Garay János, Garai János (Budapest, 1889. február 23. – Mauthausen, 1945. május 3.) olimpiai bajnok kardvívó.

Orvosi műszerkereskedőként, illetve külkereskedelmi tisztviselőként 1923-ban, az NVC (Nemzeti Vívó Club) színeiben kezdett versenyszerűen vívni. 1924-ben bekerült a párizsi olimpiára utazó magyar kardcsapatba és ettől kezdve 1930-ig összesen tíz alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Hatéves válogatott sportolói pályafutása alatt összesen három olimpiai és két Európa-bajnoki érmet nyert. A magyar csapat tagjaként elért sikerei mellett egyéniben is nyert egy olimpiai bronzérmet és egy Európa-bajnoki címet. Az aktív sportolástól az 1930. évi Európa-bajnokság után vonult vissza.

Magyarország német megszállását követő napon hivatalában letartóztatták, majd Mauthausenbe deportálták. Röviddel az európai háború vége előtt, koncentrációs táborban halt meg.

Sporteredményei olimpiai bajnok: 1928, Amszterdam: csapat (Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Rády József, Tersztyánszky Ödön) olimpiai 2. helyezett: 1924, Párizs: csapat (Berty László, Pósta Sándor, Rády József, Schenker Zoltán, Széchi László, Tersztyánszky Ödön, Uhlyárik Jenő) olimpiai 3. helyezett: 1924, Párizs: egyéni kétszeres Európa-bajnok: 1925, Oostende: egyéni 1930, Liège: csapat (Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Piller György, Rády József) Európa-bajnoki 6. helyezett: 1926, Budapest: egyéni magyar bajnok egyéni: 1923 csapat: 1927, 1930

Jegyzetek

Források

Lukács László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története – Budapest, 1980 – Havas László: A magyar sport aranykönyve – Budapest, 1982 –

Adatok

További információk

Kategória:Magyar vívók Kategória:Magyar olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (1928) Kategória:Olimpiai bajnokok (vívás) Kategória:Magyar olimpiai ezüstérmesek Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1889-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Meggyilkolt sportolók, edzők Kategória:A mauthauseni koncentrációs tábor foglyai