Valéry René Marie Georges Giscard d’Estaing (Koblenz, 1926. február 2. – Authon, 2020. december 2.) francia politikus, 1974 és 1981 között az Ötödik Köztársaság 5. elnöke volt.

Ifjúkora Gazdag, nagypolgári családban született. Apja, Edmond Giscard, magasrangú kormánytisztviselő és üzletember 1922-ben élt a törvény adta lehetőséggel, és felvette negyedfokú nőágú felmenőjének d’Estaing családnevét. Koblenzben, a porosz Rajna tartományban állomásozó, megszálló francia csapatoknál teljesített szolgálatot.

Giscard d’Estaing Clermont-Ferrand-ban érettségizett, majd katonaként szolgált a második világháború utolsó évében. A Croix de Guerre 1939-1945 francia katonai kitüntetéssel szerelt le. Az École polytechnique elvégzése után az ENA (École nationale d’administration) hallgatója lett. Hivatali pályafutását 1952-ben az államigazgatási pénzügyi ellenőrzés területén kezdte.

Politikai pályafutása 1956-ban Puy-de-Dôme megye képviselőjeként bekerült a nemzetgyűlésbe. 1958-tól Charles de Gaulle követője lett. 1959-ben Michel Debré kormányában a pénzügyekért felelős államtitkár, 1962-től gazdasági és pénzügyminiszter Georges Pompidou kormányában. Az infláció csökkentése érdekében stabilizációs gazdaságpolitikai terveket dolgozott ki, amelyeket csak részben sikerült megvalósítani, ezért lemondott posztjáról 1966-ban. Még abban az évben megalapította a Független republikánusok nemzeti szövetségét (RI). 1969-ben de Gaulle tábornok lemondása után Georges Pompidou-t támogatta az elnökválasztáson. Jacques Chaban-Delmas, majd Pierre Messmer kormányában ismét a gazdasági és pénzügyminiszteri posztot töltötte be. 1970-ben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Tanácsának elnöke volt.

1974. május 19-én az Ötödik Köztársaság 20. elnökévé választották a gaullista Chaban-Delmas és a szocialista François Mitterrand ellenében. A jobboldali Giscard bár de Gaulle követője volt, de nem csatlakozott a gaullistákhoz. Jacques Chiracot bízta meg a kormányalakítással, aki Giscard mellett mozgósította a gaullista választókat.

Giscard elnök új korszak nyitását jelentette be, egy „liberális és haladó társadalom” létrehozását. Reformokat indított el: a nagykorúság és a választójog korhatárát 18 évre csökkentették, lehetővé vált a házasság felbontása közös megegyezéssel, Simone Veil egészségügyi miniszter közreműködésével törvény született a születésszabályozásról és a terhességmegszakításról, új törvény egységesítette az alapfokú oktatást. bélyegkép|balra|Toulouse-ban (1969) 1945 és 1975 között a francia gazdaság dinamikusan fejlődött, de hamarosan stagnálás következett. Az 1973-as olajválság után nőtt a munkanélküliek száma, emelkedtek a nyersanyagárak, felgyorsult az infláció. Chirac, az Union des démocrates pour la cinquième République gaullista ideológiát követő párt főtitkára nem volt hajlandó pártját a Giscard-i politika szolgálatába állítani, hű maradt a gaullizmushoz. 1976-ban önként lemondott annak ellenére, hogy az Ötödik Köztársaság miniszterelnökei de Gaulle óta csak is az elnök felszólítására hagyták el a kormányfői posztot. Giscard Raymond Barre közgazdászt kérte fel az új kormány megalakítására, s aki szigorú költségvetési politikát vezetett be.

Elnöksége idején Zaire kormányának kérésére Franciaország katonai beavatkozást hajtott végre Kolweziben. 1978. május 13-án a Francia Idegenlégió 2. ejtőernyős ezrede légi hadműveletben leverte a Kongói Nemzeti Felszabadítási Front által kirobbantott népfelkelést.

Giscard d’Estaing külpolitikájában a közös Európa építésére koncentrált. Személyes jó barátjával, Helmut Schmidt német kancellárral felkarolta a monetáris unió gondolatát. 1981-ben François Mitterrand-nal szemben veszített az elnökválasztáson.

Az francia és az európai politikai életben továbbra is aktív maradt. az Alkotmányozó Tanács tagja (1981–2020) Puy-de-Dôme nemzetgyűlési képviselője (1984–89) (1993–2002) Auvergne Regionális Tanácsának elnöke (1986–2004) a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke (1987–1989) (1993–1997) a Clubs Perspectives et Réalités alapító elnöke (1988–1995) az Unió a Francia Demokráciáért (UDF) párt elnöke (1988–1996) az Európai Parlament képviselője (1989–1993) az Európai Önkormányzatok és Régiók Tanácsának elnöke (CCRE/CEMR) (1997–2004) a Fitch Ratings Nemzetközi Tanácsadó Bizottságának elnöke (2002) az Európai Konvent elnöke (2002–2003) a Francia Akadémia tagja (2003)

Kitüntetései Croix de guerre 1939–1945 a Francia Köztársaság Becsületrendjének nagykeresztje a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje a Máltai lovagrend Becsület és Odaadás Lovagja a Lateráni bazilika tiszteletbeli kanonokja Nansen Menekültdíj a Real Academia de Ciencias Economicas y Financieras, Madrid tagja az Alexander S. Onassis Alapítvány díja Az év politikusa Trombinoscope-díj (2000) Jean Monnet Alapítvány Európáért Aranyérem Nemzetközi Nagy Károly-díj De Gaulle–Adenauer-díj (Helmut Schmidttel közösen) Politikai írásai és egyéb művei Démocratie française (1976) Deux Français sur trois (1984) Le Pouvoir et la Vie – tome I "La Rencontre" (1988) Le Pouvoir et la Vie – tome II "L’Affrontement" (1991) Le Passage (1994) Dans cinq ans, l’an 2000 (1995) Les Français, réflexions sur le destin d’un peuple (2000) Giscard d’Estaing - Entretien avec Agathe Fourgnaud (2001) Giscard d’Estaing présente la Constitution pour l’Europe (2003) Le Pouvoir et la Vie – tome III "Choisir" (2006) Mathilda (2011)

Magyarul megjelent művei Hatalom és élet; ford. Szabolcs Katalin; Európa, Bp., 1992 (Emlékezések) A franciák. Reflexiók egy nép sorsáról; ford. Vargyas Zoltán; Európa, Bp., 2002

Jegyzetek

Források

Kategória:1926-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Franciaország pénzügyminiszterei Kategória:A Francia Akadémia tagjai Kategória:Franciaország elnökei Kategória:Andorra társhercegei Kategória:Covid19-ben elhunyt személyek Kategória:Franciaország katonái a második világháborúban Kategória:A francia parlament tagjai Kategória:Pénzügyminiszterek Kategória:A francia Becsületrend kitüntetettjei Kategória:Koblenziek