Ankürai Markellosz vagy latin nevén Marcellus Ancyranus (, ; kb. 280 – 374 körül) 4. századi ókeresztény püspök, görög nyelvű teológus és egyházpolitikai szereplő volt. Anküra püspökeként részt vett az első nikaiai zsinaton, és az arianizmus egyik határozott ellenfeleként vált ismertté.

Markellosz a nikaiai hitvallás védelmét az isteni egység erős hangsúlyozásával kapcsolta össze. Ellenfelei szerint ezzel a másik végletbe esett: nem különböztette meg kellően az Atyát, a Fiút és a Szentlelket mint örök isteni személyeket, ezért tanítását szabelliánusnak vagy monarchiánus irányúnak minősítették. Tanítása azonban nem azonosítható egyszerűen a klasszikus modalizmussal: a modern kutatás inkább sajátos, erősen antiariánus Logosz-teológiaként vizsgálja.

Nyugaton egy ideig I. Gyula pápa és a serdicai zsinat is védelmébe vette, a keleti püspöki körök azonban többször elítélték. Követőit, a markelliánusokat az első konstantinápolyi zsinat első kánonja 381-ben az elutasított irányzatok között említette.

Markellosz jelentősége abban áll, hogy személye a nikaiai zsinat utáni évtizedek egyik legfontosabb dogmatörténeti kérdését sűríti magába: hogyan lehet egyszerre megőrizni az egy Isten hitét és a Fiú teljes istenségét, ugyanakkor elkerülni azt, hogy a Fiú csak az Atya időleges megnyilvánulásának tűnjék. A későbbi nikaiai ortodoxia végül nem Markellosz teológiai nyelvét követte, hanem azt a megfogalmazást, amely egy isteni lényeget és három örök hüposztasziszt, vagyis személyes valóságot vallott.

Neve

A görög Markellosz név latin megfelelője a Marcellus. A szakirodalomban leggyakrabban Marcellus of Ancyra, Markell von Ankyra, illetve magyarul Ankürai Markellosz néven szerepel. Az „Ankürai” jelző püspöki székhelyére, a kis-ázsiai Galatia tartomány központjára, Ankürára utal; a város mai neve Ankara.

Történeti és teológiai háttér

Markellosz működésének háttere a 4. századi ariánus vita volt. A vita központi kérdése az volt, hogyan kell érteni a Fiú, vagyis a Logosz kapcsolatát az Atyával. Arius és követői szerint a Fiú nem öröktől fogva létezik az Atyával azonos isteni méltóságban, hanem az Atya akaratából létrehozott, kezdettel bíró lény, aki minden más teremtménynél magasabb rendű, de nem azonos örök istenségben az Atyával.

A nikaiai zsinat ezzel szemben azt vallotta, hogy a Fiú az Atyával „egylényegű” (, homoousziosz). A zsinat után azonban a vita nem ért véget. A püspökök és teológusok továbbra is eltérően értették az olyan kifejezéseket, mint „lényeg” (, ouszia), „hüposztaszisz” és „személy”. Egyesek attól tartottak, hogy a Fiú Atyától való megkülönböztetésének túlzott hangsúlyozása alárendeli a Fiút az Atyának. Mások viszont attól tartottak, hogy az isteni egység túl erős hangsúlyozása eltünteti a Fiú és a Szentlélek valóságos személyes különbségét.

Markellosz az első veszélyt tartotta súlyosabbnak. Teológiájában az isteni monarchia, vagyis Isten egységes uralma és oszthatatlansága állt a középpontban. Ebből következett, hogy gyanakvással tekintett minden olyan nyelvezetre, amely szerinte három külön isteni valóságot vagy három elkülönült hüposztasziszt vezetett be az istenségbe.

A vita egyházpolitikai oldala sem volt mellékes. A nikaiai zsinat utáni években nem egyszerűen két kész tábor, „ortodoxok” és „ariánusok” álltak egymással szemben, hanem változó püspöki koalíciók, udvari kapcsolatok, helyi zsinatok és eltérő teológiai nyelvek versengtek. A „ariánus” és „szabelliánus” vádakat gyakran polemikus értelemben is használták: az egyik oldal a Fiú alárendelésével, a másik az isteni személyek összemosásával vádolta ellenfeleit.

Élete

Anküra püspökeként

Markellosz korai életéről kevés biztos adat ismert. Valószínűleg a 3. század végén, kb. 280 körül született. A 4. század elején már Anküra püspöke volt.

A 314-es ankürai zsinaton valószínűleg részt vett. Ez a zsinat főként a keresztényüldözések idején elbukott hívek, az úgynevezett lapsi ügyével, valamint fegyelmi és kánonjogi kérdésekkel foglalkozott. Egyes kézirati hagyományok szerint Markellosz elnökölt a zsinaton, más hagyományok viszont Vitalis antiochiai püspök nevét adják meg. Sara Parvis szerint Markellosz jelentős kánonjogi és egyházkormányzati tapasztalata már e korai zsinati működésben megmutatkozhatott, de elnöksége nem tekinthető teljesen biztosnak.

A nikaiai zsinaton, 325-ben Markellosz az ariánus álláspont egyik határozott ellenfeleként vett részt. Pontos szerepe a hitvallás megfogalmazásában vitatott. A modern kutatás általában óvatos azzal kapcsolatban, hogy Markelloszt a nikaiai hitvallás egyik fő megfogalmazójának tekintse; inkább a zsinat utáni antiariánus küzdelem egyik legaktívabb püspökeként tartja számon.

Az Aszteriosz ellen című mű

A nikaiai zsinat után néhány évvel Markellosz nagy terjedelmű vitairatot írt Aszteriosz, a „szofista” ellen. A mű hagyományos címe gyakran Contra Asterium vagy magyarul Aszteriosz ellen. A régebbi kutatás olykor Opus ad Constantinum imperatorem címen említette, de Sara Parvis szerint nem eredetileg a császárnak szánt mű volt, hanem Aszteriosz és az euszebiánus teológiai kör ellen irányuló antiariánus irat.

A mű teljes szövege elveszett. Töredékei főként Kaiszareiai Euszebiosz két Markellosz-ellenes munkájában, a Markellosz ellen (Contra Marcellum) és az Egyházi teológia (De ecclesiastica theologia) című műben maradtak fenn. Ez különösen nehézzé teszi Markellosz tanításának rekonstrukcióját, mert saját gondolatait többnyire ellenséges ellenfél idézeteiből ismerjük.

Letétele és római rehabilitációja

Markellosz bukása a 335-ös Türoszi és jeruzsálemi események után következett be. A források szerint nem volt hajlandó közösségbe lépni Ariusszal vagy az Ariust támogató püspöki körrel a jeruzsálemi templomszentelési ünnepségeken. Ellenfelei ezután nemcsak egyházpolitikai magatartását, hanem teológiai írásait is támadták.

336 körül Konstantinápolyban zsinat ítélte el Markelloszt, megfosztotta ankürai püspöki hivatalától, és helyére Baszileioszt állította. A zsinat hátterében az úgynevezett euszebiánus püspöki kör állt, amelyhez több, Nikaiával szemben tartózkodó vagy Ariushoz közelebb álló keleti püspök tartozott. A letétel oka hivatalosan tanbeli volt: Markelloszt azzal vádolták, hogy az isteni személyek örök megkülönböztetését elhomályosító, szabelliánus irányú teológiát tanít.

Nagy Konstantin halála után, 337-ben vagy 338-ban Markellosz rövid időre visszatérhetett püspöki székébe, de 338 vagy 339 körül ismét eltávolították. Ezután Rómába ment, ahol I. Gyula pápa elé terjesztette ügyét. A római zsinat 340 végén vagy 341 elején ártatlannak nyilvánította, és elismerte püspöki méltóságát.

A római rehabilitáció nem jelentette Markellosz teljes teológiai rendszerének későbbi dogmatikai jóváhagyását. Inkább azt fejezte ki, hogy a nyugati püspökök a korabeli vádakat nem tartották elegendőnek elítéléséhez, és antiariánus hitvallását összhangban állónak látták Nikaiával. 343-ban a serdicai zsinat nyugati püspökei szintén rehabilitálták, míg a keleti püspökök külön gyűlésükön továbbra is elítélték őt.

Szerdika után és utolsó évei

Markellosz helyzete Szerdika után sem rendeződött véglegesen. A keleti püspökök továbbra is elutasították, és több antiochiai, illetve keleti zsinati dokumentum elítélte. A nyugati támogatás ellenére Anküra városában és a keleti egyházrészekben nem tudott tartósan mindenki által elfogadott püspökként működni.

345-ben a keleti püspökök az úgynevezett hosszú hitvallásban (Ekthesis makrostichos) ismét elítélték tanítását, és azt tanítványa, Photinosz nézeteivel kapcsolták össze. Egy milánói zsinat később elfogadta Photinosz elítélését, Markelloszét azonban nem ugyanolyan módon.

Egyes források szerint 347 vagy 348 körül Markellosz rövid időre ismét visszatérhetett Ankürába, de helyzete nem maradt tartós. Később valószínűleg kisebb, hozzá hű közösség élén élt. 370 körül ankürai markelliánus klerikusok, élükön Eugenius diakónussal, hitvallást küldtek Alexandriai Szent Atanáznak, és kérték elismerését. Atanáz elfogadta hitvallásukat, amely már igyekezett tompítani Markellosz legvitatottabb állításait.

Markellosz 374 körül halt meg, valószínűleg nagyon idős korában. Joseph T. Lienhard szerint halálakor kilencven év körüli vagy annál is idősebb lehetett.

Teológiája

Az isteni egység hangsúlya

Markellosz teológiájának középpontjában az isteni egység állt. A Logoszt nem olyan örök, az Atyától különálló második hüposztasziszként értette, ahogyan azt később a nikaiai-ortodox teológia megfogalmazta, hanem Isten örök, belső Igéjeként és tevékeny erejeként. A Logosz szerinte öröktől fogva Istenben van, de a teremtésben és különösen a megtestesülésben „kilép” vagy megnyilvánul, hogy Isten üdvözítő művét végbevigye.

Ez a gondolat a későbbi szemlélők számára könnyen tűnhetett szabelliánusnak. A szabellianizmus az Atyát, a Fiút és a Szentlelket nem három örök személyes valóságként, hanem az egy Isten különböző megjelenési módjaiként értelmezte. Markellosz tanítása azonban nem azonosítható egyszerűen Szabelliosz rendszerével. Eirini Artemi értelmezése szerint Markellosz Istene nem pusztán „átalakul” különböző megjelenési formákba, hanem mintegy „kiterjeszti” saját Logoszát és Lelkének működését az üdvtörténetben. Ez a különbség fontos, még ha ellenfelei gyakran szabelliánusnak is nevezték.

A Logosz és a Fiú

Markellosz különbséget tett az örök Logosz és a megtestesült Fiú elnevezése között. Úgy vélte, hogy a Logosz öröktől fogva Istenben van, de a „Fiú”, „Jézus”, „Krisztus”, „út”, „élet”, „kenyér”, „elsőszülött” és „kép” megnevezések elsősorban a Logosz megtestesült működéséhez tartoznak. Ezzel azt akarta védeni, hogy Isten nem teremtett közvetítő által, hanem saját Igéje és ereje által cselekszik.

Ellenfelei szerint ezzel Markellosz veszélyesen szétválasztotta az örök Logoszt és a megtestesült Fiút, és a Fiúságot időleges üdvtörténeti szereppé tette. Kaiszareiai Euszebiosz különösen azt kifogásolta, hogy Markellosz nem vallja világosan a Fiú örök, önálló hüposztatikus létét.

A modern kutatás szerint Markellosz gondolkodása részben a régebbi „kétlépcsős Logosz-teológia” hagyományához kapcsolható. Eszerint a Logosz öröktől fogva Istenben van, de a teremtés és az üdvösségtörténet során válik kifejezetten cselekvő, kijelentő és megtestesülő Logosszá. Ez a nyelvezet a 4. század közepére egyre kevésbé bizonyult elegendőnek a Fiú örök istenségének és személyes különbségének kifejezésére.

Bibliai érvelése az ariánusokkal szemben

Markellosz antiariánus érvelése nagy részben bibliai exegézisre épült. Ellenfelei, különösen Aszteriosz és az euszebiánus teológusok, olyan szövegekre hivatkoztak, amelyek szerintük a Fiú vagy a Logosz teremtettségét, alárendeltségét vagy az Atyától való különállását bizonyították. Markellosz ezzel szemben következetesen különbséget tett az örök Logosz és a megtestesült Krisztus üdvtörténeti címei között.

Érvelésének alapja a Jn 1,1 volt: „Kezdetben volt az Ige.” Markellosz szerint az „Ige” az örök Logosz neve; a „Jézus”, „Krisztus”, „út”, „élet”, „kenyér”, „elsőszülött” és „kép” megnevezések elsősorban a Logosz megtestesült működéséhez tartoznak. Ezzel a Logosz örökkévalóságát védte az ariánus teremtettség-tannal szemben, de egyúttal problematikusan szűkítette a „Fiú” megnevezés örök isteni jelentését.

Az ariánusok által gyakran használt Péld 8,22 szövegét – „Az Úr teremtett engem útjai kezdetéül” – Markellosz nem a Logosz istenségének kezdetére, hanem az inkarnációra vonatkoztatta. Úgy értelmezte, hogy a szakasz nem az örök Ige teremtettségét, hanem az Ige által felvett emberi test létrejöttét jelöli.

Hasonlóan magyarázta a Kol 1,15 „az egész teremtés elsőszülöttje” kifejezését is. Szerinte ez nem azt jelenti, hogy a Logosz az első teremtmény, hanem azt, hogy a megtestesült Krisztus az új teremtés elsője és feje. A Kol 1,18 „elsőszülött a halottak közül” fordulatát a Kol 1,15 értelmezési kulcsának tekintette, mivel Krisztus feltámadása nem pusztán időrendi elsőbbséget, hanem üdvtörténeti rangot jelöl.