Andrea Bajani (Róma, 1975. augusztus 16. –) olasz regényíró, költő és újságíró. A Cordiali saluti (Einaudi, 2005) című debütáló művét követően a Se consideri le colpe (Einaudi, 2007) hozta meg számára a széles körű elismerést. Antonio Tabucchi így írt első regényéről: „Olyan izgalommal olvastam ezt a könyvet, amilyet már nagyon régóta nem éreztem az olasz irodalom kapcsán.” A mű elnyerte a Super Mondello-díjat, a Brancati-díjat, a Recanati-díjat és a Lo Straniero-díjat.
Három évvel később Ogni promessa című regényével (Einaudi, 2010; angolul Every Promise címen jelent meg a MacLehose Press gondozásában) elnyerte a legrégebbi olasz irodalmi díjat, a Bagutta-díjat. 2013-ban jelentette meg a Mi riconosci című művét, amely tisztelgés a híres olasz író, Antonio Tabucchi előtt.
La vita non è in ordine alfabetico (Einaudi, 2014) című novelláskötete 2014-ben elnyerte a Settembrini-díjat. Ezt követő regénye, az Un bene al mondo (Einaudi, 2016) jelenleg filmfeldolgozás alatt áll. Az Einaudi 2017-ben jelentette meg első verseskötetét, a Promemoria-t; a második, a Dimora naturale 2020-ban látott napvilágot. Újságírói esszéket is ír, és rendszeresen publikál a La Repubblica című napilapban.
2025-ben Bajani elnyerte a Strega-díjat L’anniversario (Feltrinelli) című regényéért, ezzel megerősítve hírnevét mint Olaszország egyik vezető kortárs írója.
Bajani kreatív írást tanított a torinói Scuola Holdenben, 2017 óta pedig a Bollati Boringhieri kiadó olasz szépirodalmi részlegének főszerkesztője. 2019-ben jelent meg Sara Sicuro Andrea Bajani. Una geografia del buio című könyve, amely az író munkásságát elemző irodalomkritikai mű.
Bibliográfia Regények Cordiali saluti (Einaudi, 2005) Mi spezzo ma non m'impiego (Einaudi, 2006) Se consideri le colpe (Einaudi, 2007) Domani niente scuola (Einaudi, 2008) Ogni Promessa (Einaudi, 2010) Mi riconosci (Feltrinelli, 2013) Un bene al mondo (Einaudi, 2016) Il libro delle case (Feltrinelli, 2021) L'anniversario (Feltrinelli, 2025)
Versek Promemoria (Einaudi, 2017) Dimora naturale (Einaudi, 2020) L'amore viene prima (Feltrinelli, 2022)
Novellagyűjtemények Paolino e la vita di città in Opere d'inchiostro (Rubettino, 1999) Vicini in Lettere in-chiostro (Marcovaldo; Addictions, 1999) Il cielo dell'Africa è più grande che qui in Questa è l'Africa (Edizioni dell'Arco, 2004) Storia di un altro impiegato in Deandreide (BUR, 2006) All inclusive in Laboriosi oroscopi (Ediesse, 2006) La data scritta in fondo in 1987/2007 I venti racconti + uno (Edizione speciale per Marie Claire, 2007) Forse si muore così in Mordi&Fuggi (Manni, 2007) Grattacapo (Fandango, 2008) Non ci sono più le Vespe di una volta in ho visto cose (BUR, 2008) Il quarto strato in Le nuove ricette del cuore (Blu Edizioni, 2008) Andirivieni in Pene d'amore (Guanda, 2008) La morte di Babbo Natale a Natale sotto la Mole rendezvényen (interlinea, 2008) Tanto si doveva in Lavoro da morire. Racconti di un'Italia sfruttata, di AA.VV. (Einaudi, 2009) A scuola sotto le macerie in Consiglio di classe (Ediesse, 2009)
Riport Mi spezzo ma non m'impiego (Einaudi, 2006) Domani niente scuola (Einaudi, 2008)
Színdarabok Acqua-Storie da un pianeta assetato, Mariapaola Pierinivel , Produced Onda Teatro, 2003 Miserabili - Io e Margareth Thatcher, JOLEFILM "18.000 giorni" Il pitone, a Fuorivia és a Teatro Stabile di Torino produkciója, 2010
Magyarul megjelent Tíz év (L'anniversario) – Magvető, Budapest, 2025 · · Fordította: Todero Anna Ha a vétkeket számontartod (Se consideri le colpe) – Magvető, Budapest, 2026 · Fordította: Todero Anna
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz költők, írók Kategória:Olasz újságírók