Az Utazás című lemez Szörényi Levente első önálló nagylemeze, a felvételeket a már alakulóban lévő Fonográf együttes, és az Illés-együttes tagjai, Illés Lajos kivételével készítették. A lemez stílusa eltér az Illés-együttes stílusától, a country zene beépítési kísérlete a beatzenébe.
Borítója A lemez eredeti borítóján Szörényi Levente ágyban, párnák között fekve szerepelt, kissé elvarázsoltan réved a távolba, fölötte pillangószárnyszerű formában egy női szempár látható. Ezek a tervező, Szyksznian Wanda szemei, a fotókat pedig Huschit János készítette. Miután Aczél György megtekintette, kábítószeres utalást vélt benne felfedezni, s rögtön telefonált Erdős Péternek. (Nádori Péter, az MHV kiadói osztályának vezetője szerint Barna Andrásné, a minisztérium zene- és táncművészeti főosztályának vezetője állította le, Bors Jenőnek telefonált, hogy a "drogos, hippi borítóval" nem jelenhet meg az album.)Csatári Bence: Nekem írod a dalt - A könnyűzenei cenzúra a Kádár-rendszerben. Jaffa Kiadó, 2017. 126. old.
A lemez így bár 1973 karácsonya előtt egyik reggel kikerült a boltokba, de dél körülre már vissza is vonták, ezért kevés példány maradt fenn belőle.Privát rocktörténet, 08:45-10:10 Az albumhoz ezért új lemezborítót készítettek, amely Bányai István műve. "A" oldalára Levente írt egy 6. dalt is, Hidd el, ez Ő címmel, de ezt Erdős Péter letiltotta. A felvétel később, 2001-ben a Fonográf együttes Használat előtt felrázandó című, ritkaságokat és rádiófelvételeket tartalmazó korongján jelent meg. A lemez stílusa határozta meg később az még ekkor csak megalakulóban lévő Fonográf együttes repertoárját.
Az album dalai
Minden dal Szörényi Levente és Bródy János szerzeménye, kivéve azok, ahol a szerzőség jelölve van.
A oldal
Zazi – 3:59 Fénykereső (Tolcsvay László- Tolcsvay Béla) – 4:03 Az angolna – 3:14 Életrajz – 4:32 A lány, akit szerettem – 5:23
B oldal
Vidéki kislány – 2:36 Bánatvirág – 3:36 Ne vágj ki minden fát – 2:46 Utazás (Szörényi Levente) – 5:28 Dal az ártatlanságról – 5:33 Ősz van már (Szörényi Levente) – 1:45
Közreműködők Szörényi Levente – ének, akusztikus gitár, elektromos gitár Szörényi Szabolcs – ének, basszusgitár Bródy János – steel-gitár Pásztory Zoltán – tamburin, konga, timpani Tolcsvay László – ének, zongora, szintetizátor, akusztikus gitár, szájharmonika Móricz Mihály – ének, akusztikus- és elektromos gitár, szintetizátor Németh Oszkár – dob Papp Gyula – orgona Balázs Gábor – nagybőgő Muszty Bea – hegedű Dobay András – banjo Bódi Magdi, Várszegi Éva, Herczku Annamária – ének
Jegyzetek
Források Kocsis L. Mihály: Illés – Énekelt történelem. Budapest, 1999. 61. old. MTV Kortárs c. műsor, 2012.03.07.
Külső hivatkozások Információk a Hungaroton honlapján Discogs
Kategória:Szörényi Levente-albumok Kategória:1974 nagylemezei