Nemere Zoltán olimpiai és világbajnok magyar vívó.

Élete 1958-ban kezdett vívni. 1962-ben párbajtőrben második, tőrben hatodik volt az ifjúsági világbajnokságon. Tőr- és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett, 1963-tól 1971-ig tagja volt mindkét fegyvernem magyar válogatottjának, kiemelkedő eredményeket azonban párbajtőrvívásban ért el. Pályafutása alatt összesen két olimpiai és hat világbajnoki érmet nyert. Legjobb egyéni eredménye az 1965. évi párizsi világbajnokságon elért első helyezés. Ebben az évben az év vívójának választották Magyarországon.

1965-ben a Testnevelési Főiskolán vívó szakedzői, 1971-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen fogorvosi oklevelet szerzett. 1972-ben külföldre távozott, a Német Szövetségi Köztársaságban telepedett le. Essenben fogorvosi magánrendelőt nyitott, a vívást különböző német egyesületekben 1980-ig folytatta. 1990-től magyar–német kettős állampolgár volt. Csongrádtól 5 km-re, Felgyő határánál autóbaleset áldozata lett.

Sporteredményei Párbajtőrvívásban kétszeres olimpiai bajnok: 1964, Tokió: csapat (Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző) 1968, Mexikóváros: csapat (B. Nagy Pál, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Schmitt Pál) háromszoros világbajnok: 1965, Párizs: egyéni 1970, Ankara: csapat (Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Schmitt Pál) 1971, Bécs: csapat (Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Schmitt Pál) világbajnoki 2. helyezett: 1969, Havanna: csapat (B. Nagy Pál, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Schmitt Pál) kétszeres világbajnoki 3. helyezett: 1963, Gdańsk: csapat (Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző) 1967, Montréal: csapat (B. Nagy Pál, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Schmitt Pál) világbajnoki 5. helyezett: 1966, Moszkva: csapat (B. Nagy Pál, Gábor Tamás, Kulcsár Győző, Schmitt Pál) kétszeres Universiade-győztes: 1965, Budapest: egyéni csapat (Kulcsár Győző, Lendvay László, Préda István, Schmitt Pál) Universiade 2. helyezett: 1963, Porto Alegre: csapat (Kamuti Jenő, Kulcsár Győző, Lendvay László, Préda István) ifjúsági világbajnoki 2. helyezett 1962, Kairó: egyéni hatszoros magyar bajnok: egyéni: 1964, 1966, 1971 csapat: 1966, 1969, 1971

Tőrvívásban ifjúsági világbajnoki 6. helyezett: 1962, Kairó: egyéni

Díjai, elismerései Az év magyar vívója (1965) Csongrád díszpolgára (2011)

Emlékezete Emléktábla BokodonEmléktábla avatás Bokodon Olimpia.hu, 2013. szeptember 19. Nemere Zoltán emlékverseny

Jegyzetek

Források Havas László: A magyar sport aranykönyve – Budapest, 1982 – Lukács László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története – Budapest, 1980 –

Adatok

További információk

Kategória:Magyar vívók Kategória:Magyar olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (1964) Kategória:Olimpiai bajnokok (1968) Kategória:Olimpiai bajnokok (vívás) Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:Közúti balesetben elhunyt személyek Kategória:Csongrád díszpolgárai Kategória:1942-ben született személyek Kategória:2001-ben elhunyt személyek