Tóth Sándor (Szolnok, 1939. augusztus 18. – 2019. szeptember 11.) József Attila-díjas (1995) író, költő, újságíró, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő.

Életpályája Szülei Tóth Kálmán és Oravecz Erzsébet voltak. Esztergomban érettségizett 1958-ban. Teológiai tanulmányait Egerben kezdte 1958-1960 között, de 1960-1962 között Budapesten fejezte be. 1963-1965 között művelődési intézményekben dolgozott. 1964-1970 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-történelem szakos hallgatója volt.

1971-től az Új Ember munkatársa, majd olvasószerkesztője lett. 1974-1975 között elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját. 1985-től az Országos Filharmónia műsorvezetője volt. 1986-tól a Segítő Szűz Mária templom gondnoka.

bélyegkép|left|200px|2018-ban Tamási Orosz János Csattan, ás, temet kötetének bemutató-estjén (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele)

1990-1994 között Pásztó és környéke országgyűlési képviselője volt a Kereszténydemokrata Néppárt színeiben, az Országgyűlés Kulturális, tudományos, felsőoktatási, televízió, rádió és sajtó bizottságának tagja volt. 1994-1996 között az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola adjunktusa, 1996-tól tanszékvezető docense, 2004-től pedig a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője volt.

A Vigilia című katolikus folyóirat zenei rovatának szerzője volt évekig.

Kapcsolata az állambiztonsággal Ungváry Krisztián történész kutatásai szerint 1990 előtt 18 éven át „Tatár” fedőnéven besúgóként dolgozott, ezen belül a hazafias római katolikus sajtó vonalán foglalkoztatták; adatlapján a „gátlástalan” minősítő jelző olvasható, valamint az is, hogy a hálózati munkát szívesen vállalta. Iktatott B- és M-dossziéja nem került elő, vagyis sem az esetleges beszervezés körülményeiről, sem az esetleges jelentésekről nem maradtak fenn dokumentumok.

Magánélete 1970-ben házasságot kötött Frész Erzsébettel. Öt gyermekük született: Sándor (1971), András (1973), Anna Mária (1976), Balázs Miklós (1979) és Gergely (1980).

Művei Belül ragyoghatsz (versek, 1992) Kövek és pillangók (versek, 1994) Arckép és vallomás (prózai, lírai válogatás, 1994) A keresztnevek eredete (1998) Kupola-jegyzetek (1998) Adagio (versek, 1999) Isten ritmusa (esszék, útirajzok, 2001) Csillagárnyék (versek, 2008) Följegyzések a hegyen (publicisztikák, 2014) Táj és lélek. Barangolások könyve. A Magyar Katolikus Rádió hangfelvételei alapján, 2004-2015; Üveghegy, Százhalombatta, 2015 + DVD Fény- és lombhullámok. Kisprózák, arcok, művek; Szent István Társulat, Bp., 2016 Táj és lélek II.; Üveghegy, Százhalombatta, 2017 Őszi számadás. Jegyzetek, esszék, beszélgetések; Szent István Társulat, Bp., 2017 Elfelejtett harmóniák (versek és műfordítások); Üveghegy, Százhalombatta, 2018

Műfordításai Selma Lagerlöf: Krisztus-legendák (1992, 2008, 2015) Jean Guitton: Az én kis katekizmusom (1995) Selma Lagerlöf: Az Antikrisztus csodái (1997) Adagio (versek, 1999) Liptói lantosok (2005)

Díjai, elismerései A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1993) József Attila-díj (1995) Szent Gellért-díj (1998) Pro Esztergom-díj (2005) Pro Cultura Christiana díj (2009)Magyar Kurír A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2016)

Jegyzetek

Források

[ Kortárs Magyar Írók] http://archiv.vfmk.hu/konyvtar/digitalizalas/1_sz_melleklet_1_0.pdf Életrajza a Napkút Kiadó honlapján Adatlapja a Parlament.hu-n Adatlapja a Katolikus Rádió honlapján

További információk

Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Az Új Ember (1945–) vezetői, újságírói Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Esztergomiak Kategória:KDNP-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (KDNP) Kategória:Országgyűlési képviselők (1990–1994) Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Szolnokiak Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei