnök.

Életpályája Szülei: Hunek József és Zoffmann Emilia voltak. 1904-ben érettségizett a verseci Állami főreáliskola diákjaként.Állami főreáliskola, Versec, 1904

A Budapesti Tudományegyetemen, illetve a Műegyetemen tanult.

1906–1907 között a Magyar Nemzeti Múzeum Ásvány- és Kőzettárában volt gyakornok. 1907–1910 között a Budapesti Tudományegyetemen Krenner József mellett tanársegédként dolgozott.A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja, 1908-1909

1910-től Szatmárnémetiben a római katolikus főgimnázium természetrajz-földrajz szakos tanára volt.

A román megszállás után 1921-ben Mátészalkára, majd 1923-ban Nyíregyházára költözött, ahol városi mérnökként dolgozott.

Az 1940. őszén alakult szegedi vegyipari középiskola igazgatója volt 1942-től. 1945 után talajásványtannal, fásítással foglalkozott, majd a sütőipar központi laboratóriumának vezetője lett.

1958–1964 között az Ásvány- és Kőzettárban dolgozott. Miután az 1956-os forradalomban a csiszolt kövekből álló nemesopál-gyűjtemény nagy része elpusztult, az általa az opálok regenerálásához vásárolt műszerekkel és az általa kidolgozott eljárással kb. 100.000 db kapta vissza régi fényét, ragyogását. A Magyar Természettudományi Múzeumnak így kb. 15.000.000 Ft-nyi értéket mentett meg.

Temetése Debrecenben történt.Földtani Közlöny, 1967

Művei Két ásvány hazai új termőhelye (hematit és epidot) (Földtani Közlöny, 40. 1910. 628.) Wulfenit von Rudnik (Zeitschrift für Kristallographe, 49. 1911) Nyíregyháza és Szabolcs vármegye községei (szerkesztette: Bacsó Nándorral, Bencs Kálmánnal; Magyar városok és vármegyék monográfiája 8. Budapest, 1931) Regenerierte Edelopale (Neue Jahrbuch Miner. Mh., 1960. 5. 115-116.)

Jegyzetek

Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002

További információk Hunek Emil (Földtani Közlöny, XCVIL, 1967. 118.) Önéletrajz (kézirat, Vegyészeti Múzeum, Várpalota)

Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1966-ban elhunyt személyek