A Sepultura brazil metalegyüttes 1984-ben alakult Brazília legdélebbi részén, Belo Horizontéban, Minas Gerais tartomány fővárosában. A zenekart a Cavalera-testvérpár alapította: Max Cavalera (ének, gitár), Igor Cavalera (dobok). Kezdetben death metalt játszottak, majd Andreas Kisser gitáros csatlakozása után a thrash metal lett zenéjük központi eleme. A '90-es években brazil zenei gyökereik beolvasztásával tették egyedivé hangzásukat, amelynek csúcspontja az 1996-ban megjelent, ma már klasszikusnak számító Roots című album volt. A Sepultura klasszikus felállása 1996. december 16-án adta utolsó koncertjét, miután Max Cavalera személyi ellentétek miatt kilépett az együttesből. Az új frontember az amerikai Derrick Green lett, akivel azóta is folyamatosan készíti új albumait a zenekar. Igor Cavalera dobos 2006-os távozása után a Sepulturában nem maradt alapító tag.

Története A kezdetek Az együttest két testvér, Igor és Max Cavalera alapította, amikor 14-15 évesek voltak. Akkor még nem Max Cavalera énekelt, hanem Wagner Lamounier, aki 1984-ben távozott (majd megalakította a black/death metalt játszó Sarcófago együttest). Az első stabil felállásban a másik két tag a basszusgitáros Paulo Jr. és a gitáros Jairo Guedz voltak. A Sepultura név sírt/sírhelyet jelent portugálul. Max Cavalera egy alkalommal a Motörhead Dancing on Your Grave''' („A sírodon táncolva”) című dalának szövegét fordította portugálra, és úgy gondolta, a Sepultura jó név lehet egy brazil death/thrash csapatnak.

A brazil death metal színtér még csak csírájában létezett, amikor 1985-ben a Cogumelo kiadón keresztül a Sepultura megjelentette első anyagát egy másik helybeli zenekarral, az Overdose-zal közös lemezen. Ez volt a Bestial Devastation. A thrasher Overdose-nak is ez volt első megjelenése a Século XX dalaival. A zenekar már nem létezik, de 1995-ig hét nagylemezük is megjelent, folyamatos tagcserék mellett.

A két nap alatt rögzített ötszámos Bestial Devastation arra éppen jó volt, hogy felhívja azok figyelmét is a Sepulturára, akik nem jártak le a klubokba. A Venom, Celtic Frost, Slayer inspirálta korai számok nem nevezhetők éppen emlékezetesnek, inkább csak zajongás volt ez. Az országos ismertséget a Morbid Visions album hozta meg 1986-ban. Itt már sikerült valami maradandót is összehozni a Troops of Doom képében. Ez a dal évekkel később is felbukkant a koncerteken. A Sepultura időközben São Paulóba tette át székhelyét. A gitáros Jairo viszont úgy döntött, hogy kiszáll a csapatból. Helyére a német származású Andreas Kisser érkezett, akinek valószínűleg komoly szerepe volt abban, hogy a Sepultura zenéje ezek után ugrásszerűen fejlődött lemezről lemezre.

Az új felállásban készült első album, az 1987-es Schizophrenia a brutalitás és a sebesség mintapéldánya. Egy sajtóban megjelent cikk szerint, ha az oroszok a hidegháború utolsó éveiben titkos fegyverként megszerezték és bevetették volna a Schizophrenia dalait, akkor most más lenne a világ képe. A tagok hangszeres tudása rohamos fejlődésnek indult. Igor egyéni dobolása itt kezd alakot ölteni, Andreas Kisser szólói és Max riffjei pedig már ekkor egész egyszerűen gyilkosak. Persze a lemez hangzása nem csúcsteljesítmény, hiszen még mindig Brazíliában, az ottani korlátozott technikai lehetőségek közé zárva dolgoznak. A Schizophrenia akkoriban több ezer kalózmásolat útján terjedt Európában, és a holland Roadrunner kiadó, jó szimatú fejvadásza, Monte Conner révén, lecsapott a tehetséges zenekarra, és nemzetközi lemezszerződést ajánlott a Sepulturának.

Felemelkedés

A roadrunneres bemutatkozásra készülve a Beneath the Remains album produkciós munkálataiba bevonták az ismert death metal producer Scott Burnst is. Scott Burns addigra olyan albumokkal szerzett nevet magának, mint például a Death első két anyaga (Scream Bloody Gore és Leprosy) vagy később az Obituary, a Deicide, a Cannibal Corpse albumai és további Death-lemezek. Burns megtette azt a szívességet a Sepulturának, hogy hajlandó volt karácsonykor Rio de Janeiróba utazni, és irányítani a felvételi munkálatokat, majd januárban már az Államokban megkeverni és masterelni az anyagot.

A Beneath the Remains a thrash metal éra csúcsán jelent meg. A Sepultura jókor volt jó helyen, így a tehetségüket sikerült megmutatni a világnak. A 42 perces anyag intenzív, gyilkos lendülettel előadott klasszikus thrash metal. Az Inner Self, a Stronger Than Hate vagy a Mass Hypnosis dalok tekinthetők csúcspontoknak. Igor dobolását többen a Slayer ászához, Dave Lombardóhoz hasonlították joggal, már ekkor. Az anyagon néhány vendég is felbukkan. A Stronger Than Hate kórusában például olyan nevek hallatják hangjukat az akkori színtérről, mint Kelly Shaefer (Atheist), John Tardy (Obituary) valamint Scott Latour és Francis Howard a death metalt játszó Incubusból.

A Beneath the Remains 1989. májusi megjelenését követően első külföldi turnéjára indult a Sepultura. A Sodom előzenekaraként bejárták Európát (gyakorlatilag minden este lealázták a német thrashereket azzal a hihetetlen energiával, ami belőlük áradt), majd az USA és Mexikó következett, játszottak a Motörhead és a Metallica előtt. A sikeren felbuzdulva a Roadrunner 1990-ben újra megjelentette a Schizophrenia lemezt, most már nemzetközi terítéssel, és ehhez a kiadáshoz a Sepu rögzítette a Troops Of Doom egy friss verzióját bónusz dalként.

Gyakorlatilag épp csak annyi időre állt meg a zenekar, hogy a srácok végleg átköltözzenek az Egyesült Államokba, Phoenixbe, majd felvegyék a következő nagylemezt a Morrissound stúdióban, természetesen ismét Scott Burns segítségével. A borítóra újból egy kifejező Michael Whelan-festményt választottak.

Az Arise album még erősebb, mint a Beneath the Remains. Talán a hangzás, talán a több középtempós riff miatt, de súlyosabbnak hat, mint elődje. A dalok is komplexebbek, technikásabbak, mint korábban. Elkészítik első videóklipjeiket a Dead Embryonic Cells és az Arise dalokra, ez utóbbit azonban negatív üzenete miatt Amerikában letiltotta az MTV.

Az Arise 1991-ben szinte egy időben jelent meg az akkor második alkalommal megrendezett Rock in Rio fesztivállal, melyre a Sepulturát is meghívták egyik főzenekarnak. (Egy Rock in Rio Edition is megjelent a lemezből más borítóval, és ismét a Troops Of Doom bónusszal.) A következő nagy dobás a São Paulóban adott ingyenes szabadtéri koncertjük volt, ahol több mint 40 000 ember előtt játszottak. Sajnos a hisztérikus tömegben egy rajongót megkéseltek és életét vesztette, ami nem tett jót a Sepultura hazai megítélésének.

Az Arise platinalemezzé érett az elsöprően sikeres világ körüli turné hatására, mellyel először jutottak el a Távol-Keletre, Japánba, Indonéziába, Ausztráliába és játszottak a hollandiai Dynamo fesztiválon is. A márciusi barcelonai koncert videófelvétele a következő évben kerül a boltokba Under Siege címmel. Max Cavalera közben feleségül vette a nála majd' húsz évvel idősebb Gloria Bujnowskit, a csapat menedzserét. Ez a házasság a Sepultura történetének későbbi alakulása szempontjából is fontos esemény volt.

Zenei kísérletek

Az Arise volt az utolsó tisztán csak metalhatású lemez a Sepultura történetében. Az 1993-as Chaos A.D. albumtól kezdve folyamatosan kísérleteztek újabb hatások érvényesítésével. A Chaos A.D. anyagon ilyen volt a hardcore megjelenése. Az olyan hc/thrash ostorcsapások, mint a Refuse/Resist, a Slave New World, vagy a Biotech is Godzilla egyértelműen jelzik, hogy a Sepultura új utakra lépett. A Clenched Fist című dalba industrial hatások szivárogtak be. Az akusztikus gitárra és dobokra hangszerelt Kaiowas dalban dél-amerikai törzsi motívumok ütik fel fejüket. Ráadásnak pedig a New Model Army egyik punkosan egyszerű nótáját (The Hunt) is feljátszották a lemezre. A korábbi "sátán-halál-vér" klisék eltűntek a szövegekből, és inkább politikai és társadalmi kérdéseket feszegetnek a dalok. Az első kislemez, a Territory klipjét a dal témájával tökéletes összhangban lévő helyszínen, Izraelben forgatták. A lemezmegjelenést követően a Sepultura egy éven keresztül turnézott szerte a nagyvilágban. A koncertsorozat csúcspontját a doningtoni Monsters Of Rock fellépés jelentette.

1994-ben Max Cavalera összehozott egy Nailbomb nevű projektet a Fudge Tunnel-es Alex Newporttal, amiben industrial hatásokkal kevert hardcore-metalt játszottak. A projekt egyetlen (jórészt dobgéppel rögzített) stúdiólemezén, a Point Blanken, Andreas Kisser és Igor Cavalera is vendégszerepel a Sepuból, valamint Dino Cazares az akkori Fear Factoryból.

1995-ben a Chaos A.D. turné fáradalmait pihente ki a Sepultura. Ekkor jelent meg második videójuk, a koncert és promo klipekből, interjúkból álló Third World Chaos. Andreas Kisser megint Jason Newsteddel (akkor Metallica) múlatta az időt, ugyanúgy, mint három évvel korábban. A Sepultallica most kiegészült az Exodusból Tom Hunting dobossal, és így jött létre az alkalmi Sexoturica társulat, amely egy split EP-t is kiadott a Newsted-Hunting-Devin Townsend felállású IR8 projekttel közösen.

1996-ban jelent meg a Roots, a Sepultura hatodik albuma. Ezen a lemezen minden korábbinál nagyobb teret engednek a brazil zenei gyökerek érvényesülésének. Sok dalban autentikus dél-amerikai népi hangszerek szólalnak meg, felbukkan a lemezen Carlinhos Brown brazil ritmuskirály, sőt a Kaiowas folytatásában, az Itsáriban egy komplett indián törzs is szerephez jut. A nóták minden eddiginél groove-központúbbak, bár az előző lemezre utaló rövid hardcore-mozzanatok sem hiányoznak. A mélyre hangolt gitárok a rossz nyelvek szerint a Korn hangzásának koppintása. A Lookaway nótában maga Jonathan Davis is szerepel, Mike Patton és DJ Lethal társaságában. A lemezhez kapcsolódva megjelent egy We Are What We Are című rövid videóanyag is három friss klippel (Roots Bloody Roots, Ratamahatta, Attitude), interjúrészletekkel.

A megalakulás óta eltelt 13 évben messzire jutott zeneileg a Sepultura, az egyik leginnovatívabb együttessé nőtte ki magát a 90-es évek derekára. A Sepultura megkerülhetetlenné vált, de ezzel együtt most már volt veszítenivalójuk is.

Káosz és újrakezdések left|300px|thumb|Eloy Casagrande (Nova Rock 2014) A Roots turné keretében a Sepultura ismét meghívást kap a Monsters Of Rock fesztiválra, de végül trió felállásban kénytelenek játszani, mert Max Cavalera fogadott fia néhány órával a fellépés előtt autóbalesetben életét veszti, Max és Gloria pedig az első géppel azonnal hazautaznak. Röviddel a temetés után folytatódik a turné. Időközben az együttes többsége úgy határoz, hogy nem kívánják megújítani a menedzser lejáró szerződését. Gloria kirúgását férje, az amúgy is rossz passzban lévő Max Cavalera, nem tudja elfogadni. Mivel a másik három taggal nem tudnak közös nevezőre jutni, a gitáros-énekes-alapító úgy dönt, hogy kilép a Sepulturából, és a még hátralévő bulikat törlik. (A klasszikus felállású Sepultura legutolsó koncertje az angliai Brixton Academyben volt 1996. december 16-án. Ennek a bulinak a felvételét rejti a 2002-ben megjelent Under The Pale Grey Sky koncertlemez.)

A válás nem fájdalommentes. A két sértődött fél hónapokon keresztül üzenget egymásnak a sajtón keresztül. A rajongók pedig kétségbeesetten figyelik, ahogy kedvenc együttesük egy pillanat alatt atomjaira hullik szét és a Sepultura jövője több mint kétségessé válik. Max Cavalera lép tovább hamarabb. Megalakítja Soulfly nevű együttesét, és szerződést köt korábbi csapata kiadójával a Roadrunnerrel. Az együttes nevét viselő első Soulfly korong 1998 áprilisában jelenik meg. A zene egyértelműen a Roots világának továbbvitele, ha lehet még több törzsi motívummal, és még több nu metal attitűddel.